Al Gore stábja szerint mindenképp szükség van a kézi számlálásra, és ennek semmilyen törvényi akadálya sincs. Szakértők szerint a kézi számlálás a Gore-szavazatok számát növelheti, mert esetleg érvényesnek nyilváníthatnak olyan szavazócédulákat, ahol a demokrata jelölt neve nem volt egyértelműen bejelölve, és ezért a gép kihagyta őket.
Al Gore stábja szerint mindenképp szükség van a kézi számlálásra |
A floridai végeredményt valószínűleg a külföldről postán feladott szavazatok döntik majd el. Az állam törvényei alapján ezekre november 17-ig kell várni.
Az oregoni szavazatok 99%-ának újraszámlálása után Gore győzött, de a New Mexicó-i újraszámolt végeredmény szerint nem Gore, hanem Bush a befutó. A két eredmény azonban nem igazán fontos, mert New Mexico 5, Oregon 7 elektori szavazatot jelent (Florida 25-öt).
Bush az elnökségre készül
George Bush közben bejelentette, hogy ő már az elnökségre készül, és az lenne a legjobb, ha a demokrata ellenfele feladná. Bush közölte: ,,most rajtunk a sor, hogy működő adminisztrációt készítsünk elő". James Baker, korábbi külügyminiszter, Bush tanácsadója felszólította Gore-t, hogy tartsa szem előtt az ország érdekeit, és ismerje el vereségét.
Gore-ék szerint Bush idejekorán akarja magát ,,megkoronázni", pedig a szavazatok összesítését nem szabad siettetni. William Daley kijelentette: ,,Bushék véleményével szemben, a választásoknak még nincs vége".
Nem hivatalos eredmények szerint Bush Floridában már csak 327 szavazattal vezet, kiszivárgott hivatalos adatok szerint a korábbi 1700-as előny 900 körülire apadt.
Továbbra sem világos, lesz-e bírósági eljárás a félreérthető Palm Beach-i szavazócédulák miatt, vagy amiatt, hogy Tallahassee-ban állítólag néhány fekete választót nem engedtek szavazni.