Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Egy újságíró majdnem megcsonkította Lovasi Andrást

2007.08.14. 07:45
Az érzékeny pennájú ifjúsági trubadúr rozsdás acélfogóval tépi ki az ujjába akadt szakállas horgot, majd megvív az óriás fogassal. Horgászni mentem a Kispál és a Borz frontemberével, mi lett a vége.

Hunter S. Thompson és pár haverja nagyra voltak azzal az újítással, hogy mi van akkor, ha az újságíró drogozik, majd a riportalanyokkal együtt ő maga is megjelenik a cikkben. Na de az milyen mértékű azonosulás a témával, ha az újságíró mindezek mellett jókora, vaskos hármas horgot ránt bele a riportalany húsába?

Nézze meg képeinket!

Igazából nem voltak kifejezett műfajteremtő szándékaim, amikor megfogtam az ismert Baranya megyei sporthorgász által felém nyújtott horgászbotot. Egy műfajelméletileg képzetlenebb ember azt hihette volna, hogy szimplán ki akarom pakolni a kocsit, ezért húzom kifelé a sporteszközt nagy lendülettel a csomagtartóból. Csakhogy a botról egy hármas horgokkal dúsan ékszerezett fahal lógott le, ami furcsa, pattanó hang kíséretében behatolt a művész mutatóujjába, de tövig. A rövid, borzalmas pillanat után következő, sokkal hosszabb borzalmas pillanat során megpróbáltam úgy tenni, mintha ez olyan természetes dolog lenne, mint egy frenetikus vicc Farkasházy Tivadartól, de hiteltelenebb voltam egy könnyűdrogokat megbélyegző Fidelitas-aktivistánál is.

A modern kor Szép Ernője civilben

És hogy mi lett a reformegészségügyi beavatkozás nélkül megoldhatatlannak látszó szituáció feloldása? Az apró, érzékeny megfigyelések mestere, a Költő és Bonviván egyszerű, szolidan rozsdás fogót halászott elő a Művésztáskából, megfogta a horog húsból kiálló részét, majd hangos zokszó nélkül - igaz az arca furán facsarodott és hülyén vette a levegőt, ami ekkora színpadi rutinnal meglepő - kitépte a fémet a húsból. Erre varrjanak vicces-szürreális idézetekkel és tinilányokkal ékesített gombot!

Nincsen cukorból

Lovasival pont öt évvel ezelőtt horgásztunk utoljára, amikor szoftpszichedelikus módszerrel kecsegét próbáltunk fogni a gödi homokszigeten. Az ismert tinédzserbálványról már ott látszott, hogy nem elkényeztetett operetthorgász: a helyszínre érve a sekély partmenti vízbe helyezte az útközben vásárolt dinnyét, ásványvizet és cigarettát, hogy lehűljenek. Az áramlat Újpest irányába elragadta a komplett piknikzacskót de mi rá se rántottunk.

Öt év viszont igen sok rárántás nélkül, még egy egyházi gimnazistának és egy érzékeny dalnoknak is, így idén nem tudtuk tovább türtőztetni magunkat, főleg hogy időközben 33,3 százalékos tulajdonosa lettem az abszolúte műfajidegen zöld posztóborítása miatt Biliárdra keresztelt motoros ladiknak. Vagyis megbeszéltük, hogy egy csendesebb Sziget-napon csónakos támadást intézünk a Duna őslakói ellen. Vasárnap délután jött el az idő, vészjósló esőfelhőkkel és másnapos szürkeséggel, de halra éhes, érzékeny pálcáink olyan izgatottan fickándoztak a pudvás botzsákban, hogy a világ színesebbnek tűnt a morgóhal legendásan irizáló ánuszánál is.

Fordított alapállás

A fogós önműtét után felszereltem a motort a Biliárdra, bepakoltuk a többi cuccot, aztán realizáltam, hogy csak nyakig a vízbe állva tudnám berántani a hajtóművet, ami nem jelenthet mást, minthogy a motort fordítva szereltem fel a csónakra a tervező elképzeléséhez képest. Így is volt, megfordítottam, egy hirtelen gázkarrántás és egy rozsdás drótkötél segítségével majdnem gyászba borítottam egy egész frissen érettségizett generációt, aztán már kint is lebegtünk a Jelentős Méretű Folyó áradásból kifolyólag elég opálos hullámain.

Félelem és reszketés a pislákoló fényektől

Bár egyes szakírók bőrfogúnak, sőt fenekeszegnek is nevezik, mi mégis balint akartunk fogni először, ami egy fogatlan, de annál vérmesebb ragadozó hal. Északnak tartottunk a Szentendrei sziget melletti kiságon, elhagytuk az M0-ás híd építkezését, aztán nagy jóindulattal is gyanús horgásztörténetek előadásával múlattuk az időt, ami annyira vidáman telt, hogy a Sziget távoli fényeit egyszer csak heves villámlásnak, vulkánkitörésnek, majd mindkettőnek néztük. Utólag óriási szerencsének nevezném, hogy nem menekültünk el Esztergom irányába.

Az Éjszaka Ezüsttestű Torpedói

Balint viszont alig fogtunk, konkrétan egy-egy darab, még a Kispál-rajongás jellemző életkorát sem elérő, arasznyi példányt, így fölszedtük a horgonyt, elsodortattuk magunkat egy szigetvég előtt, ahol Bartha barátom nemrég szelíd görényt talált, aztán megkezdtük a vadászatot az Éjszaka Ezüsttestű Torpedóira, vagyis a süllőkre.

Megfogta a Völgyhidat

Először csak simán nem fogtunk (vagyis Lovasi még egy kis balint), aztán az eső is eleredt végre, aztán már a Strapabíró Dalnok is meg-megjegyezte, hogy ebből nem lesz fogás, amikor egy Titkos Helyen eldöntöttük, dobunk párat gumihallal, aztán hazamegyünk.

A Poéta narancssárga, közepes méretű, azaz úgy tíz centis gumihalat kötött a zsinórra, bevetett, koncentrált vagy aludt, aztán azt mondta, "odaütött", majd pár másodperc múlva bevágott, mint Kiss Péter csőnadrágja, hogy rövid úton a Biliárd mellé vezessen egy elképzelhetetlen méretű halat, amit egy lip gipnek nevezett, fogóra emlékeztető eszközzel kiemeltem a vízből. Ha láttak már rocklegendát hápogni és szóhoz nem jutni, akkor ez pont olyan jelenet volt. Lemértem, hét kiló tíz deka. Nagyobb volt, mint Kóka János önbizalma plusz a Semmibe Épített Völgyhíd fele. Az átkozottnak (nem a völgyhídnak, Lovasinak) volt még egy kapása pár perc múlva - mert ezek után természetesen maradtunk - de az szerencsére lemaradt.

Amikor hajnali kettőkor kitettem a Szigeten, egy vigasztalt: tök hülyén nézett ki, ahogy a bódé mellett álldogálva a nejlonzacskójából egy államtitkárarcnyi süllőfarok meredt kifelé. Ja, a tinédzserkorú lányrajongók kedvéért mondom, hogy Lovasi András piros fényű fejlámpát használ, mert az állítólag "megmerevíti a kukacot". Aki nálam jobban ismeri a Mester süllőzésen kívüli életművét, nyilván érteni fogja az utalást.

Jó vízi sportolást minden rockrajongónak!