Videóban vallanak a bevándorlókról

A Menedék Népszínház utcai irodájában hatalmas a sürgés-forgás, az utolsó simításokat végzik a pénteki fesztivál programján. A program nagyon színes lesz: városi folklór, dzsessz és világzene a Chalabantól Ágoston Béla formációján át egészen a francia El Gafla zenekarig. Nem hiányozhatnak az indonéz táncosok, a szamba, a hastánc, vagy éppen az idelátogató bevándorlók sem.

Az események fő koordinátorai, Lovig Tímea, Rónai Gergely és Kilián Zoltán nem először szerveznek ilyen eseményt. „A Menedék Egyesület háromfajta munkát végez: egyrészt az országba érkező migránsoknak segít ügyeik intézésben. A második a képzési vonal, ennek az a célja, hogy a segítő szakembereknek legyen több fogalmuk a migránsokról. A harmadik rész a kulturális sokszínűség bemutatása, és hogy meglássuk a különbségeket, illetve a hasonlóságokat a bevándorlók és köztünk. Ebben segítünk mi” – magyarázzák.

Több programsorozatot is szerveztek ebben a témakörben, ilyen volt a Bevándorló Budapest 2008 és 2009 közt, aminek a végén könyvet adtak ki, most pedig a 2010-ben indított, uniós finanszírozású Import Hepaj, amit júliusban fejeznek be.

„A Bevándorló Budapest a fővárosra koncentrált, az Import Hepajban a programokat vidékre is ki akartuk terjeszteni. A cél az volt, hogy a nagyobb egyetemi városokat vonjuk be, hiszen Budapest után itt élnek leginkább migráns közösségek. Végül a négy legnagyobb várost: Szegedet, Debrecent, Miskolcot és Pécset választottuk ki” – mondja Rónai.

A magyaroknál csak az oroszok zárkózottabbak

Magyarországon nagyjából 210 ezer bevándorló él, akik pedig már megkapták a magyar állampolgárságot, azok 170 ezren lehetnek. Az ő céljuk elsősorban az, hogy itt telepedjenek – magyarázza Kováts András, a Menedék Egyesület igazgatója.

Romániából jönnek a legtöbben, majd következik Ukrajna és Szerbia, ahonnan nagyrészt határon túli magyarok érkeznek, és végül negyedik helyen a kínaiak. Ők 10-12 ezren lehetnek, az utánuk következő második legnagyobb népcsoport, a vietnámiak pedig ötezren. Az arabok kevesen vannak, feketékből meg végképp alig van, talán ha 800 emberről beszélhetünk.

„Annak idején az ENSZ menekültügyi főbiztosságának kezdeményezésére hozták létre a szervezetet, mely elsősorban a menekültüggyel és bevándorlással foglalkozó szakembereket tömörített. A tagok nagy része jogász, kutató, állami- vagy civil szakember volt, akik együttesen léptek fel a menekültek és bevándorlók nevében. 1998-ban aztán szintén az ENSZ kezdeményezésére egy külön, a szociális problémákra fókuszáló csoportot hoztak létre, mely a mai Menedék magját jelentette. Jelenleg 28 ember, 16 önkéntes, és hat iroda képviseli a szervezetet.”

Hetzer Kata is egy a 16 önkéntes közül. A fiatal lány az egyetemi évei alatt, egy fesztiválon találkozott a szervezettel, ahol immár öt éve végez önkéntes munkát.

„Felírtam magam egy önkénteseket toborzó listára, de csak jóval később kerestek meg, hogy volna egy feladat, vállalnám-e. Két afrikai srácot kellett magyarra tanítanom, akik egy menekültcsaládból jöttek. Rendszeresen tanultam velük, hetente többször is, hogy bekerülhessenek egy általános iskolai osztályba. Később az anyukájuk is elkezdett magyarul tanulni, neki a házi feladatokban segítettem. Amikor levizsgáztak, azt hittem, elválunk, el is kezdtem más gyerekekkel foglalkozni, de nem hagyták annyiban, még nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot” – meséli Kata.

A kultúrák találkozása jó pár meglepő tapasztalattal szolgált. „Voltak érdekes esetek, az afrikaiak ugyanis sokszor összekeverik a napokat, és az ügyfélfogadás fogalma sem egyértelmű számokra, így előfordult, hogy hiába beszéltünk meg egy időpontot, a tanítványaim nem jöttek el, máskor meg hívtak, hogy miért nem jöttem. De én azért általában azt látom, hogy minden másban igyekeznek alkalmazkodni, és tényleg be akarnak illeszkedni a társadalmunkba.”

