Kell a leszbiknek virágot vinni?

A melegekről való közbeszédben ritkán esik szó a nőkről. A társadalom valószínűleg jobban elfogadja, ha két nő szereti egymást, és talán még a leszbikusok közvetlen környezete sem veszi nagyon komolyan, ha valaki coming-outol. Pedig ahogy az Eltitkolt évekből kiderül, a meleg nőknek legalább annyira nehéz az „előbújás”, mint a meleg férfiaknak.

Kis magyar történelem

Az Eltitkolt években nyilvánosan coming-outoló művészek, zenészek, tudósok vallomásai közül jónéhányat már láthattunk a 2009-ben azonos címen, Takács Mária által készített filmben, a kötet azonban további őt nő sorsát is bemutatja. A Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent könyvben nyilatkozó nők sorsán keresztül két generáció története képezhető le, az ötvenes évek szűk levegőjétől kezdve a nyolcvanas évek alternatív világán át a rendszerváltás hozta szabadságot követő időkig.

A legidősebb interjúalany az egyetlen a könyvben, aki nem vállalta valódi névvel és arccal történetét, ami igazából nem is csoda. Az 1929-ben, polgári családban született, Gábor Saroltaként mesélő nő évtizedeken keresztül kettős életet élt, elismert tudósként sosem vállalhatta volna szexuális identitását, és még most is úgy érzi, kellemetlen lenne, ha a fiatal diákok erről jegyeznék meg a nevét.

A legfiatalabb (1968-as) nő pedig az egyetlen, aki fotót engedett ugyan berakni a kötetbe, de családnév nélkül Andreaként vall sorsáról. Andrea élete egyébként meglehetősen kilóg a tematikából, mivel saját bevallása szerint sosem volt egyértelműen leszbikus. Az izgalmas embereket kereste, legyen az férfi vagy nő, ám a kötet megszületésekor már határozottan a férfiak mellett tette le a voksát, mivel a nők „sokkal bonyolultabbak és sokszor nagyon problémás velük”.

A kettejük közötti generációs ívben számtalan nagyon érdekes személyiség és izgalmas élettörténet van. Kezdve a leszbikus és feminista mozgalomban élen járó Gordon Agátával, aki népi leszbikus íróként definiálja magát, és 1996-ban Magyarországon elsőként jött ki önéletrajzi ihletettségű regénnyel, Kecskerúzs címmel, majd Forgács Zsuzsa és Bódis Kriszta közreműködésével elindította a női írókat bemutató Éjszakai Állatkertet, melyet számos kötet követett.

De szerepel a könyvben a magyar fotográfiai nagydíjat és a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat bezsebelő Szilágyi Lenke fotóművész is, aki meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy ilyen szakmai háttérrel is mennyire nehéz kapcsolatot teremtenie, és hogy a nagy plátói szerelmeket mennyire nem sikerült valódi kapcsolattá fordítania.

A kötetben a nyolcvanas évek számos alternatív sztárja is helyet kap, Szineg Ildikó, a Kampec Dolores basszusgitárosa, Bán Mari, az A. E. Bizottság és a Moralisa együttes dobosa, és Bíró Csilla, aki kilencvenes évek legendás kocsmájának, a Zanzibárnak volt a tulajdonosa, mostanában pedig Csajka néven sportklubot vezet leszbikusoknak.

Nem betegek és nem bűnösök

Az Eltitkolt évek azonban jóval több, mint afféle celeb leszbikus gyűjtemény, a kötetben valló emberek nem csak azért érdekesek, mert ismertek, hanem azért is, mert sorsuk nagyban árnyalhatja a melegképet. Néhányuknak csak hosszú házasság és gyerekvállalás után, jóval 40 fölött adatott meg, hogy vállalják magukat, míg vannak bőven, akiknek sosem volt kérdés, hogy nem „betegek” és nem „bűnösök”, akiknek rejtőzködniük kellene.

Ahány életút, annyiféle megoldás, az viszont a 350 oldalas kötet végére egyértelműen kiderül, hogy a magyar társadalom hosszú utat tett meg azóta, hogy a homoszexuális szót csak orvosi lexikonokban lehetett megtalálni. De hogy soha többet ne fordulhasson elő, hogy valakit szexuális irányultsága miatt a hatalom zsarolhasson (beszervezésekről is van szó a kötetben), és hogy a melegeknek soha többet ne kelljen tojászáporban menetelniük jogaikért, azért ez az interjúkötet nagyon sokat tehet.

Eltitkolt évek

Kiadó: Labrisz Leszbikus Egyesület, 2011

352 oldal, 2500 Ft