A törvények nem működnek
A pénteki Daily Telegraph-nak adott nyilatkozatában Lilley elmondta: a radikális változás a pártot kívánatosabbá tenné a fiatalok számára, és megmutatná a briteknek, hogy a konzervatívok nyitottak az új ötletekre. "A jelenlegi törvények érezhetően nem működnek. A fiatalok közel fele kipróbálja a cannabist, és több mint egymillió ember semmibe veszi a törvényt havonta" - hangoztatta a tory politikus.
A BBC-nek nyilatkozva Lilley cáfolta azokat a nézeteket, miszerint a cannabis a keményebb drogok előszobájának számít. A politikus úgy véli, a füvezés törvényesítése az egyetlen útja annak, hogy a könnyű drogok használóit a keményebb és veszélyesebb drogokat forgalmazó bűnözőktől távol tartsa. Lilley a Hollandiában működő rendszerhez hasonlót szeretne Nagy-Britanniában is meghonosítani. A politikus a konzervatív párt elnökségére pályázó öt jelöltnek is a figyelmébe ajánlotta bátor gondolatait.
A keményvonalas toryk nem örülnek
A cannabis legalizálásáért lobbizó Lilley nézeteit a tory politikusok nagy része nem osztja. A keményvonalas Ann Widdecombe pénteken a felvetésre a BBC-nek leszögezte: "a Konzervatív Párt jelenlegi álláspontja szerint ellenezzük a legalizálást". A politikus asszony a múlt évben arra kérte a pártot, hogy "nulla toleranciát" alkalmazzanak a könnyű drogokkal szemben, és mindenkit büntessenek meg, akinél füvet találnak. Az ötletet elvetették, miután hét vezető konzervatív brit politikus bevallotta, hogy szívtak már cannabist.
Egy tavalyi felmérés szerint a britek 80 százaléka úgy véli, a cannabis használatát legalizálni kellene. A 18-34 év közötti csoport két harmada pedig a könnyű drogok fogyasztását hasonló súlyúnak tartja, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás.