Új világrend jön?

"Két dátum változtatta meg a világot az elmúlt években, 2001. szeptember 11. és 2008. augusztus 8." - jelentette ki szeptemberben Oroszország NATO-nagykövete, Dmitrij Rogozin. Fejtegetése szerint 9/11 rádöbbentette az amerikaiakat, hogy a nemzetbiztonság érdekében az ország határain kívül kell harcba szállniuk a fenyegetésekkel, míg augusztus 8-án Oroszország ugyanezt a leckét megtanulva indított támadást Grúzia ellen.

Ez az általunk ismert világ vége?

Ian Bremmer, az Eurasia Group, a legnagyobb Oroszországgal foglalkozó amerikai think-tank munkatársa a párhuzamot ugyan vitatja, de azzal egyetért, hogy augusztus 8. - vagy, ahogy ő sokat sejtetően írja, 8/8 - tényleg változást jelez. Grúzia lerohanásával Oroszország szerinte azt jelezte, hogy újra nagyobb szerepre vágyik a világban. Ez pedig tényleg fordulópont: az Egyesült Államok világpolitikai egyeduralmának végét jelzi.

A globális hatalmi egyensúly visszafordíthatatlan áthelyeződéséről értekezett John Gray, a London School of Economics politikatudományi professzora is az Observerben, a Guardian vasárnapi mellékletében megjelent írásában is. Gray részben a világgazdaság fejleményeiből, az egyre inkább a reálgazdaságba is átgyűrűző pénzpiaci válságból vezeti le az Egyesült Államok pozícióvesztéséről szóló elméletét.

De valóban drámai változások előtt állunk-e? Tényleg megbomlott a hatalmi egyensúly, az Egyesült Államok valóban elvesztette vezető szerepét? Tálas Péter szerint egy sajátos többpólusú világ felé tartunk, ahol ugyan ezután is az Egyesült Államok az egyetlen teljes értékű globális nagyhatalom, azaz változatlanul csak Amerika rendelkezik a globális nagyhatalmiság gazdasági, katonai, technológiai és politikai jellemzőivel. De szerepét egyre inkább megkérdőjelezik a regionális nagyhatalmak és a felemelkedő, leendő globális hatalmak. Igaz, Tálas szerint a Szovjetunió felbomlása, a bipoláris világ felbomlása után sem volt egypólusú a világ, csak Oroszország meggyengülése miatt annak tűnt.

A gazdasági válság mindenkinek fáj

"A gazdasági válság nyilvánvalóan befolyásolja az Egyesült Államok külpolitikáját" - véli Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet Amerika-szakértője. Hiszen ha az Egyesült Államoknak több százmilliárd dollárt kell fordítania a gazdasági konszolidációra, ez tovább növelheti az ország amúgy is súlyos eladósodottságát, amit egyre nagyobb mértékben Kína és Oroszország, két rivális nagyhatalom finanszíroz. Gereben Ágnes, a Közép-Európai Egyetem oktatója, Oroszország-szakértő szerint az Egyesült Államok helyzetét elsősorban a nyersanyagokért folyó fokozódó harc befolyásolja.

Tálas szerint az Egyesült Államok jelenlegi pozícióvesztése a Bush-kormány elhibázott politikájának következménye. "Súlyos hibát követtek el azzal, hogy megtámadták Irakot, miközben befejezetlenül hagyták az afganisztáni háborút" - mondja. Ezzel egyrészt magukra haragították az iszlám világot, helyzetbe hozták Iránt, és mérhetetlen sok pénzt pazaroltak el úgy, hogy az nem teremtett új értékeket az Egyesült Államokban. Most pedig a pénzpiaci válság miatt komolyan eladósodtak Kínában, Japánban, az EU-ban és Oroszországban.

Oroszország nem virgonc, beteg

De a globalizáció egyik hatásaként az Egyesült Államok gyengülése nem feltétlenül erősíti riválisait. "Oroszország valóban Európa beteg embere" - erősítette meg felvetésünkre Gereben Ágnes. Bár most hatalmas vagyonra tett szert a nyersanyagárak, elsősorban az olaj és a gáz árának emelkedése miatt, de lakossága még mindig csökken és öregedik, a képzetlen munkaerő miatt pedig nincs mibe fektetni az extrajövedelmeket. És bár Medvegyev elnök az első száz napban igazolta, hogy érkezésével nem történt jelentős változás Oroszország nagyhatalmi ambícióiban, az ország perspektívái behatároltak, pillanatnyi előretörése csak az aktuális gazdasági helyzet és Európa gyengeségének következménye.

"Az EU gazdasági szempontból ugyan világhatalom, de katonai szempontból még regionális nagyhatalomnak sem tekinthető - mondja Tálas, és ennek legjobb bizonyítéka az a tétlenség, amivel Európa a szövetséges Grúzia lerohanását szemlélte. - Ha Európa nem kap észbe, végleg elveszíti az esélyét, hogy az Egyesült Államok és Kína mellett a harmadik teljes értékű világhatalom legyen."

