Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKoltay Gábor lett a József Attila Színház ügyvezetője
További Kultúr cikkek
Koltay Gábor rendező lesz április 1-től a budapesti József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatója - jelentette be a teátrum szerdai nyilvános társulati ülésén a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes.
Csomós Miklós a társulat előtt tartott beszámolójában emlékeztetett arra, hogy a fővárosnak soha nem állt szándékában megszüntetni a József Attila Színházat; korábban színházi célú hasznosítási pályázatban gondolkodtak, ezt a tervet azonban elvetették.
Mint a városvezető bejelentette, március 31-én távozik az angyalföldi teátrum jelenlegi igazgatója, Méhes László, helyét megbízott ügyvezetőként Koltay Gábor veszi át, a főváros pedig még áprilisban igazgatói pályázatot ír ki.
Újságírói kérdésre válaszolva Koltay Gábor elmondta: indulni fog a pályázaton.
Koltay Gábor jobboldali elkötelezettségű filmrendező, leghíresebb filmje a Franco Nero főszereplésével forgatott Honfoglalás, de olyan nagy formátumú filmek rendezőjeként is jegyzik, mint a Julianus barát, az Attila, Isten kardja, a Sacra Corona vagy éppen a Horthy, a kormányzó és a Trianon című dokumentumfilmek.
Sikkasztás nem volt
AFővárosi Önkormányzat által megrendelt, a színház működését 2004-től 2010 júliusáig áttekintő revizori jelentés szerint a teátrum nem alkalmazott belső ellenőrt, 2004 óta nem készült részletes leltár, folyamatosan halmozódtak az adótartozások, és hiányosságok voltak a felügyelő bizottság, illetve a könyvvizsgáló munkájában is. A főpolgármester-helyettes felvetette az előző városvezetés felelősségét is.
Sikkasztás gyanúja nem merült fel - közölte Csomós Miklós, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hozzátéve azonban: számviteli fegyelem megsértése gyanújával feljelentés született.
A teátrumot 2010 júliusa óta vezető Méhes László hangsúlyozta, rendkívül részletes átadás-átvételt készített elő. Az intézmény pénzügyi helyzetére kitérve megjegyezte, a tavaly nyári 270 milliós forintos adósságállományt a 30 százalékkal nagyobb nézőszámnak és bevételnek köszönhetően idén márciusra sikerült 80 millióra csökkenteni.
Koltay Gábor a nyilvános ülésen köszönetet mondott a városvezetésnek, amiért a társulat fennmaradhat és folytathatja munkáját. Mint hozzáfűzte, régóta figyelemmel kíséri a József Attila Színház előadásait, és sok barátja, korábbi munkatársa dolgozik a színház falai között.
"Nagyon sok érték halmozódott fel itt, ezeket elő kell hívni" - fogalmazott a megbízott ügyvezető, aki azonban még nem kívánt részleteket ismertetni programjából.
Mint a főpolgármester-helyettes elárulta, a színház jövő évi önkormányzati támogatása a leendő nyertes pályázó programjától is függ.