Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Csődöt jelentett a Metro-Goldwyn-Mayer

2010.10.31. 11:08
Hollywood egyik legrégebbi filmgyárának több mint négy milliárd dolláros adóssága van. A cég tulajdonrészének 95 százalékát az adósságát kifizető hitelezők kapják.

Egy évig tartó pénzügyi tárgyalások után csődöt jelentett Hollywood egyik legrégebbi filmgyára, a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM). A cég, amely a James Bond filmeket, a Rocky-sorozatot, és az Óz, a csodák csodáját is jegyzi, egyben bejelentette, hogy több mint négy milliárd dolláros adósságát egy hitelezői csoport állja majd. Ők kapják meg a tulajdonjogok 95 százalékát, a maradék tulajdonrészt és a cég vezetését pedig egy kisebb produkciós cég veszi át.

A legendás stúdió - amelynek jelképévé vált az ordító oroszlán logó - több mint négyezer filmet készített azóta, hogy 1924-ben létrejött. Ezek összesen 205 Oscar-díjat hoztak számára. Az MGM azonban számos tulajdonváltás után az utóbbi években súlyos anyagi válsággal küszködött. Egy évvel ezelőtt el is kezdték árulni. Több ajánlat is érkezett, de senki sem ígért akkora összeget, amely elég lett volna az adósságok kifizetésére és a túlélésre is. A héten létrejött egyezség értelmében a cég tulajdonrészének 95 százalékát az adósságát kifizető hitelezők kapják, akik között több bank, például az amerikai JP Morgan Chase vagy a svájci Credit Suisse is van. Öt százalék pedig az új vezetőséget is adó Spyglass Entertainment kezébe kerül, amelynek legismertebb produkciói a Hatodik érzék, illetve Clint Eastwood legutóbbi filmje, az Invictus.

Ha a csődjelentést és az egyezséget az illetékes amerikai bíróság jóváhagyja, akkor az új vezetés tervei szerint egy jóval kisebb MGM folytatja majd az áprilisban anyagi források hiányában félbeszakadt 23. James Bond film forgatását.