Letartóztatták a vörös khmerek egykori elnökét

2007.11.19. 07:26
Rendőrkézen van az ötödik még élő vörös khmer vezető is, miután hétfőn letartóztatták a kórházban kezelt Khieu Samphant is.

A kambodzsai rendőrség hétfőn letartóztatta Khieu Samphant, a vörös khmerek egykori államfőjét. A maoista rezsim néhai vezetője az ötödik, Pol Pot legbelső köréhez tartozó, még élő politikus.

Khieu Samphan 2002-ben

A kambodzsai népirtással foglalkozó, ENSZ által támogatott nemzetközi bíróság ezzel mind az öt khmer vezetőt őrizetbe vette, és készül a felelősségre vonásukra.

Közülük négy ellen már vádat is emeltek emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt. Ők a következők: Kang Kek leu (más néven Duch), a Tuol Sieng kihallgató központ volt parancsnoka, Noun Chea, a vörös khmerek főideológusa, Ieng Sary volt külügyminiszter és felesége, Ieng Thirith egykori szociális miniszter.

Khieu Samphant egy phnompeni kórházból szállították a rendőrök a törvényszékre. A 76 éves aggastyánt múlt hét szerdán vitték kórházba agyvérzéssel. Addig háborítatlanul élt a thai határtól tíz kilométerre, az ország északnyugati részén fekvő Pailin tartományban, amely korábban a vörös khmerek egyik erősségének számított.

A Pol Pot közeli bizalmasának tartott Khieu Samphan tagadja, hogy tudomása lett volna a vörös khmerek 1975-79 közötti rémuralma idején elkövetett népirtásról. Becslések szerint 1,7 millió ember vesztette életét a Pol Pot-féle diktatúra alatt, kivégezték, halálra kínozták őket, vagy betegségekbe, éhezésbe haltak bele.

A népirtás áldozatainak múzeuma Phnompenben

A maoista ideológiai alapon álló Pol Pot-rendszer négy éves rémuralma alatt egy utópisztikus "agrártársadalom megteremtése" címén gyakorlatilag kiirtották az ország teljes értelmiségét. A rezsim bűneit vizsgáló bíróság létrehozását nyolcéves jogi huzavona előzte meg, és az eljárások lassúsága miatt félő, hogy a fő felelősök idős koruk miatt meghalnak, mielőtt felelősségre vonhatnák őket.