A választás szabályai

Az amerikaiak nem közvetlenül választják az elnököt, hanem egy ún. elektori rendszer szerint. Minden állam lakói külön szavaznak, és végül az egyes államok elektorai választják meg az elnököt az alapján, hogy a saját lakosaik hogyan voksoltak. A népesebb államok több képviselővel bírnak; ezért, bár Bush sokkal több államban vezet, az elektorokat nézve előnye kisebb, mert a "Gore-párti" államoknak nagyobb a lakossága, ezért több elektort is adnak. Így előfordulhat az is, hogy valaki több szavazatot kap, és mégis veszt, mert elektorok dolgában rosszabbul áll. Ez azonban még csak egyszer fordult elő: 1888-ban a demokrata Grover Clevelandet a szavazatok 48,6 százaléka csak 168 elektorhoz juttatta, republikánus ellenfele, Benjamin Harrison viszont 233-at gyűjtött be 47,8 százalékkal.

Mi van, ha döntetlen?

Az amerikai alkotmány rendelkezik arról is, hogy mi történjék akkor, ha mindkét jelölt ugyanannyi elektori szavazatot kap. Ebben az esetben a kongresszus dönt. Ha a képviselőháznak ez nem sikerül, úgy a szenátuson a sor. Azonban a szenátusban kétharmados többségre volna szükség a döntéshez, és ez a mai pártviszonyok mellett kizárt. A következő lépésben a képviselőház elnökét jelölnék ki "vészelnöknek", vagy ha ő nem vállalja, a szenátusét. Ha a szenátus elnöke sem vállalja, esetleg nem alkalmas - a jelenlegi elnök 97 éves -, úgy a külügyminiszter kerül a Fehér Házba. Csakhogy Madeleine Albright nem amerikai születésű (cseh), tehát az alkotmány szerint nem lehet elnök. Így aztán a pénzügyminiszterre hárulna az ország kormányzásának feladata: sok sikert, Larry Summers!

Eddig mindössze egyszer volt szükség erre a "vészforgatókönyvre": 1800-ban - 35 eredménytelen szavazási kísérlet után - a képviselőház Thomas Jeffersont választotta Aaron Burr ellenében. Legutóbb 1960-ban volt ennyire szoros a verseny, akkor John F. Kennedy a szavazatok mindössze 0,02 százalékával győzte le Richard M. Nixont.

Az elektorok

Az elektorokat magukat minden államban máshogy választják, többnyire a helyi szokásoknak megfelelően. Általában az egyes politikai pártok jelölik őket, többnyire maguk is politikusok, köztisztviselők, akik már bizonyítottak a politikai életben. Az amerikai alkotmány második cikkelye meghatározza, ki lehet elektor: ,,Sem szenátor, sem képviselő; sem senki más, ki közhivatalt tölt be, elektorrá nem választható."

Amikor a választók az elnökjelöltekre szavaznak november 7-én, akkor ,,valójában" nem rájuk, hanem a hozzájuk tartozó - republikánus vagy demokrata - elektorra adják voksukat. A megválasztott elektorok aztán összegyűlnek december 18-án, és leadják saját szavazatukat - amit nyilván saját hovatartozásuk így eldönt - az elnökjelöltekre. Ez azonban már csak ,,körítés", az elnök személye már eldőlt, hisz azzal, hogy melyik jelölt elektorjai kerültek be a testületbe november 7-én, már biztos, hogyan fognak szavazni.

Érdekesség, hogy sem szövetségi, sem állami törvény nem kötelezi az egyes elektorokat arra, hogy valóban úgy szavazzanak, ahogyan a lakosok óhajtják. Elvileg egy demokrata elektorokat választó állam is kerülhet republikánus kézre, hisz szigorú jogi értelemben az elektorra van bízva, melyik elnökjelöltet választja. Ilyenre nagyon ritkán volt példa, és még soha nem minősült döntőnek.