Kováts szerint a külföldiek a magyarokat általában zárkózottnak írják le. „Az Afrikából, Latin-Amerikából, Ázsiából érkezettek sokszor úgy érzik, a magyarok elég barátságtalanok, feszültek, keveset mosolyognak, keveset barátkoznak, nagyon individualisták. Ami viszont nagyon izgalmas, hogy ha Kelet-Európából, például Oroszországból érkezik valaki, ők ennek pont az ellentétét hangsúlyozzák, vagyis hogy a magyarok mennyivel nyitottabbak és barátságosabbak, mint például az oroszok."

Nem vagyunk többé tranzitország

Kováts András szerint megdőlni látszik az a régóta hangoztatott elmélet is, miszerint a bevándorlás szempontjából Magyarország tranzitország.

„Valamennyire még áll ez, de évről évre többen jönnek, mint ahányan elmennek. Aki itt marad, az az átlagnál jobban teljesít, jobb a társadalmi státusa, ami nem azt jelenti, hogy csak ilyen emberek jönnek ide, hanem azt, hogy ők maradnak itt. Sokan azért mennek el, mert nem kapnak segítséget, nem találnak munkát, nem tudnak kivenni egy lakást sem. Nyugat-Európában ez könnyebb, talán rokonaik, ismerőseik is vannak ott, ezért továbbmennek. De látunk olyat is, hogy jönnek vissza.”

Medjesi Anna 1999 óta dolgozik az egyesületben, és részben ő is megtapasztalta, milyen problémákkal szembesülnek a bevándorlók.„Vajdasági magyar vagyok, és tulajdonképpen ugyanazokat a létrákat kellett megmásznom, mikor áttelepültem Magyarországra, mint nekik. De azt hiszem, hogy ez plusz empátiát jelenthet, mert talán jobban átérzem az áttelepülésből fakadó lelki nehézségeket, az identitáskeresést, azt, amikor valaki a családját, a gyerekkorát hagyja maga mögött.”

A képzésvezetőként dolgozó nő szerint a leggyakrabban a munka- és lakáskeresésben, vagy ügyeik intézésében, az adminisztrációban kérnek segítséget tőlük a migránsok, esetleg a kapcsolattartásban a bevándorlási és állampolgári hivatallal. Ha családról van szó, sokszor a gyerekeikkel kapcsolatos ügyekben, iskolakeresésben, és természetesen az egészségügyi rendszer kihívásaival szemben is megkeresik őket. Ehhez azonban az kell, hogy a migránsok ne csak az egyesülettel, hanem a velük kapcsolatba kerülő ügyintézőkkel is jól megértsék egymást. A Menedék ezért már évek óta tart különböző képzési programokat az érintetteknek.

„A tágabb értelemben vett segítő szakembereket vettük célba, az okmányirodai dolgozótól az egészségügyi munkatársakon át a volt határőrökig, mert azt látjuk, hogy sokszor nem az idegengyűlölet, vagy a szándékos diszkrimináció miatt nem tudnak mit kezdeni a külföldiekkel, hanem mert nem tudják, mi az, amit egy külföldi másképp lát, másképp gondol.

Egy migráns például sokszor nem néz szembe az ügyintézővel, ami a mi kultúránkban sunyiságot jelent, egy muszlim kultúrában viszont épp a szembenézés az, ami egyenesen illetlenség, valódi sértés. Vagy sokszor nem értik, egy kínai vagy vietnámi családnál a gyerekeket mért küldik haza a nagymamához. Pedig sok keleti társadalomban a gyereket a nagymama neveli, de mivel mi nem ezt szoktuk meg, rögtön ítélkezünk, rossz anyának tartjuk azt a nőt, aki a gyerekét nem maga mellett tartja.”

Nem könnyű a téma

Ha egy fesztivált csinálunk, akkor az általában több részből áll. Mindig van játék, kóstoló, fotókiállítás, vagy éppen filmvetítés, amire most a nemrég lezárult videópályázatunk filmjeiből válogattunk – mondják a szervezők. És bár a téma nem könnyű, azért örömmel állapították meg, hogy az április 26-án lezárult versenyre azért jó néhány videó érkezett.

„Ez egy nagyon nehéz téma, nehéz megtalálni magukat a bevándorlókat is, és már maga az, hogy erről valaki gondolkozni kezd, nagy lépés. A pályázatot is azért írtuk ki, hogy a fiatalokat is aktivizáljuk ezen a területen. Persze nem vagyunk túl naivak, nem gondoljuk, hogy ez most itt világmegváltás lesz. Inkább arról van szó, hogy tudatosítani akarjuk: élnek köztünk bevándorlók, akik egyenrangú partnereink a társadalomban.”