Üdvözlet a Srebrenicai mészárlás teréről

A hajnali megérkezés a tavaszi Szarajevóba sokkoló tud lenni. Az elárasztott, de legalább meleg Budapestet elhagyva itt 3 fok és havas hegyek fogadnak. Tegnap még havazott - mesélik a helyiek, én meg a fogamat szívom, hogy miért nem a horvát tengerpartra mentem inkább. Elhagyom az Európa talán egyetlen fővárosi pályaudvarát, ahol nincs indulás-érkezés tábla és csomagmegőrző, viszont három peronnal is büszkélkedhet. Mondjuk ez elég annak a napi 12 vonatnak, ami ide érkezik, vagy itt áthalad.

Etnikai dzsungel

A pályaudvaron azonnal megtalálnak a turistafogó hostelesek olcsó szállásajánlattal. Amikor a 10 eurós ajánlatra rákérdezek, hogy van-e olcsóbb, mindjárt lesz is nyolcért az óvárosban, nem messze a Nemzeti és Egyetemi Könyvtár leégett és félig újjáépített épülete mögött, amit '92 augusztusában gyújtottak fel a szerbek, megsemmisítve ezzel mintegy kétmillió könyvet és periodikát. "Ne zaboravite, pamtite i opominjite!"- ne felejtsetek, emlékezzetek és vigyázzatok, áll az emléktáblán márványba vésve az egész országra érvényes mondat.

Már csak azért is, mert az ellentétek nem szűntek meg a háború után. Egyes városrészek etnikailag átrendeződtek, a jugó idők keveredése egyre ritkább. A háború nemcsak a könyvtárban és a népességben okozott nehezen gyógyuló sebeket, hanem az utcaképben és a környező tájban is. Mi magyarok már nem is nagyon emlékszünk, mennyire szét lehet lőni egy várost, de Szarajevóban hozzáférhetünk az élményhez: rengeteg ház viseli magán a golyók és repeszek nyomait, a kilőtt emeletek téglás betoldásait.

Életveszélyes piknik

A város körüli hegyoldal csodás zöld rétjei is hívogatóak egy piknikre, ezt azonban a helyiek nem vállalják be a rengeteg akna miatt. Engem, mint perverz turistát érdekelt a kempingezés egészen addig, amíg egy tízéves forma bosnyák kissrác tökéletes németséggel el nem magyarázta, hogy ha letérek az ösvényről, baj lehet. Apropó német: a csekély számú (szerb)horvátot beszélő magyar népességet leszámítva is könnyen boldogul minden németet értő - ez itt (is) jollyjoker nyelv, tekintve, hogy a háború alatt nagyszámú bosnyák hagyta el otthonát, hogy németföldön gyárakban és konyhákban szívja magába Schröder és Falco ékes anyanyelvét.

A nyelv kérdése egyébként is problémás, az irodalmi bosnyák például csak '96 óta létezik hivatalosan, azóta mindenki ragaszkodik ahhoz, hogy ez külön nyelv, csakúgy, mint a szerb és a horvát. Az már senkit sem érdekel, hogy jobban megértik egymást, mint a magyarok a székelyeket, pláne a csángókat.

Jugoszlávia összeomlása után a dínár helyét az akkor még létező német márka vette át jobb híján. Éveken keresztül ezen bonyolódott minden biznisz, míg végül hivatalosan is megjelent a kreatívan elnevezett új bosnyák pénz, a Konvertibilis Márka, a KM. Ennél jobb nem is történhetett volna az idegenforgalom és az üzlet szempontjából, ugyanis minden jóravaló kereskedő kettő az egyben váltja az euróval, rengeteg fölösleges számolgatást és lehúzást spórolva meg ezzel.

Fegyverbe

Eurót szinte mindenhol elfogadnak, és tetszés szerint abban vagy KM-ben adnak vissza, megkönnyítve ezzel a pénzszórást az EUFOR katonái számára. A békés rendeződés egyik legbiztosabb jele, hogy ezek a katonák egyenruhában és fegyver nélkül császkálnak a városban. Jelenlétüknek egyetlen, de nélkülözhetetlen értelme, hogy amint kitennék a lábukat, lángba borulna ismét a térség - legalábbis sokan félnek ettől.

A sokadik fegyverbegyűjtés után is tonnaszámra vannak kézifegyverek a lakosság körében. Az amúgy is macsós-militáns kultúrát nehéz fegyverbegyűjtő programokkal negligálni. Katonáink egyébként nincsenek veszélyben. Szloszjár Balázs kontingensparancsnok szerint, ha valakit tisztelnek errefelé a helyiek, azok a katonák. Egy rendőrt lelőni nem különösebb kihívás a maffia, a nemzetközi kábítószer- és fegyverkereskedők számára, meg is teszik időnként, egy katona megtámadása viszont elég kockázatos a hatásos válaszcsapás miatt. Egyébként éppen a magyar kontingens feladata a csempészútvonalak figyelése a határok mentén, természetesen a helyi határőrséggel együttműködve.

Látszattolerancia, finom utalásokkal

A helyzet Mosztárban sem sokkal jobb. Kívülről épül a turistaparadicsom, a kikövezett tiptop Neretva-parti utcácskákon flangáló németek vajmi keveset érzékelnek a háború pusztításából. A mosztáriak mindent megtesznek azért, hogy ez ne is legyen másként. Mementónak rengeteg szétlőtt épület maradt, ezek azonban gyakran észrevétlenül simulnak bele a kinyalt belvárosba. A város a háború után kettéosztott maradt. A nagyrészt a Neretva jobb partján élő horvátok csöndben ünnepelték a húsvétot, míg a balparti bosnyákok őrületes szombat esti kávézásba és italozásba fulladtak. Az újra felépített Öreg-híd pedig azt üzeni az ide beeső turistának, hogy minden rendben, szimbolikusan is összekötve a két vallást és kultúrát.

Hogy a tömegtől elzárt csoportos turistáknak is lehessen valami fogalmuk arról, hogy milyen tragédiák történtek az országban, a bosnyákok finom jeleket küldenek nekik - és tudatosítják magukban, hogy nem felejtenek: Szarajevóban utcát neveztek el a zöldsapkásokról, a pályaudvar előtti tér pedig a srebrenicai mészárlás tere nevet viseli mostanában.