Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAlföldi nem volt Réthelyinél
További Kultúr cikkek
A Nemzeti Színház sajtóosztályán megtudtuk, Alföldi Róbert hétfőn nem járt a nemzeti erőforrás miniszternél, és nem is tudják, hogy terjedhetett el ez az időpont, mivel ilyen megkeresést nem is kaptak. Tájékoztatásuk szerint a színházigazgató a hét második felében találkozik majd Réthelyi Miklóssal. A Nefmi az MTI megkeresésére pontosította az időpontot: a miniszter csütörtökön hallgatja meg Alföldi Róbertet a múlt pénteki sajtótájékoztatón történtekkel.
Meg bizony
Mint ismert, a a Nemzeti Színház évértékelő sajtótájékoztatóján Sinkovits Szilvia, a Jobbik közeli Nemzeti 1 Televízió munkatársa Alföldi Róbertet arról kérdezte, hogy azok után, hogy Nagy József műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja, hogy le kéne mondania? Alföldi erre röviden úgy válaszolt először, hogy nem.
Az igazgató ezután visszakérdezett, hogy az újságíró melyik műre gondol, és melyik előadást látta egyáltalán, amelynek alapján ez a véleménye alakult ki. Erre az újságírónő bevallotta, hogy nem látta a darabot, viszont látta Madách Az ember tragédiájának római színében az orális jelenetet. Alföldi erre úgy reagált, hogy ajánlja olvassa el a római színt. Az újságírónő megkérdezte: "Ön ezt egy 12 évessel megnézetné?" "Meg bizony" - hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében".
A kijelentés nagy vihart kavart, a KDNP szerint Alföldi verbális nemi erőszakot követett el a tudósító ellen, Pörzse Sándor (Jobbik) azt mondta, hogy ha ott lett volna az eseményen, akkor botrány lett volna: "kimostam volna a száját, lehúztam volna a klotyón", míg a Fidesz úgy vélte, hogy mind Alföldi, mind Pörzse stílusa nem megengedhető. Réthelyi Miklós miniszter a parlamentben bejelentette, vizsgálatot indított az ügyben: Alföldinek felelnie kell azért, amit mondott.
Különös színezetet ad egyébként a Nemzeti Színház körüli botránynak az, hogy kedden kiderült, pont az Alföldi által vezetett intézmény nyerte el a Superbrands 2011 címet. A címet egy független bizottság ítéli oda, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.
Finom imitálást kívánt?
Az Index megpróbálta elkérni a Nemzeti Színháztól Az ember tragédiája című darabuk római jelenetét, hogy kiderüljön, pontosan milyen orális szexet kívánt Alföldi a Jobbik közeli tévé tudósítájának, de a színház sajtóosztályán elutasították a kérésünket.
Mint egy név nélkül nyilatkozó színházi szakembertől megtudtuk, a római szín orgiás jelenete "kifejezetten visszafogott, mindenféle szexuális segédeszköz nélkül, finoman imitálja az orális aktust". Réthelyi Miklós miniszter egyébként már egyszer megvédte Alföldit és az általa rendezett darabot a Parlamentben a Jobbiktól, akkor azt mondta, hogy a darab nem botrányos, hanem újszerű.
Érdekes körülmény egyébként, hogy mióta a Jobbik és a KDNP három nemzeti színházas darabra is rászállt, sem a Magyar Ünnepre, sem Az ember tragédiájára nem lehet jegyet kapni (a János vitézt azóta már nem játszák). Elmondások szerint előadásonként 70-80 embert kell elküldeni a színház elől, akik abban reménykednek, hogy hátha mégis bejutnak valahogy.