Vörös és fekete

Ausztria nem a szélsőségek országa, különösen nem a politikában. Bár nagykoalíció máshol is előfordul, főleg olyan országokban, ahol a "két nagy" mellett több kisebb párt is van, a tucat éve hatalmon lévő vörös-kék szövetség talán szokatlan nyugalomról és kiegyensúlyozottságról árulkodik. "Kétpártrendszerű" országok politikusai rendszerint minden erejükkel azon vannak, hogy az ellenfelet (az egyetlent) lemossák a pályáról, a megteremtett "nagy ellenség" képe elvileg nem nagyon engedélyezi a közös kormányzást.

Általános információk Terület: 83858 km2 Népesség: 8.134 millió fő (1998) A lakosság összetétele: osztrák (99.4%), horvát, szlovén, magyar, török Vallások: katolikus (78%), protestáns (5%), muszlim Nyelvek: német (hivatalos) Főváros: Bécs (1,6 millió fő, 1995) Államforma: köztársaság Államfő: Thomas Klestil Hivatalba lépésének éve: 1992\1998 Mandátuma: 6 év Politikai hovatartozása: ÖVP Törvényhozás: 183 tagú parlament Megbizatás: 4 év Legutóbbi választás: 1995 Mandátumok megoszlása: Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 71, Osztrák Néppárt (ÖVP) 53, Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 40, Liberális Fórum (LiF) 10, Zöldek 9 64 tagú Szövetségi Tanács Megbizatás: 4-6 év Legutóbbi választás: folyamatos Mandátumok megoszlása: ÖVP 26, SPÖ 24, FPÖ 14 Kormányfő: Viktor Klima Hivatalba lépés éve: 1997 Politikai hovatartozás: SPÖ Kormányerő: SPÖ, ÖVP GDP/fő: 21 400 USD (1997) GDP: 174.1 milliárd USD (1997) Gazdasági növekedés: 2.1 % (1997) Infláció: 1.3% (1997) Munkanélküliség: 7.1 % (1998) Pénznem: schilling, ATS Forrás: HVG

Nos, Ausztria parlamentarizmusa, ami átmenetet képez a "sok kicsi"- és a "két nagy"-felállás közt (mandátumokkal rendelkeznek még a zöldek és a liberálisok, valamint az említett Szabadság Párt) hűvösen nem vesz tudomást a politikai számításról, és irigylésre méltóan unalmas, még nyugati szemmel is. A politikai stabilitást megmagyarázza persze a gyakorlatilag nem létező infláció (fél százalék), a kontinentális átlaggal szembeni kicsi munkanélküliség (öt százalék alatt), és a stabil gazdasági növekedés (másfél százalék, jövőre kettő felett). A szociális rendszer, ismét képébe nevetve az európai gyakorlatnak, stabil és nagylelkű - az adatok nem egy politikailag forrongó országot tárnak elénk.

De lassan a testtel. Íme, Jörg Haider, Karintia tartomány kormányfője, a radikális Szabadság Párt vezetője, aki ellenzi Ausztria EU-tagságát, hallani sem akar a NATO-ról, és legszívesebben hazazavarná az összes külföldit. Aki ezért leírná Haider urat, mint egyszerű "Halandzsa Matyi"-t, meghátrálni kényszerül a közvélemény-kutatási adatok láttán: a Szabadság Párt ugyanis 28%-ával mára népszerűbb mint a szolidabban konzervatív Néppárt (ÖVP, 24%), és még akár be is érheti a vezető szociáldemokratákat (SPÖ, 35%).

Hogy Haider ravasz, azt mára már senki sem kérdőjelezi meg, mégis meglepő lehet sikeressége, különösen azt az elcsépelt tételt ismerve, hogy stabil és gazdag országban a radikálisoknak nem sok esélyük van a nyomulásra. Nos, Haider fiatal, 49 éves, magabiztos és megfelelő mértékben demagóg; nézeteit és terveit a helyzetnek megfelelően változtatja: hogy csak egy példát említsünk, a Szabadság Párt 1985-ben, Haider "eljövetelekor" még liberális csoportosulásként volt számontartva. Ami pedig Ausztriát illeti, a radikális Haider még ezen a reménytelennek látszó terepen is megtalálta azokat a témákat, amelyekkel szélsőséges pártja mögé állíthatja az embereket. Az EU egyik leggazdagabb országához illően Ausztriában például, nem túlzás, utálják az idegeneket: az osztrákok 71%-a támogatná a határok lezárását. Ennek a ténynek az ismeretében persze az sem csoda, hogy az FPÖ EU-ellenes érvelése sem talál süket fülekre, hisz az Unió egyik alapvetése a határok szabad átjárhatósága. Haider továbbá kolosszális gyermektámogatási pénzeket, egyenlő adórendszert ígér, és remekül kihasználja a koalíció korát is: 13 év alatt a legmakulátlanabb politikusok is besározódhatnak. Az osztrákok pedig, akik talán tényleg unják a politikai állóvizet, vevők Haider érveire.

