Kiszabadult az elrabolt kanadai újságíró
Négy hétig, a föld alatt tartották fogva elrablói Afganisztánban egy kanadai tévétársaság tudósítóját, aki most szerencsésen kiszabadult. Emlékeztetőül: Mellissa Fungot október 12-én rabolták el, amikor egy kabuli menekülttáborba látogatott. A vasárnap nyilvánosságra hozott videón,a melyet az afgán Nemzetbiztonsági Igazgatóságon vettek föl kihallgatása során, az asszony elcsigázottnak tűnt, fejkendőt viselt, ruhája sáros volt.
Fung azt mesélte, hogy elrablói egy szűk, földbe ásott gödörben tartották fogva. Három hétig folyamatosan figyelték, az utolsó héten viszont már magára hagyták, megláncolva. A nő azt mondta, hogy elrablói nem bántották, ám olykor bekötötték a szemét.
Az újságíró elrablása miatt három férfit tartóztattak le. Az afgán hatóságok szerint nem ők tervelték ki az akciót. Részleteket azonban nem árultak el a nő kiszabadításáról. Mindössze annyit közöltek, hogy az újságírót Kabultól 50 kilométerre délnyugatra adták át a Nemzetbiztonsági Igazgatóság munkatársainak.