Oroszország felemelkedésétől Magyarics sem tart. Egyrészt ő is egyetért azzal, hogy Oroszország adottságai nem megfelelőek a fejlődéshez. Másrészt Oroszország és Kína, bár pillanatnyilag közösen érdekeltek az Egyesült Államok gyengítésében, hosszú távon térségbeli riválisai egymásnak. "Kína egyáltalán nem örült a grúziai beavatkozásnak, hiszen a két szakadár államocska elismerése rossz precedens a Tibet és Tajvan ügyében rendre a belügyekbe történő beavatkozásra hivatkozó vezetés szempontjából." Hosszú távon inkább az ellenérdekeltség valószínűsíthető, igaz, attól nem tart, hogy ez forró konfliktusba torkollhat. "Kína inkább a demográfiai nyomás eszközével él" - mondta Magyarics a kínaiak tömeges szibériai betelepülésére utalva.

Gereben ugyanakkor nem látja jelét a kínai-orosz konfliktusnak, sőt a Shanghaji Együttműködési Értekezlet keretében Kína és Oroszország - illetve a volt szovjet közép-ázsiai utódállamok - az iszlám fundamentalizmus elleni közös küzdelemre koncentrálnak.

Kína még hosszú út előtt áll

Magyarics amúgy hosszú távon Kína előretörésétől sem tart annyira. Egyrészt, mert Kína katonai téren még mindig nagyon el van maradva az amerikaiaktól. "Nincs mélytengeri flottájuk, nincs repülőgép-hordozójuk." Azaz, globális csapásmérő képességük korlátozott, de haderejük arra már elég, hogy egy regionális konfliktusban - mint amilyen az orosz-grúz is volt - érvényesítsék akaratukat. Ugyanakkor előretörésüknek az oroszokéhoz hasonlóan gátat szab az Egyesült Államok gazdasági gyengélkedése és az ennek kapcsán az Amerikában és Európában is előretörő protekcionizmus. Kína elképesztő ütemű gyarapodása nagyban függ az amerikai fogyasztástól. Másrészt Kína belső megosztottsága ugyanúgy gátja lehet a további fejlődésnek. "Gyakorlatilag két Kínáról beszélhetünk, a 21. századi keleti partról és a középkori belső tartományokról. "A hatalmas különbségek elképzelhetően társadalmi, politikai és gazdasági feszültségek forrásai lesznek előbb-utóbb" - véli Magyarics.

Az Egyesült Államokkal szemben formálódó új szövetség harmadik tagjának Irán tűnik. Irán az amerikaiak iraki szerepvállalásának legnagyobb nyertese, térségbeli két legfőbb riválisának - Iraknak és Afganisztánnak - meggyengülésével regionális nagyhatalom lett. De Irán gazdaságáról ugyanazt mondhatjuk el, mint Oroszországéról: csakis az olaj- és gázárak szárnyalásának köszönheti pillanatnyi jólétét, a strukturális gondok legárulkodóbb jele talán az, hogy az olajnagyhatalomban jegyre adják a benzint, az olajárbevételeket a benzinár állami dotációjára fordítják (Irán olajtermelőként a finomítói kapacitások hiánya miatt nettó benzinimportőr). Ráadásul Irán megerősödése Oroszországnak semmiképp sem érdeke, és Kínának is problémája van a saját iszlám szélsőségeseivel, így hosszú távon nem érdekelt egy radikális iszlám állam megerősödésében.

A fentebb említett gazdasági érvek Venezueláról, a formálódó szövetség negyedik tagjáról is elmondhatóak. A dél-amerikai országban már akkor felszínre kerültek a gazdasági problémák, amikor még csúcson állt az olajár, az amerikai recesszióval párhuzamos olajáresés akár gyorsan véget is vethet Chávez szocialista kísérletének. De addig is az ország remek lehetőséget teremt az oroszoknak az Egyesült Államok hergelésére, Az USA így figyelme egy részét saját hátországára kell fordítsa, ezzel lehetőséget teremtve Moszkvának a volt szovjet térségben zajló folyamatok uralására.

Nincs még vége

Összességében, mind Tálas, mind Magyarics úgy véli, hogy az Egyesült Államok egyoldalú politikai aktivitása csökkeni fog. De ez a változás nem lesz drámai, sőt Tálas szerint inkább kiegyensúlyozó hatású lesz: "Egyfajta klasszikus hatalmi játszma folytatódhat, ami óhatatlanul és elkerülhetetlenül kényszeríti majd rá a szereplőket - különösen Európát és az Egyesült Államokat - az új nemzetközi játékszabályok közös kimunkálására, mert az energiaigény kielégítésének lehetősége szempontjából jelenleg ők sebezhetőbbek." Magyarics szerint az energiaárak csökkenése Oroszország aktivitását is korlátozni fogja. Kína regionális hatalomként erősítheti a pozícióit, de katonai gyengesége miatt még mindig nem lesz az USA-val egy súlycsoportban, igaz, "Kína a történelméből kiindulva nem is kíván globális katonai szerepet játszani". "Korai még az USA hanyatlásáról beszélni" - zárta elemzését Magyarics, és ugyanezt sugallta Tálas is.