Földönkívüliek támadásától tart a volt brit minisztériumi vezető

2006.11.10. 12:13
Semmilyen eszközünk nincs a Föld megvédésére az UFO-invázióval szemben, jelentette ki a brit védelmi minisztérium megszüntetett UFO-projektjének egykori vezetője. A minisztérium szerint eddig nincs bizonyíték ellenséges földönkívüli tevékenységre.

"Teljesen védtelenek vagyunk az alienek inváziója ellen" - jelentette ki a DSaily Mailnek Nick Pope, a brit védelmi minisztérium UFO-projektjének egykori vezetője. Pope szerint a földönkívüliek bizonyosan léteznek, és bár ártalmatlannak tűnnek, támadásuk ellen semmilyen védelmi rendszere sincs a Földnek.

Radioaktív űrhajók

Nick Pope 1991-94 között volt az időközben megszűnt UFO-projekt vezetője. Szkeptikusként nevezték ki a projekt élére, de a titkosított katonai dokumentumok meggyőzték az alienek létezéséről, írja a Daily Mail.

Pope a lapnak két esetet ismertetett, ami alapján hívővé vált. 1993-ban egy nagy, háromszög-alakú repülő tárgyat észleltek egy west-midlandsi katonai reptér felett. A szemtanúk javarészt rendőrök és katonák voltak, de több száz civil is látta a repülő tárgyat. 1980-ban pedig a Királyi Légierő suffolki bázisa mellett landolt egy holdjárószerű repülő tárgy. Amikor a felderítők megközelítették, a gép felszállt.

A gép nyomai a normális háttérsugárzásnál tízszer radioaktívabbak voltak. Ez volt az az értesülés, ami felkeltette Pope aggályait.

Felderítők

"Ha ezek a dolgok tényleg földönkívüli repülőszerkezetek, nem zárhatjuk ki, hogy felderítést végeznek" - mondta. Bár meggyőzdése szerint az alienek nem rosszszándékúak, "igenis fennáll a lehetősége az inváziónak. Meg kell mondjam, ha ez megtörténne, nagyon keveset tehetnénk ellene".

Pope szerint a veszélyt a politikai vezetés nem veszi elég komolyan. Amikor még létezett az osztálya, akkor is csak annyi választ kapott egy-egy érdekesebb UFO-észlelés után, hogy jó munkát végzett az ügy felderítésével. Amióta megszűnt az UFO-projekt, a földönkívüliekről beszámoló brit állampolgárok legfeljebb egy formalevelet kapnak, amiben biztosítják őket az eset kivizsgálásáról, de valójában semmi sem történik, panaszolta.

"Mindannyian egy puzzle darabjai vagyunk, de ezt senki sem veszi komolyan. Pedig, még ha nem is támadó szándékúak ezek a gépek, olyan technikai megoldásaik vannak, amiket én szívesen megszereznék" - nyilatkozta.

Nem félnek

A Daily Mail megkeresésére a védelmi minisztérium szóvivője elutasította a tétlenség vádját. "Minden UFO-észlelést kivizsgálunk, bizonyítékot keresünk a brit légtér ellenséges szándékú vagy felhatalmazás nélküli megsértésére. Amíg ilyet nem találunk, a minisztérium nem fogja megnevezni, mit észleltek" - nyilatkozta.