Árpád
-2 °C
3 °C

Dübörög a vatikáni gazdaság

2006.07.27. 08:20
Jó biznisz a Szent Péter-fillérek árusítása, a vatikán 2005-ben egy nap alatt 47 millió eurót zsebelt be. A múzeumok is javítottak eredményeiken, így a pápatemetés és -választás költségei ellenére is az utóbbi idők legsikeresebb évét zárta pénzügyileg a pápai állam.

Üzletileg sikeres évet zárt a Vatikán. A katolikus egyház törpeállama 9,7 millió eurós (2,64 milliárd forintos) aktívummal, az elmúlt évek legnagyobb nyereségével zárta a 2005-ös évet.


XVI. Benedek pápa

Pedig II. János Pál pápa temetése és a pápaválasztó konklávé nem várt költségeket hozott, a Vatikán összesen hétmillió eurót költött a koporsóra, a szertartásra és a jutalmakra. Az új pápa, XVI. Benedek négymillió eurónyi jutalmat osztott ki a vatikáni dolgozók és nyugdíjasok között.

A kiadásokat ellensúlyozta a vatikáni múzeumok bevétele, amely felülmúlta a 2000-es Szentévét is: 3,8 millió jegy kelt el, összesen 45,6 millió euróért. Kevesebbet hoztak az Osservatore Romano című hivatalos napilap eladott példányai, a vatikáni könyvesbolt, az alkalmakra veretett euró és kiadott bélyegek, valamint a felhasznált képek utáni jogdíjak.

Az egyetlen deficites vállalkozás a Vatikáni Rádió.

A Szent Péter-fillérekből viszont június 29-én világviszonylatban rekordbevétel származott, több mint 47 millió euró. Ez 15 százalékkal volt több, mint 2004-ben ugyanezen a napon. Az összeget személyesen XVI. Benedek pápának szánták, aki az összeg egy részét karitatív célokra használta fel, más részét a konklávé okozta hiányok pótlására.

II. János Pál hagyatéka nem került bele a Vatikán költségvetésébe, mivel ő, mielőtt meghalt, minden javát különböző vallási intézményekre hagyta.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?