Ha nem élvezik, ne csinálják!

A Kispál régi rajongói vagyunk, ezért szomorúan, de az alkalom szépségét megragadva kell belátnunk: ennek vége. Ha nem élvezik, ne csinálják, mert szívszorító látni, hogyan múlnak el szépívű folyók.

Lehet sokáig ragozni még az évek óta tartó belső konfliktusokat, szerzői válságokat, zenekaron belüli diszharmóniákat, de nincs értelme. Ha megnézik Lovasi két aktuális projektjét, mindent érteni fognak. Mi így tettünk.

Jópofa vannabí macsók

A Kiscsillag és a Kispál és a Borz zenekar Szigeten bemutatott produkciói között volt néhány hasonlóság, de sokkal feltűnőbbek az eltérések: a Kiscsillag friss volt, a Kispál fáradt és erőtlen, előbbi inkább örömzenének, utóbbi rutinnak tűnt. És a legfontosabb: a Kiscsillagon Lovasi András kisgyerekként mosolygott, a Kispálon meg profi szakipari dolgozóként meredt maga elé. (Osztályzattal kifejezve a jelentős különbséget: a csütörtöki Kiscsillag A-ra, míg a szombati Kispál C-re érdemes).

A Kispál jelenleg koncertről koncertre a túlélésre játszik, ezért mindent kitalálnak, hogy feldobják maguknak a bulikat (az Efotton például volt némi energia bennük). Persze mi is figyelembe vettük a magyar futball szakértőinek mérvadó értelmezési kísérleteit: formaingadozás (ahhoz túl régóta tart), játékritmus elvesztése, kedvetlenség (észrevehető), de a szertáros is benne lehet (nem tudjuk). A Sziget-műsorban túl sok volt a felesleges körítés: vonósok, vj meg a miafaszom, miközben egy fájó szívű frontember pöngette dalait, mert nincs bátorsága nemet mondani a felkérésekre.

A Kiscsillag ezzel szemben jópofa vannabí macsó hobbizenekarnak tűnik, profi zenészekkel. Amivel nincs a világon semmi baj, amíg a könnyedség a kiindulási pont és nem a megfelelni vágyás. A koncerten minden természetesen ment, játszottak a Wan2 közönségének és Lovasi mosolygott, boldog volt. A szombati Kispálon viszont spenótot evő kisfiúként nyomta bele a zöld cuccot a ventillátorba, repüljön mindenhova, hogy végre a közönség se akaratoskodjon.

Hang the vj

A Kispál fellépését vj-vel egészítették ki, de munkáját (művészetét?) sajnos csak elmarasztaló szavakkal lehet illetni. Képzeljék maguk elé azt a fantáziadús jelenetet, amikor mondjuk Lovasi András egy hajóról énekel (vagy kettőről) és a képernyőn egy partra vetett, bibliai utalással megterhelt bárka látható (vagy kettő). A líra absztrakciójának explicit lefordítása a nyelv és a művészet végét vetíti előre – ahogy egy hozzáértő megjegyezte a koncertélményt a teljességgel megzavaró kivetítőjátékról, amit most tegyünk egy életre helyre: hagyjuk a képi asszociációkat, ne kössük meg farkassal a Zsákmányállatot vagy álintellektuális Gondry-videóval a Még egyszert.

A vj szóról-szóra követte a dalszövegeket, ami már télen a MűPában is zavaró volt, most meg unalmas is, mintha egy elcsúszott magyartanár verné a fejünkbe, mi az interpretáció. Azt nem tudjuk, mennyire volt célzatos a szexuális utalás Lovasi mikrofonkamerája és a bevágott szexjelenetek között, mindenesetre a magyar népmesékből is a puncivillantás került be.

A biciklista magányossága

Az összekötőszöveg-virtuóz Lovasi András a Kispálon életunt volt és szomorú. A kötelező körök röghöz kötött énekeseként lenyomta, amit le kell, és ennyi. A megjelent fiatalok viszont láthatóan nem érezték a koncert tétjét, azt, hogy ez lehet a Kispál és a Borz utolsó nagy fellépéseinek egyike. Mivel olyannak tűnt az együttes, mint akiknek a Tour De France 18. hegyi szakaszának vércsere nélkül, tisztán kell nekifutniuk: persze, higgyünk magunkban, de anélkül nem lehet jó eredménnyel beérni.

A szürkülettel vártuk, hogy majd történik valami, de a Csillag vagy fecske után sem lett jobb semmi, igaz rosszabb sem: lement a legtöbb sláger, és ha nem a Kispál és a Borz név állt volna a programfüzetben, akkor a 30Y-t enyhén majmoló tehetségekként üdvözölhettük volna őket azzal, nem baj, srácok, lesz ez még jobb is. De a Kispál és a Borz zenekaron most az látszik: nem, ez már sosem lesz jobb.