Csészealj és ufótojás a sanghaji expón

Magyarország kis ország, kevés mondanivalóval. Nagyjából ezt tudhatják meg rólunk azok a kínaiak, akik a sanghaji világkiállításon betévednek a pavilonunkba. Középen egy hatalmas, ufótojásra hasonlító Gömböc áll, amit nem lehet kipróbálni, mert a végén még agyonnyomna valakit. Legyen elég a látogatónak, hogy a plafonról lógó oszloperdő folyamatosan mozog, mintha egy börtön rácsait húzogatnák föl és le.

Látványnépség

Jobb város, jobb élet. Ez a Sanghajban megrendezett világkiállítás mottója, ami egyértelműen Kína vidéki lakosságának szól. Az ázsiai szuperhatalom azzal van elfoglalva, hogy a vidéki embereket a városokba csábítsa, nőjön a középréteg, modernizálódjon a gazdaság. Kína 1,4 milliárdos lakosságának 70 százaléka alacsony képzettségű, ráadásul a munkaerő 30-35 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, míg Európában csak körülbelül 2 százalék él közvetlenül földjéből.

Még sok feladat vár Kínára, de az ismeretterjesztést nem bízza a véletlenre. Naponta ezerkétszáz busz áll az expo parkolójában, a turisztikai ipar rámozdult arra, hogy a lakosságot eljuttassa a kiállításra. Kuti László főkonzul elmondta, az expót népszerűsítik minden tévécsatornán, és a családokkal külön egyeztetnek, hogy mikor tudják átvenni a jegyeiket. Naponta félmillióan járják végig a reggel 9-től este 10-ig nyitva tartó kiállítást, ami akkora területen terpeszkedik, mint Budapest IX. kerülete. Kína a megfelelő tartalmakat is legyártotta népének, tucatnyi tematikus pavilonban mutatja be a modern élet előnyeit, a vasúttól a telekommunikáción át az űrkutatásig.

Az expo ideális terület az üzenet átadására, mert ott nem látható a Kínára jellemző kettősség. Nemzeti büszkeség által vezérelt önkéntesek segítik a szervezők munkáját, angolul beszélő egyetemisták dolgoznak a pavilonoknál, elektromos kisbuszok, kompok és külön metrójárat szállítja az elcsigázott látógatókat a kiállítás egyik sarkából a másikba. Minden részletet profin kidolgoztak. Persze aki közelebb akar kerülni a valósághoz, annak elég kimennie a belvárosi Nanjing útra. A széles sétálóutcán luxusmárkák butikjai sorakoznak, csinos nők és férfiak tömege hömpölyög a neonfényben, a keresztutcákban rettenetes csatornaszag, lerobbant házak és koldusok várják az eltévedt járókelőket.

Másvilág

A többi kiállító ország láthatóan nem a szegény vidéki lakosságot próbálja megszólítani, hanem a gazdagabb sanghajiakat, akik minden évben megengedhetnek maguknak egy kisebb külföldi kiruccanást. Kínában most 22 százalékkal nő a turizmus, ez főleg a középosztály bővülésének köszönhető. A kiállítók nagy része arra játszik, hogy a látogatók talán szívesen megismernék Szlovákia történelmét, az osztrák vagy a svájci síparadicsomokat, esetleg Óceánia apró szigetországait. Természetesen árulnak szuveníreket is, az ember úgy szerezhet I love Australia feliratú pólót, hogy sohasem járt a kontinens közelében.

Az expo végigjárása gyötrelmes feladat. Az újságírók jó helyzetben vannak, mert mindig beosonhatnak a hátsó bejáraton, de a többi látogatónak órákig kell sorba állnia. És sok a gyenge produkció.

Thaiföld egyedi épülete kívülről látványos, de nem forró pad thai, mosolygós lányok és masszázsfotelek várják az érdeklődőket, hanem három sötét teremben levetítenek egy-egy országimázsfilmet. Ehhez nem kellene ezer kilométert utazni, elég lenne betölteni otthon a YouTube-ot. (Ami Kínában le van tiltva, de van helyette ku6.com). Az egyetlen izgalmas 3D vetítés a kínai olajipar pavilonjában volt, vizet fröcsköltek és székbe épített heremasszírozóval szimulálták, hogy átbújik a nézők feneke alatt egy krokodil.

A spanyolok sem erőltették meg magukat, az építészeti kultúrájukat dicsőítő gyönyörű pavilon belsejében egy rövid táncos produkció után horrorisztikus óriáscsecsemő várja a látogatókat, és olyan laposakat pislog, mintha be lenne lőve. Az ausztráloknál az élő zenés kocsma többet mond az országról, mint a hivatalos műsorban leadott animáció.

Ötletes az osztrákok pavilonja, virtuális hegyek közt lehet hógolyózni, és a falra vetített erdőben a fal simogatására megjelennek kirándulók, állatok, sőt - semmi álszentség - a favágó munkagépek is. Az utolsó terem már a városi környezetet mutatja be, egyik nap klasszikus zenével, máskor bécsi DJ-kkel. A kínaiak rajonganak az ilyen játékos bemutatókért, minden négyzetcentiméteren készítenek magukról egy fotót, ha izgalmas a helyszín. A csehek is interaktivitást vittek a kiállításba, és bemutatják a csúcstechnológiájukat. Még Kínának is beszólnak egy kicsit: büszkén hirdetik, hogy az általuk kifejlesztett nanoszál sokkal vékonyabb és erősebb, mint a selyemszál.

Óriások

Néhány nagyhatalom aprólkosan kidolgozta a pavilonját, a németek még a közismert bürökratikus szigorukat is bemutatták a magyar sajtócsapatnak: a VIP-belépő megnyitotta a bejáratot, de közölték, hogy mivel nincs sajtóregisztrációnk, nem fotózhatunk. Miközben az összes turista végigfotózta a hatalmas csarnokot. Ehhez képes Kína egyetlen pavilonjában sem okozott gondot a fényképező vagy az MTV 1-es csatornájának a kamerája, noha utazás előtt sokan arra figyelmeztettek, nehéz forgatni, mert a hatóságok lekapcsolhatják a stábot.

Nyugalom

Amikor öt unalmas 3D-film és órákon át tartó lökdösődés után visszatértem a magyar pavilonba, már kifejezetten örültem annak, hogy ott nyugodtan le lehet ülni, az embert nem zavarják ki a következő turistacsoport érkezése miatt. A mozgó gerendák és a gömböc üzenete is átértékelődött: Magyarországon nem virtuális, hanem valódi 3D van.

Persze nekünk is vannak filmjeink, de szomorúan láttam, hogy a tudományos vívmányokról szóló klipben főleg régi arcokat mutatnak, miközben nálunk épül fel a világ legnagyobb lézere, és tudósaink elsőként publikáltak az ősi részecskéket kereső LHC eredményeiről. Miközben ezen tűnődtem, már a Szabadság-híd és a rakpart volt látható a kijelzőn, és a mellettem ülő kínai lány odasúgta barátnőjének, hogy Budapeszte. Ismernek minket.