Amerika is keltette a hangulatot

Gereben Ágnes történész, Oroszország-szakértő szerint a mostani háború elsősorban nem arról szól, hogyan alakul a dél-oszétok sorsa. Sokkal inkább nagyhatalmi vetélkedés színtere Grúzia, ahol Oroszország és az USA küzd egymással az olajért és a befolyásért.

A történész lapunknak adott elemzése szerint az oszét válságot Moszkvából fújták fel. A dél-oszétokat soha nem érdekelte igazán, hogy melyik államhoz tartoznak, grúz fennhatóság alatt éltek már 1801-ben is, amikor Oroszország elfoglalta Grúziát. A dél-oszét szeparatizmust Moszkva mesterségesen szította, ahogy a térségben már a Szovjetunió felbomlása előtt sok helyen elkezdte a KGB szítani az etnikai feszültségeket. A titkosszolgálat így akarta biztosítani, hogy valakinek mindig szüksége legyen az orosz beavatkozásra. A terv 1994-ben érett be, amikor a volt szovjet tagállamokkal Moszkva elfogadtatta, hogy békefenntartónak orosz csapatokat használjanak konfliktusok esetén. Az akkori egyezségre hivatkozva maradtak orosz katonák Dél-Oszétiában és Abháziában is.

Miközben az oroszok igyekeztek fenntartani befolyásukat a régióban a Szovjetunió szétesése után is, az USA is bejelentkezett a területért. Fontos szempont volt az azeri olaj. 2002-ben kezdték el építeni azt a vezetéket, ami a Baku környéki olajmezőkről Grúzián keresztül Törökországba viszi az olajat. Ez a vezeték olyasmi, mint ami a Nabucco lenne gázban, ha egyszer elkészülne - kihagyja az oroszokat a térség olajüzletéből. A vezeték most nem működik. Augusztus 8-án kurd terroristák robbantották fel egy szakaszát Törökországban, szombaton pedig az oroszok bombázták szét egy részét a grúziai Potinál. A vezetéken szállított olaj jórészt nyugati társaságok, a brit-holland BP és az amerikai Chevron tulajdonában van.

Oroszország érdekei ellen volt a vezeték, és különösen bosszantotta őket, hogy 2003-ban az amerikaiak politikai befolyást is szereztek Grúziában. Eduard Sevardnadze grúz elnököt, volt szovjet külügyminisztert akkor buktatta meg forradalmával a most is elnökösködő Szaakasvili. Szaakasvili az USA-ban járt egyetemre és egy washingtoni ügyvédi iroda munnkatársából lett grúz politikus, először Sevardnadze minisztereként, majd ellenzekékent, végül utódjaként. Színre lépése egybe esett az új vezeték építésével.

Szaakasvili hatalomra jutásakor a három szakadár grúz tartományból (Abházia, Dél-Oszétia, Adzsária) egyet gyorsan visszafoglalt. Adzsária visszaszerzése fontos volt az új olajvezeték miatt is, hiszen a régió központját, Batumit is érinti a cső. Az orosz elit kedvelt tengerparti üdülőhelye így amerikai érdekszféra lett.

Már Sevardnadze idején amerikai katonai tanácsadók érkeztek Grúziába, százan most is ott vannak, hivatalosan fegyvertelenül. Hogy az USA komolyan gondolta a grúz hadsereg kiképzését, azt bizonyítja, hogy a szakértők vezetője John Shalikashvili, nyugalmazott tábornok, az első öböl-háború amerikai főparancsnoka. A 2000-es évek elején az USA Izrael után Grúziának adta a legmagasabb összegű egy főre jutó katonai támogatást. Az orosz újságok már Szaakasvili győzelme előtt is arról cikkeztek, hogy a grúziai amerikai nagykövet úgy működik, mintha minisztere lenne a grúz kormánynak, iránymutatásait maximálisan figyelembe veszik.

Az amerikaiak növekvő befolyása érzékenyen érintette az orosz kormányzatot. Putyin hatalomra jutása óta igyekszik visszaszerezni politikai pozícióit a volt szovjet területeken. Az USA viszont igyekszik az orosz érdekszféra határát ezer kilométerrel keletebbre tolni. Ebbe a politikába illeszkedik Ukrajna és Grúzia NATO-tagságának forszírozása, illetve az ottani forradalmak segítése 2003-ban és 2004-ben.

Oroszország mostani fellépése arról szól, hogy Moszkva nem hagyja magát, és nem engedi az amerikai befolyási övezet terjeszkedését, ha kell fegyverrel is megállítja a hidegháborús ellenfél nyomulását.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!