Ordas idők
Kelemen Atilla felháborítónak és antidemokratikusnak tartja, hogy a rendőrség hivatalból eljárást indított a Wass felolvasó-maraton szervezői és résztvevői ellen. A Krónikának adott nyilatkozatában döbbenetét fejezte ki amiatt, hogy a rendőrség az 1989 előtt gyakorolt, "szomorú emlékű megfélemlítési módszereket" próbálja ismételten bevetni.
"Míg Wass Albert könyveit világszerte szabadon forgalmazzák, addig szűkebb pátriánkban még mindig léteznek olyan erők, amelyek megpróbálják kijátszani a nemzetiségi kártyát" - mondta Kelemen, aki szerint jogállamban nem fordulhatna elő, hogy irodalmi esteket figyeltessenek, szervezői és résztvevői ellen pedig eljárást kezdeményezzenek.
Nem történt bűncselekmény
Frunda György, a Wass Albert rehabilitációját felvállaló egyik ügyvéd a lapnak elmondta: a román bűnügyi perrendtartás szerint, ha valaki feljelentést tesz a rendőrségen, akkor ennek az intézménynek kötelessége előzetes eljárást folytatnia. Ennek alapján a hatóságok megállapítják, hogy van-e ok a bűnügyi eljárás beindítására.
"Véleményem szerint azok az emberek, akik felolvastak Wass Albert műveiből, semmiféle bűncselekményt nem követtek el. Ellenkezőleg: elismerés, gratuláció jár nekik, azért, amit tettek. Attól függetlenül, hogy Wass Albertet elítélték, ő a romániai magyar irodalom és az összmagyarság egyik kiemelkedő írója marad" - mondta a szenátor. "Nem hinném, hogy meghurcolnák őket, de bármi is történjék, segítek rajtuk" - tette hozzá.
Wass Albertet 1946-ban a kolozsvári népbíróság ítélte halálra háborús bűnösként azzal a váddal, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatoknak parancsba adta egy ortodox pap családjának és több románnak a kivégzését. A vádlott nem volt jelen a tárgyaláson, az Egyesült Államokba menekült, ahol tisztázta magát a hamis vád alól.