Fonaltámadás Budapesten

A gerillakötés mindenkinek ismerős lehet a Facebookról, színes fonallal körbehorgolt fák, a londoni olimpiára készült kötött babák, a berlini metró kapaszkodói vagy a párizsi kátyúkat betömő fonalrengetegről posztolt képekről. De hogy ez a stílus megérkezett Magyarországra is, arra csak a Deák és Széll Kálmán téren járók figyelhettek fel.

Legalábbis az idén. Mert a színpompás sálaknak vagy extravagáns lábszármelegítőknek tűnő gerillakötések nem először tűnnek fel itthon sem a köztereken. Az angolul yarn bombingnak vagy guerilla knittingnek keresztelt street art műfaj ugyan már 2004-ben elindult, de Magyarországon először valószínűleg a többnyire külföldön élő Babukatorium követett el fonalgerilla-támadást tavaly májusban, amikor körbehorgolta a veszprémi Petőfi Színház kertjében álló egyik fát.

Babukatorium azonban még teljesen legálisan csinálta ezt, mert ahogy ő mondja „nem vagyok egy adrenalinfüggő típus”, a város alpolgármesterétől kért engedélyt az akcióra. A gyönyörű szivárványszínekkel feldíszített fa képei bejárták a világhálót, a veszprémiek azonban nem díjazták. Annyira megszaggatták, hogy egy hónap múlva le kellett szednie, és gyászszalagot kötni a helyére. A megmentett mű azonban újjászületett, egy-egy darabjából Lengyelországban lámpaoszlop és kültéri függöny, na meg nadrágok, kardigánok lettek, és még mindig van belőle - meséli. Az eredeti szakmája szerint ruhaipari modellező lány azonban nem adta fel, egy év után még mindig eredeti állapotában látható újabb körbehorgolt fája Alsóörsön az Európa Kempinghez vezető úton.

Bolyhos forradalom

Az első budapesti gerillakötést mégsem Babuka fái inspirálták, hanem egy ismeretlen elkövető, aki kis virágokat horgolt egy Eötvös utcai rég bezárt bolt vasrácsára, és amire Wild Judit, közismertebb nevén vadjutka ékszerkészítő egy napon rácsodálkozott. „Utánanéztem, hogy mi ez, és rájöttem, hogy egy világszerte burjánzó műfaj, ami Magyarországon akkor még alig volt jelen. Akkor gondoltam először arra, hogy meghirdetem a gerillakötő akciót a Facebookon. Tavaly nyáron a Blahára nagyjából húszan jöttek el, ismerősök és ismeretlenek is, nagyon jó buli volt.”.

Hihetetlennek tűnik elsőre, de Wild Judit nem tud se kötni, se horgolni, viszont szívesen megszervez bármit, és persze megörökíti, mert eredetileg fotóriporternek tanult. ”De azért én is belekerülök a művekbe, minden alkalomra varrtam kis virágokat, amikkel a kész műveket díszítettük fel.” Szerinte a gerillakötés „egy bolyhos forradalom, ami színeket, változatosságot hoz ebbe a szürke városba, és két másodperces vidámságot az arra járóknak. Na meg talán ötletet ad ahhoz, hogy hogyan lehet civilként, önerőből, egy kis plusz energiabefektetéssel valami kedveset tenni magunkért”.

A Facebookon megszervezett három akciót nem jelentette be sehol, mert mint mondja, „eszemben sincs engedélyeket kérni, három példányban leveleket írni, egyrészt mert a gerilla szó már önmagában azt feltételezi, hogy illegális dologra készülünk, másrészt nekem sincs időm arra várni, hogy egy illetékes három hónapot gondolkodjon arról, hogy húsz ember kiszínesíthet-e egy teret. Persze emögött van egy olyan elvárás is, hogy legyen már annyira laza és szabad ez a város, hogy egy ilyet meg lehet tenni”.

Ki hozta el a nagymamáját?

A meghirdetett gerillakötésekre bárki elmehet, nincsen semmi formai megkötés, előre kitervelt koncepció, csak az oszlopok mérete az egyetlen, amihez alkalmazkodni kell. A Deák téren a templom lépcsőjén ismerősök és ismeretlenek ültek le egymás mellé egy délután másfél-két órára színes fonalakkal, kötő- és horgolótűkkel. Volt, aki előre készült, és volt, aki ott kezdett munkához, sőt, olyanok is érkeztek, akik ott akartak megtanulni kötni. „Vannak olyan állandó résztvevői az akcióinknak, akik foglalkozásszerűen is kötnek vagy horgolnak, játékokat, ékszereket, ruhákat, de többségben vannak azok, akiknek ez hobbi” – meséli Judit.

Bencze Boglárka, aki mindkét idei akcióban ott volt, például hobbiszerűen köt, horgol és hímez. A Csibor, és a Malacka és a Tahó hegedűse – ahogy sokan mások is – a nagymamájától tanult meg kézimunkázni, és nagyon megszerette, „mert tökéletesen kikapcsolja az embert, és gyorsan meg lehet tanulni”. Boglárka kezdetben személyes ajándékok készítésére vette elő a nagyi tudományát, karácsonyra készített angyalkákat, csillagokat.

