Nem féltek otthon maradni

Az alacsony részvétel volt az izraeli választások döntő tényezője. A 63,2 százalékos részvételi arány a parlamenti szavazásokon történelmi mélypont, igaz, a 2001-ben csak 62 százalék szavazott, de akkor csak a miniszterelnök személye volt a kérdés. 2003-ban még 68 százalék szavazott a parlamenti választásokon. De a korábbi, 80 százalék körüli részvételi arányokat el lehet felejteni.

Már nem rettegnek a pusztulástól

Pedig Izrael elmúlt ötven évében, amikor az ország fennmaradása volt a választások fő kérdése, aki élt és mozgott, az urnákhoz járult. A részvételi arány rendszerint 80 százalék feletti volt, szinte kötelező volt élni a demokrácia adta lehetőségekkel, muszáj volt véleményt nyilvánítani.

Mostanra azonban már csak az ideologikus rétegpártok szavazói érzik kötelességüknek a választási részvételt. Nem véletlen, hogy a választáson a 3-4. helyre is vallásos rétegpártok, a szefárd zsidókat képviselő Sasz és az orosz ortodox bevándorlók pártja került, megelőzve ezzel a Saron leválásával szétesett Likudot, az izraeli politika elmúlt harminc évének meghatározó politikai pártját.

Távolmaradtak, akik tárgyalnának

A mostani alacsony részvételre számos magyarázat született: a reményvesztettség, a politikai korrupció, és a megfelelő jelöltek hiánya. Szakértők szerint egyszerűen megszűnt a bal és jobboldal közti markáns különbség, a jelenlegi politikai helyzetben a kormánynak adott a feladata, bármi áron határokat kell szabniuk. Ennek módja akár az egyoldalú kivonulás is lehet.

A tárgyalásos út támogatóit viszont egy jelentősebb politikai erő sem képviselte, így ez a réteg valószínűleg otthon is maradt. Persze magyarázatok közé helyet kell szorítani a legegyszerűbb megközelítésnek is, sokaknak teljesen mindegy, ki vezeti az országot, és ezt a véleményt ma már hajlandóak is felvállalni, nem tartják többé kérdésesnek Izrael létét. Amúgy is az elmúlt tíz évben ez volt az ötödik parlamenti választás Izraelben.

Hosszú az út lefele

A közöny a Kadimának, a választást végső soron megnyerő, de a várakozásokon alul teljesítő új centrista pártnak ártott. Ehud Olmert, aki a kómába esett Sarontól átvette a párt vezetését, március közepén magabiztosan jelentette ki, hogy pártja fogja nyerni a választást. Derűlátását a közvélemény-kutatások is alátámasztották. Ez azonban nem tett jót a párt mozgósítási terveinek. A Kadima végül a szavazás napján, több százezer sms küldésével igyekezett kétségbeesetten mozgósítani híveit, hiába.

A Kadimára leselkedő veszélyeket egyébként Saron már a legelején látta, nem véletlenül harcolt a választások mihamarabbi kiirásáért, ám erre már csak kómája adott okot, az eltelt három hónapban pedig a párt elvesztette az új erő vonzalmát.

Támadnak a nyugdíjasok

A Kadima hullámvölgyét a Likudnak és Binjamin Netanjahunak kellett volna kihasználnia, hogy darabokra hullott pártját sorokba rendezze, és egy erős kampánnyal visszaszerezze a Likud korábbi népszerűségét. Nem sikerült neki. A pénzügyminisztersége idején bevezetett megszorító intézkedések miatt sokak a Munkapártra váltottak, személyes hitelességét is elveszítette, bár egyelőre visszautasítja a lemondásáról szóló találgatásokat.

A keddi meglepetések talán legnagyobbika a Gil (Nyugdíjasok pártja) előretörése volt. A párt alakulást és egyben kampányát is arra alapozta, hogy a nyugdíjasok érdekképviseletével eddig egyetlen párt sem foglalkozott érdemben. Politikai irányokat egyelőre nem szabtak, annyi azonban biztos, hogy a Munkapárt és a Gil sikerével a szociális kérdések nagyobb teret nyerhetnek az újonnan alakuló kneszetben, mint korábban. Rafi Eitan pártelnök szerint becsületességük és hitelességük nyerte meg a szavazókat. A párt célja az idősek jövőjének biztosítása, melyet a terveik szerint egy éven belül el is érnek.

Alakul a kormánykoalíció

Ehud Olmert biztos abban, hogy a Sasz és a Gil a kormány tagjai lesznek, eredményeikkel messze meghaladták a várakozásokat. A 120 tagú parlamentben legalább 61 mandátumra van szükségük a többséghez, a három pártank együttvéve 48 helye biztosított. Netanjahu sokáig reménykedett benne, hogy megakadályozhatja a baloldali-centrista koalíció megalakulását, azonban 11 mandátummal elszállt számára a beleszólás lehetősége. Esélyes tehát, hogy a Munkapárt csatlakozzon 20 mandátumával a koalícióhoz, akik támogatják a Kadima békéről alkotott elképzeléseit, gazdaságilag viszont ellentétek várhatóak köztük. A küszöböt elérő pártok közül így csatlakozhat hozzájuk a szintén baloldali 4 mandátumot szerzett Merec, és 6 képviselővel az Egyesült Tóra Judaizmus. A stabil koalíció így készen is állhat 78 mandátummal, ami még mindig nem jelent abszolút többséget a kneszetben. A kétharmados többséghez még két képviselőre volna szükségük.

Netanjahu várhatóan lecsúszott az ellenzék vezérének tisztjéről is, hogy az Avigdor Liebarman vezette Israel Beitenu is beelőzte őt a választás másik meglepetéseként. Az a lehetőség is fennáll persze, hogy Olmert mégis megpróbál megegyezni az oroszokkal, és létrehoz egy nemzeti egységkormányt. Lieberman egyelőre nem tűnik nyitottnak arra, hogy lepaktáljon a számára erős baloldallal. Elemzők szerint személyiségéhez is jobban illik az ellenzéki szerep, mint egy miniszteri bársonyszék, továbbá a baloldali pártok se fogadnák el partnernek. Maradnak tehát a kisebb pártok, például a három, összesen 10 mandátumot szerzett arab párt. Részvételük a koalícióban a baloldaliak részéről elfogadható is lenne, a vallásos pártok viszont várhatóan elleneznék ezt a felállást. Feldarabolódásuk gyakorlatilag elképzelhetetlen, érdekérvényesítésük hatékonyabb, ha egy oldalon ülnek.