Van még pénz az EU zsákjában

Tíz tagjelölt, köztük Magyarország is, minden józan számítás szerint a december 12-én kezdődő koppenhágai EU-csúcstalálkozón befejezi a lassan öt éve tartó csatlakozási tárgyalásokat. Lezárják az összes tárgyalási fejezet, és minden euró el lesz osztva. Megállapodunk minden érzékeny pénzügyi kérdésről. Ez azt jelenti, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy 2003 áprilisában aláírjuk a csatlakozási szerződést - a kellő drámai érzékkel kiválasztott athéni Akropolisz lépcsőin -, és a remélhetőleg sikeres népszavazások és ratifikációk után 2004. május 1-jén csatlakozzunk az unióhoz.

Lesz megegyezés

A várhatóan heves alkudozással eltelő bővítési csúcstalálkozóval kapcsolatban azonban érdemes leszögezni, hogy az izgalom némileg nagyobb, mint ami valójában indokolt volna. Noha Ciprus kivételével még egyetlen tagállam sem bólintott rá hivatalosan a Tizenötök pénzügyi ajánlatára, és egyesek, elsősorban Lengyelország, továbbra is elfogadhatatlannak tartják a felkínált összeget, szinte senki nem gondolja azt, hogy a koppenhágai csúcs kudarccal végződhet.

Egyrészt azért, mert sejteni lehet, hogy a bővítést most már mindenképpen lezárni akaró, és még bőven a pénzüknél lévő EU-országok tudnak még ennél is többet ajánlani (durván kétmilliárd euró van még az 1999-ben félretett bővítési pénzeszsákban). Másrészt azért, mert a tagjelöltek úgysem mondanak majd nemet, mint ahogy valószínűleg nem mondanának nemet ennél szűkmarkúbb ajánlatra sem.

Még szerencse. Az EU pénzügyi ajánlata első ránézésre valóban szűkmarkú. A regionális támogatások kevesebb mint fele, a mezőgazdasági szubvenciók durván harmada jut csak tagságunk első évében (utána folyamatosan növekszik). De ezekre a számokra nem érdemes túlságosan nagy figyelmet fordítani. Nyilván: érdekes az, hogy mennyi pénzt kapnak elmaradottabb térségeink, és mennyi támogatás jut a magyar parasztoknak. A pénzügyi csomag más részei is érdekesek és számítanak. De látni kell, és merni kell kimondani, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásnak egész egyszerűen nem ez a lényege. Ez az egész dolog az EU-val nem elsősorban a brüsszeli pénzek miatt fontos.

Nem a támogatások számítanak

Magyarország EU-tagsága - ami egyébként a közvélekedéssel szemben már évekkel ezelőtt eldőlt, ehhez képest majdhogynem apró-cseprő részletekről szól a vita azóta - nem emiatt klassz. Az Európai Unió nem az állami dotációról szól, az egészet nem ezért találták ki. Ahogy egy államnak sem az az egyetlen és legfontosabb feladata, hogy gondoskodjon a csórókról, úgy az EU-nak is egy sereg más célja van. Elsősorban az európai stabilitás és béke, ezen keresztül pedig a gazdasági fejlődés és a társadalmi igazságosság biztosítása. A pénzek újraelosztása ennek csak egy eszköze. Ha csak ez számítana, a legtöbb tagországnak nem érné meg az egész.

Nem lehet elégszer leírni, hogy teljesen mellékes, hogy mennyi agrártámogatást kapunk, ahhoz képest, hogy másfél éven belül politikailag egyenjogú tagjai leszünk egy olyan szervezetnek, amely csaknem félmilliárd embert tömörít, a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkezik, a Föld legnagyobb szabadpiaca és a világkereskedelem legnagyobb szeletét ellenőrzi. Sőt: Magyarország politikailag nem egyszerűen egyenrangú lesz ebben az eléggé komoly társaságban. Hanem, mivel az Európai Unióban a tagállamok szavazati jogát népességük szabja meg, nagyobb súlya lesz, mint például Ausztriának, Dániának vagy Svédországnak. Ahhoz képest, hogy ez az ország érdemben beleszólhat a közös európai politika alakulásába, tökéletesen érdektelen kérdés a regionális támogatások ügye.

Piszlicsáré kérdésnek tűnik a néhány millió euró, amikor arról van szó, hogy az Európai Unió tagjaiként egy olyan államszövetséghez fogunk tartozni, ami gyakorlatilag garantálja ennek az országnak és benne mindenkinek a szabadságát. Biztosítja, hogy nem csak megmarad, de megerősödik a demokrácia, ami hosszútávon a legjobb rendszer a társadalom békéjére és igazságosságára. A tagjelöltek számára az Európai Unió jelenti a leghatékonyabb motiváló és formáló erőt arra, hogy tökéletesedjen, izmosabbá, hatékonyabbá - és ahol kell, korlátozottabbá - váljon a szabadpiaci kapitalizmus, ami a legjobb rendszer az ország gazdagodására.

És ez nem csak jövőidő. Elsősorban az európai uniós csatlakozás ígéretének köszönhető, hogy a közép- és kelet-európai országok ennyit fejlődtek az elmúlt évtizedben, és nem jártak úgy, mint a balkáni államok vagy a volt szovjet köztársaságok (leszámítva a baltiakat). Mert kénytelenek voltak végrehajtani a fájdalmas és kínos reformokat, kénytelenek voltak törvényeiket, szabályozásaikat, alapvető politikai szokásaikat a nyugat-európai elvekhez igazítani. Kénytelenek voltak viszonylag civilizáltan viselkedni.

Szinte mindegy, hogy mennyi pénzzel jövünk el Koppenhágából. Ha lesz megállapodás - és lesz, mert mindenki akarja - már jó. Az Index azért a helyszínen lesz.

Mi jön Koppenhága után? Soha nem ilyen egyszerű, és most se. A koppenhágai egyezség csak a csatlakozási tárgyalások, és nem a bővítési folyamat végét jelenti. Már folyik, és a következő év első hónapjaiban még nagyobb lelkesedéssel folytatódik majd a csatlakozási szerződés szövegezése. Ez macerás, adhat okot súrlódásra, de nagyobb tétje nincs, hiszen a megállapodások már megköttettek. 2003 áprilisában aláírjuk a csatlakozási szerződést, amivel "félig" bekerülünk: részt vehetünk minden uniós intézmény munkájában, a Tanács, a Parlament ülésein, de szavazati jog nélkül. Ahhoz, hogy tagságunk teljessé váljon, 2004. május 1-re, a tagállamoknak egyenként ratifikálniuk kell a csatlakozási szerződést. Ez jelen helyzet szerint valószínűleg rendben lesz, de mérget persze nem lehet rá venni. Még Brüsszelben is elismerik, hogy történhet baleset. Ha csak egy ország nemet mond, már az is elég arra, hogy az egész megakadjon egy időre, noha ma már senki nem gondolja azt, hogy véglegesen el lehet gáncsolni a bővítést. Amit a tagjelölteket illeti, rájuk népszavazások várnak. Ez a könnyebbik eset: egyrészt azért, mert a legtöbb helyen simának ígérkezik, másrészt itt nincs szükség arra, hogy mindenki igent mondjon. Ha mondjuk az észtek nemmel szavaznak (reális), attól mi még csatlakozhatunk.