Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegszűnnek vagy túlélnek a magyar írószervezetek?
Az 1316/2011-es kormányhatározat értelmében a minisztérium maradványtartási kötelezettség alá vonja többek között az írószervezetek működési támogatását is, vagyis fagyasztja a már megítélt pénzeket
Csaplár Vilmos a Szépírók Társaságának elnöke próbál még bízni. Úgy fogalmazott, hogy bizodalmát már lényegében egyáltalán nem tudja mibe helyezni, de az a kevés, ami még van, egyelőre életben tarthatja a reményt a túlélésre. Hozzá tette azt is, hogy korábban két helyről kaptak támogatást: egyrészt a Nemzeti Civil Alaptól, másrészt a minisztériumtól. A Nemzeti Civil Alap úgy döntött, a Szépírók Társasága nem országos érdekeltségű szervezet, ezért megvonta tőlük a támogatást. A minisztériumtól azonban még remélhettek, ha mást nem is, legalább a működési költségek kifizetését. Ehhez képest ez a mostani határozat egy hatalmas ugrás volt a semmi felé.
„De továbbra is szeretnénk bízni. Ha mindez valóban csak a pénzek időleges zárolása, ahogy Szőcs Géza államtitkár úr mondta, akkor a hiányt valahogy még át tudjuk hidalni, ha nem… az egy másik forgatókönyv, de arról egyelőre ne is beszéljünk.”
A minisztérium sajtó osztálya így nyilatkozott kérdésünkre: A minisztérium eleget tesz a Kormány által előírt maradványtartási kötelezettségének, de a részletek kidolgozása jelenleg is zajlik, ezért bővebb információval még nem tudunk szolgálni.