A megkondult vészharangot hallják az FPÖ ellenfelei is, és intenzíven kampányolnak. A zászlajára elsősorban az eddig elért eredményeket tűző szocdemek, élükön Viktor Klima kancellárral, pörgős, modern választási hadjáratot folytatnak: Klima szüntelenül utazik, mosolyog, kéri a választókat, szavazzanak a stabilitásra.

Ezzel szemben a kisebbik koalíciós partner, a Néppárt vezetője, Wolfgang Schüssel, aki egyúttal alkancellár és külügyminiszter is, óvatos politikai manőverezésbe kezdett, amelynek a végén még minden lehet: kormányzás Haider FPÖ-jével, ellenzék, vagy folytatás, ahogy van. Schüssel ugyanis kijelentette, amennyiben pártja nem tudná megtartani második helyét a választásokon, ellenzékbe vonul. A ravasz húzás alighanem szavazatai szaporodásához vezethet, valamint kielégítheti saját pártja azon köreit, akik szerint ideje, hogy az ÖVP egy kis lélegzethez jusson.

Ezzel párhuzamosan Schüssel megkezdte szociáldemokrata társa megdolgozását is, amikor taktikus kijelentését követően nevetségesnek nevezte Klima azon állítását, hogy könnyedén teremthető újabb százezer munkahely. Klima érzi, hogy szorul a hurok, és tényleg, mert míg a konzervatívok egyes körei elképzelhetőnek tartják a koalíciót Haiderékkal, addig egy "vörös és fekete" szövetség aligha képzelhető el: Klima biztos belebukna a Haiderrel való szövetségbe, de meg is repedhet bele a pártja. Ráadásul egyedül biztosan nem szerez abszolút többséget, de még a zöldekkel és a liberálisokkal együtt sem.

Miközben a Néppárt, választási időszakhoz illően, igyekszik bizonytalanságba taszítani partnerét, az FPÖ biztosra óhajt menni, és erősen rákapcsolni látszik a célegyenesben. Az egyik példaképéül Hitlert választó Haider (a Führer munkaerő-politikája nyerte el elsősorban tetszését) ma már, úgy tűnik, ígérgetéseinek hála népszerűbb a munkásság körében, mint a szociáldemokraták, és a politikai középre is kezd behúzódni, ahol a xenofób polgárság erősen vevő jórészt idegenellenességre épülő kampányára. Az FPÖ-s politikus tartományában, Karintiában is ügyesen manipulál: kijelentette például, hogy nem hajlandó kitölteni a helyi vendégmunkáskvótát, valamint "szerénységről" tett tanúbizonyságot azzal, hogy az országos lista első helyére nem önmagát helyezte, mondván, le nem cserélné tartományfőnöki székét egy "bécsi állásra". Bár később ezt a kijelentését visszavonta, mint oly sok mást is, ravasz populizmusa mégis dinamikusan növeli pártja támogatottságát.

A kettőről háromra szaporodott nagy pártok még sokba kerülhetnek a választóknak, mert a végeredmény így, a jelenlegi erőviszonyokat nézve alighanem füstös szobákban, zárt ajtók mögött, a választás másnapján dőlhet majd el. Ha a szocdemek nyernek, amiben most már nem lehet teljesen biztosnak lenni, még mindig kétesélyes a dolog: felrúgja-e a (esetleg csak harmadikként befutó) konzervatív partner a koalíciót vagy nem? És ha igen, össze tud-e hozni Klima egy új szövetséget? Nem szúrja-e hátba törekvéseit egy kék-fekete szövetség Schüssel és Haider közt? Vagy rászorulna-e a koalícióra ő maga az FPÖ-vel?

Egy biztos: a politikai paletta lényegesen izgalmasabb lesz a választások után, de talán ennyi változatosság rá is fér az osztrákokra. A politikai állóvíz hirtelen felkavarodott, valószínűtlen lett; kiszámíthatatlan, mint a vörös és fekete.