Az iraki taktika európai premierje volt a brit merényletkísérlet-sorozat

2007.07.04. 10:10
Az autóba rejtett pokolgépekkel a terrorizmus legkivédhetetlenebb válfaja érkezett meg Európába. A brit merényletkísérletek azt is bebizonyították, hogy a külföldiek biztonsági szűrése sem jelent védelmet. Viszont a terrorelhárítás, bár a szerencse is segítette, profin működött. Igaz, felkészületlen, megbízhatatlan és gyenge robbanószerrel próbálkozó terroristák ellen kellett fellépniük.

Az iraki taktika európai premierjének vélik az elemzők a brit merényletkísérleteket. A rendőrség az al-Kaidát sejteti a merényletek mögött, amit a gyanú szerint a brit egészségügyben (NHS) dolgozó muzulmán orvosok terveltek ki és követtek el.

"Az jó hír, hogy nem hazaiak voltak" - véli Tálas Péter biztonságpolitikai elemző. Szerinte kétségbeejtőbb lenne, ha a 2005. júliusi, halálos áldozatokat is követelő metrórobbantásokhoz hasonlóan brit állampolgárságú muzulmánok követték volna el a merényletkísérleteket.

Tálas szerint ezért a mostani merényletkísérletek nem is tekinthetők azok folytatásának.

Lyukas a szűrő


Tálas Péter

Ugyanakkor a külföldi terroristák is komoly problémát jelenthetnek. A népnyelvben csak iraki doktoroknak nevezett, az NHS-ben alkalmazott orvosok között 900 iraki és 74 jordán van a BBC jelentése szerint. A glasgow-i és londoni merényletkísérletek gyanúsítottjai között egy iraki és egy jordán doktor is van, és mind a nyolc gyanúsított az NHS alkalmazásában állt.

Ez azért aggasztó, mert az iraki doktorok szigorú ellenőrzéseken mennek át az alkalmazásukig. Ez bizonyítja, hogy a biztonsági szűrés sem tökéletes.

Tálas szerint most mégis, "akár tetszik, akár nem", újra ellenőrizniük kell az iraki doktorokat.

Amatőrterror, rendőrszerencse

A merényletkísérletek után több nyugati elemző is arra figyelmeztetett, hogy az al-Kaida kampányszerűen követi el támadásait, és most egy ilyen kampány nyitányát láttuk.

Tálas szerint az autóbombás merényleteket könnyű végrehajtani, kevés szervezést igényelnek és szinte kivédhetetlenek - először Irakban alkalmazták tömegesen, ezért is nevezik iraki taktikának. Azaz, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben sok ilyen merénylet lesz. Ahogy az is, hogy a mostani kísérletek egy kampány kezdetét jelzik.

Viszont a mostani támadások amatőrizmusa Tálas szerint megnyugtató. Az al-Kaida eddig nagyobbnál nagyobb merényleteket követett el, egyfajta verseny is folyt a terroristák között. Ezek általában lenyűgözően szervezettek is voltak.

A mostani, elég ötletszerűnek tűnő merényleteknek viszont egy áldozata sem volt. Ezt ugyan részben a szerencsének és egy jó helyen, jó időben elájuló részegnek köszönhetik a brit hatóságok, de a terrorelhárítás profizmusa és a pokolgépek durva, amatőr szerkezete is hozzájárult.

Lehet, hogy ennyit tudnak?

Az iraki merényleteknél az ott könnyen beszerezhető katonai robbanószert használnak. Nagy-Britanniában benzinnel és gázpalackkal akartak felrobbantani szögekkel megpakolt autókat. Ez igazából nem jelent akkora veszélyt, megfelelő fojtás nélkül ugyanis nem működne kartácsként, de nyilván így is sok sérülést okozhatna.


Az elmúlt napok képei

De emellett elég megbízhatatlan is a szerkezet. Végülis, Nagy-Britanniában egyetlen sem robbant fel, csak ha a rendőrök robbantották. "Ha ez volt az al-Kaida kampányának kezdete, az a terrorszervezet gyengülésére utal" - véli Tálas.

Zsákutca

És hogy van-e kiút? A merényletkísérletek bebizonyították, hogy idegenrendészetileg a probléma nem kezelhető - az orvosok munkát vállalhattak Nagy-Britanniában. Az autós merényletek ellen szinte lehetetlen védekezni. Tálas szerint talán a brit-amerikai iraki politika változása hozhatna megoldást, de hibának tartaná Irak feladását is. Ráadásul a merényleteket Gordon Brown miniszterelnökségének első napjaira időzítették, pedig ő még pénzügyminiszterként ellenezte Blair iraki politikáját.

Tehát további támadásokra számíthatunk, de bízhatunk a terroristák amatőrizmusában.