„Egyszer a Malacka és a Tahóval voltam vidéken koncertezni, és másnapra be akartam fejezni egy ajándékot az egyik barátom gyerekének, és ameddig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor, én rendületlenül katicákat hímeztem. A  fiúk persze csipkelődtek, hogy „ki hozta el a nagymamáját?”, de tele szeretettel, csak biztos nekik is szokatlan volt, hogy találnak még a 21. században ilyesmivel foglalkozó lányt, amikor mindent meg lehet venni a boltban”.

Boglárka akkor találkozott először a gerillakötéssel, amikor gerillamarketingből írta a szakdolgozatát, „nagyon megtetszett, hogy ilyen finoman is lehet kritizálni a leamortizálódott városi környezetet, színeket, vidámságot hozni egy lepukkant helyre”. Na meg az is, hogy egy ilyen spontán helyzetben milyen vicces dolgokat lehet létrehozni.

László Zsuzsi, a mamazon.hu gyerekjátékokat áruló webbolt alapítója szerint a gerillakötés nemcsak attól fantasztikus élmény, hogy teljesen ismeretlen embereket hoz össze egy közös hobbi révén, „hanem azért is, mert végre meg lehet szabadulni az elrontott pulóverujjaktól, amiket visszafejteni már nem érdemes, de így új életet kezdhetnek egy villanyoszlopon”.

„Amikor öt évvel ezelőtt elkezdtem kötött állatokat, játékokat gyártani, akkor az első, félresikerült példány egy robotfigura lett, a Totemrobot, ami azóta nemcsak az én kabalám, hanem a gerillakötő mozgalomé is, hiszen mind a három helyszínen felraktuk egy-egy villanyoszlopra, és lefotóztuk, mint az Amelie-ben a kertitörpét”. A robotot azonban már csak Judit képein lehet megnézni, mivel minden akció végén kiszabadítják a fonalrengetegből, és hazaviszik. Zsuzsi szerint „az anonim kötögetők klubjába azért jó belépni, mert végre elhozza azt a nyugat-európai fílinget, amire annyira vágyunk, ez a jóléti társadalom szaga, a szabadság fokmérője”.

Női graffiti

És ahogy mind a hárman mondják, bár a gerillakötés egy street art műfaj, az, amit ők csinálnak, szigorúan nem művészet. „Ez nem egy műalkotás, hanem csak egy közösségi produktum, nem kell róla sokat többet gondolni, mint ami. A művészet ott kezdődne, ha nagyon kitalálnánk előre a színeket, a formákat, ha összehangolnánk az anyagokat. Ebben inkább pont az a szép, hogy ennyire eklektikus, hogy mindenki belerakta saját magát. Tulajdonképpen ez egy női graffiti, könnyen eltávolítható, tehát kevésbé pimasz műfaj, nem okozunk maradandó károkat, puha és kedves – mondja Boglárka.

„Hiszek benne, hogy nem kell előre megtervezni hogyan nézzenek ki az oszlopok, a szellőzők, a padok, pont a színessége, a változatossága, az impresszív jellege a fontos. A méret volt az egyetlen, amire figyeltünk, előre lemértük az oszlopokat, hogy mekkora a kerületük, aztán mindenki annyi vállalt, amennyi belefért az életébe” – teszi hozzá Judit. „Ez csak egy városszépítő akció, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne a művészetet és a gerillakötést egyszerre csinálni. Gondolkodom egy lakótelepi pálmafás poszterre emlékeztető mű összehozására, de az nagyon anyag- és időigényes lenne, úgyhogy még nem vágtunk bele”.

A művészetet az urbanista szakember, Ongjerth Richárd sem hiányolja az oszlopokról. A Magyar Urbanisztikai Társaság igazgatója szerint azért „harcolnak a szakértők például a graffiti ellen, mert az a legtöbb esetben a gazdátlanság, a bizonytalanság érzését kelti az emberek többségében. A gerillakötészet megítélése ezért szakmai szempontból – olyan, a közterületeket szebbé, kellemesebbé tevő civil akciókhoz hasonlóan, mint például a gerillakertészet, vagy a tűzfalfestés – alapvetően pozitív, hiszen a nagyrészt elhanyagolt köztárgyakra húzott kötött ruha az odafigyelés, a gondozás gesztusait idézi fel, otthonos érzetet kelt, szinte függetlenül a kötött darab ízlésességétől, szépségétől”.

A szakértő azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy „az ilyen gerillaakciók eredményei a legtöbbször nem az örökkévalóságnak készülnek, hanem valamilyen rendellenességet használnak ki átmenetileg. Ezért fontos észrevenni, hogy az ilyen nem időtálló anyagok sokszor gyorsan elöregszenek, ezért maguk is „szennyezéssé” válnak, ilyenkor mielőbb el kell távolítani őket”.

Ezzel Boglárka is egyetért, „bár most már hetek óta épségben kint vannak a kötések, az kérdés, hogy mennyi ideig bírják az időjárási viszontagságokat, hogy a 36 fokban mennyire fakulnak ki a színek, vagy az eső miatt mennyire nyúlnak meg az anyagok, de ha már nagyon ronda lesz, akkor önként eltávolítjuk” - ígéri.

Bár a lányoknak egyelőre nincs konkrét terve egy következő gerillakötési projektre, de azért nem kell megijedni, Budapest most már biztos nem marad fonaltámadás nélkül.