Nem akart zsidó lenni, de az lett

2008. október 1-jén hunyt el György Péter apja, György Lajos, aki soha nem akart zsidó lenni, de mégis azzá lett. György Péter apja zsidó. Keresztény zsidó. Keresztény, kommunista, öko és szélsőjobbos zsidó. Egy zsidó, aki megjárta a menekülttábort, majd igyekezett elfelejteni az ott történteket (osztálykiránduláshoz hasonlította), illetve származását. Ez kellett ahhoz, hogy éljen. Életútjában olyan történet keveredik, amik mind tanulságosak lehetnek számunkra. György Péter Apám helyett címmel írt könyvet történetéből.

Az apa 1944. június 15. és szeptember 30. között a szerbiai Bor munkatáborában dolgozott, egyébként Radnóti Miklóst is ide vitték, itt írta híres versét, az Erőltetett menetet. Az apa nem beszélt a munkatáborról ("Büszkesége tiltotta, hogy bárki áldozatnak tekintse, és ez ugyancsak a hallgatás felé lökte, miközben élete végéig nem tudta eldöntetni, hogy mit kezdjen hosszú évtizedeken át titokban tartott tartott szövegével" - egy Borban írt naplóval), nem beszélt zsidóságáról, felejtett, nem emlékezett. Nem emlékezni komoly munka, ami későb életstratégiává vált számára. Érthető, ha a fiút meg érdekelni kezdte a származásuk. Hogy az egyik rokon miért gyújt gyertyát pénteken, a másik meg miért katolikus. Hogy ki az apa, és ki vagyok én ("senki sem figyelmeztetett arra, hogy zsidó lennék"). György Péter például egészen későn egy véletlenül elejtett mondatból tudta meg, hogy az apja jeshivába járt a katolikus iskola előtt.

Az Apám helyett írója és elbeszélője fura figura, aki hol tudományos nézőpontból reflektálja apja történetét, hol fiúként. Személyesen kell kezdeni, megszólítani az apa fiát, nem a közéleti szereplőt. György Péter megosztó személyisége túl sok előítéletet és előzetes vitát hív elő, rögtön körülményes kontextusba helyezi a könyvről való beszédet, pedig munkája nagyon fontos: új lendületet adhat annak a szembenézésnek, amit Esterházy Péter Harmonia Caelestis és Javított kiadás című könyvei elkezdtek.

György Péter apja történetével foglalkozik, az apja helyett kell megírnia történetét. Elsősorban maga miatt, hogy megértse az apját és kettőjük viszonyát. Először 2008-ban, ÉS-beli, apja halála után írt nekrológjában foglalkozott apja történetéve, és csak később kezdte el írni az Apám helyett című könyvet.

Felkavaró könyve nem regény, bár olvasható úgy is, és nem tanulmánykötet. Kicsit mindkettő. Egyszerre egy család és egy korszak története, amiben sűrűsödik Magyarország huszadik százada, és megképződik egy új Magyarország képe. György állítása szerint 45-tel zsidó és nem zsidó is a felejtésben volt érdekelt, egyik azért, mert biztonságot akart, és ehhez nem volt szerencsés, ha tudják, hogy zsidó, utóbbi azért, mert cinkos lehetett (mondjuk zsidóingatlant igényelt, vagy egyszerűen nem tett semmit). A kommunisták, GYP szerint, nem kérhették számon az 1938 és 1944/45 között történteket, egyszerűen nem voltak abban érdekeltek, mert Rákosi Mátyást pont azért küldték Moszkvából, hogy modernizációs forradalmat hajtson végre. Magyarország történelme fehér lap lett. A Rákosi- és a Kádár-korszak erre épült rá. Nem kellett szembenézni semmivel, mindenkinek úgy volt jó, ahogy: a társadalom jutalmazta ezt a magatartást. Rendszert lehetett építeni rá.

Csak nyíltan lehet ebbe a borzalmas, de szükséges játékba belemenni György Péternek, máshogy nem. Egyszerre próbálja megfejteni, mit jelentett apja életében a munkatábor, és mit az ő életében az apja története. A felejtés, az elfojtás, a nem emlékezés és az elhallgatás, amik az apa életét szervezték, és ezek a cselekvések azok, amiket le kell rombolnia a szerzőnek, a részleteket a helyére tenni, és megalkotni egy új apaképet, ami feltételez egy új énképet is, de újragondolja az egész kontextust is, ami nem kevesebb, mint a huszadik század történései.

A rendszerváltás egyik feladata ezek szerint pontosan az lett volna, hogy feldolgozza a második világháborút és az utána történteket, de ez nem történt meg. Ezért '89 után György Péter apja újra zsidó lett. A Kádár-rendszerben a rendszerrel kötött néma alku miatt nem foglalkoztak származásával, de a szabadságában újra előkerült a kérdés, de a társadalomnak nem volt ötlete arra, mit kezdjenek a problémával. "Emlékezetközösséget teremteni konszenzus nélkül nyilván lehetetlen", és ez a konszenzus hiányzik most is.

(György Péter: Apám helyett, Magvető, Budapest, 2011.)