Már halálos áldozatai is vannak a tibeti zavargásoknak
Halálos áldozatai is vannak a tibeti Lhászában pénteken kitört zavargásoknak, állítják kórházi források. A lhászai ambulanciaközpont egyik alkalmazottja elmondta, hogy a személyzet nagyon elfoglalt, mert sok sebesültet kell ellátnia, és akadnak, akik nem élik túl sérüléseiket.
Az amerikai Szabad Ázsia Rádió legkevesebb két halottról tud, és beszámolójában említést tett arról, hogy a rendfenntartó erők éles lőszert is használtak, belelőttek a tömegbe a történelmi városközpontban. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a tibeti fővárosban a tüntetők felgyújtottak több kínai tulajdonban lévő üzletet és az óvárosi piacot.
Eközben az indiai Dharamszalából a dalai láma arra szólította fel a kínai hatóságokat, hogy ne alkalmazzanak erőt Tibetben. A száműzetésben élő, Nobel-békedíjas vallási vezető nyilatkozatában kifejezésre juttatta: nagyon aggasztja a kialakult helyzet azt követően, hogy a nyugat-kínai tartomány több részén, így Lhászában is békés tüntetések zajlottak le az elmúlt napokban. A dalai láma szerint a megmozdulások kifejezik a tibetiek ellenszenvét a jelenlegi kínai rezsimmel szemben. A láma arra kérte Pekinget, kezdjen párbeszédet a tibeti néppel.
Önmérsékletre szólította fel Kínát az Európai Unió, valamint Clark Randt, a Pekingbe akkreditált amerikai nagykövet is. Az EU egy nyilatkozatban sürgeti azok elengedését is, akiket a független Tibetért indított tüntetésen tartóztattak le. A washingtoni Fehér Ház előzőleg sajnálatát fejezte ki a tibeti események kapcsán, és arra kérte Pekinget, hogy tartsa tiszteletben a tibetiek kultúráját. Gordon Johndroe szóvivő emlékeztetett arra: George Bush elnök többször is azt kérte a kínai vezetéstől, hogy kezdjen tárgyalást a dalai lámával.
Hétfő óta Tibetben és azokon a környező területeken, ahol tibetiek is élnek, buddhista boncok tüntetnek. A megmozdulásokon megemlékeznek a Lhászában 49 éve levert felkelésről, ami után a dalai láma száműzetésbe vonult. Elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tibetiek az augusztusban Pekingben kezdődő nyári olimpiai játékok közeledtével mind erőteljesebben adnak hangot a kínai hatalommal szembeni elégedetlenségüknek.