Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBereményit támogatják a Thália vezetői posztjáért
"A szakmai bizottság Bereményi Géza pályázatát támogatta, és várhatóan a főpolgármester is őt nevezi majd ki a két intézmény élére" - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, Szűcs Somlyó Mária csütörtökön az MTI-vel.
"Szerdán hallgattak meg a szakmai bizottsági ülésen minket a Bereményi Gézával közösen leadott pályázatunkról" - mondta az Indexnek Kálomista Gábor filmproducer.
"Beszéltünk a meghallgatáson arról is, hogy fokozottan kerüljön vissza a színházi előadásokról készült tévés adaptáció-műfaj" - árulta még el Kálomista, aki az egyik legtámogatottabb cég, a Megafilm vezetője volt az elmúlt évtizedben, felesége, Kálomista Zsuzsanna pedig idén márciustól a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) filmbeszerzési igazgatója.
Kálomista Gábor
Kálomista az elmúlt évtized egyik legtámogatottabb cégének, a Megafilm Kft-nek a vezetője (Csak szex és más semmi, Valami Amerika). Felesége, Kálomista Zsuzsanna a HungariCom Kft forgalmazócég egykori vezetője idén márciustól már az MTVA Filmbeszerzési Igazgatóságának a vezetője; kinevezésekor azt nyilatkozta az Indexnek, hogy filmgyártó cége és a közhivatali állása közt nincs összeférhetetlenség. Kálomista Gáborról legutóbb a Duna tv-nél rendelt sorozatával kapcsolatban cikkeztünk: mint írtuk, a Duna TV nem az elkészült, MTV-n futó Hackerre adott megbízást, hanem az Egy különleges ember című, magyar szuperhősről szóló történetre.A művészeti, pénzügyi, szervezeti megvalósítási koncepciót is tartalmazó pályázatot a továbbiakban nem részletezte a producer. "Majd ezt akkor fogjuk elmondani, ha mi nyerjük a pályázatot." Ami biztos, hogy ha nyernek, az igazgató Bereményi Géza lenne. Kálomista azt nem árulta el, hogy magának milyen tisztséget szán a vezetői posztok közül.
A pályázók feladata egyébként a két színház művészeti programjának részletes kidolgozása volt, a Mikroszkóp Színpadnál tekintettel a színház hagyományaira a kabaré műfajának megőrzésére.
Harsányi Gábor Dózsa Lászlóval adott be még közös pályázatot. Megyeri László, a Thália egykori igazgatója volt a harmadik pályázó.
Az elbírálás határideje: a pályázat benyújtását követő 30. nap. A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad ügyvezetői munkakörét a nyertes pályázó 2012. január 1-jétől öt éven át töltheti be 2016. december 31-ig.