Ami másnak szemét, az nekünk kincs!

A kincsvadászat lázát csak azok az elvetemültek ismerhetik, akiknek naptárjában hétről hétre szerepelnek a lomtalanítási dátumok, akik képesek hajnalban felkelni és több száz kilométert utazni a mórahalmi zsibvásárra, és akik bezárása óta is siratják az egykori Verseny utcai piacot.

Szilvalekváros köcsögök és zokniállatok

A kincsvadászoknak tavaly nyár óta viszont nem kell kilométereket utazniuk ahhoz, hogy csillapítsák lázukat, elég körbenézniük a Garázsvásárok nevű Facebook oldalon, hogy megtudják, hol tartanak kiárusítást a környékükön.

A garázsvásárokon fellelhető kincsek persze nem feltétlenül jelentenek padláson porosodó festményeket, amikről később kiderül, hogy eredeti Gulácsy, sem pedig több százezer forintot érő Mária Terézia korabeli komódokat, bár nem kizárt, hogy ilyenekre is bukkanhatnak a hozzáértők. Jellemzően inkább olyan tárgyakat lehet találni, amiket az árus már nem használ évek óta, de sajnálja kidobni.

„Mostanában nagyon sok holmit rakosgattam ide-oda a padláson, amelyek csak gyűltek, gyűltek a költözések során” – meséli Dóra, ismertebb bloggernevén Zsorika, aki Budatétényben társult a szomszédjával egy garázsvásárra. „Itt őrizgettem nagymamám régi szilvalekváros köcsögét, fém kuglófsütő formáját, kézzel festett régi tányérjait, régi festményt, IKEA-s asztalkát és tükröt, valamint plüssállatokat, nem használt társasjátékokat, játéknyomdákat, bakelit lemezeket és lemezjátszót, kis hangfalakat, általam varrt régi párnahuzatokat, zokniállatokat, régen fűzött gyöngyállatokat, és még ki tudja, mit".

Az akcióhoz három barátnője is csatlakozott, akik szintén hozták a portékájukat. "Volt ott minden: saját kezűleg épített bicikli, gyerekülés, szkenner, ma már retrónak számító pénztárcák, bolondos szemüvegek, gyöngyök, Legók, kirakós játékok, kártyák, gyerek és felnőtt ruhák széles választékban. Elérkezett a várva várt nap, kipakoltunk, és néhány óra alatt száz embernél is többen látogattak meg minket.

A hangulat fergeteges volt. Nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó buli! Pár száz, maximum pár ezer forintot adnak ugyan tárgyanként, de nem is ez a fontos, hanem, hogy a padláson porosodó kacatok eltűnjenek, de ne a szemétbe, hanem olyan emberekhez, akik még használják, örömüket lelik bennük. Az összeg, amit tárgyaink eladásával szereztünk, inkább jelképes: nekünk az volt a fontos, hogy örömet okoztunk” - lelkendezik Dóra.

Nem válság-jelenség

"Ami neked lom, az másnak kincs" – mondja a garázsvásárok jelszavát a Facebook oldal létrehozója, Krivarics Ditta, aki gyesen lévő lakberendezőként maga is nagy bolhapiac rajongó. Ditta amerikai filmekben, sorozatokban látott először garázsvásárt, és egy hirtelen ötlettől vezérelve tavaly augusztusban elindította az oldalt, amit mostanra már több mint 11 ezren lájkoltak.

„Akkor még hétvégenként csak 5-7 garázsvásár volt országszerte, idén augusztusban-szeptemberben viszont már 30-40 hirdetést is fel kellett raknom az oldalra” – mondja. „Teljesen egyedül csinálom az oldalt, szóval az a dömping eléggé megviselt, volt, hogy napi 2 órát dolgoztam ezzel. Mondhatjuk, hogy ez egy önkéntes munka, mivel semmi pénzt nem kérek ezért. Viszont megéri, mert rengeteg a pozitív visszajelzés. Egyszer csináltam egy kis közvélemény-kutatást, amiből az derült ki, hogy a látogatók 70 százaléka nem a környékre kirakott plakátokról, hanem az én oldalamról tudta meg az adott vásár helyét és időpontját”.

Ditta tervei szerint jövő tavaszra a Facebook oldalt felváltja majd egy weboldal, ahol a vásárok helyszín és időpont szerint kereshetőek lesznek, és mindenki maga tudja majd megtervezni és feltölteni a vására plakátját, amiket aztán ki is nyomtathat, és kiragasztgathat a lakása, háza környékén.

A lakberendező tapasztalata szerint a garázsvásárok népszerűsége nem függ össze a gazdasági válsággal, „a legtöbb budapesti vásár a XII. és II. kerületben van, és jómódú emberek tartják, a vásárlók is jellemzően inkább a középosztály tagjaiból kerülnek ki. Elsősorban nem a pénzszerzés a fő célja, hanem a szomszédokkal, ismeretlen kincsvadászokkal való megismerkedés lehetősége. Ezért sok helyen házi sütivel, teával várják a vásárlókat, akik a halmok átkutatása után is ott maradnak beszélgetni”.

Még benne van az illata

Valami hasonlót pedzeget Enikő is, aki egy VII. kerületi lakásban tartott garázsvásárt, amin megunt ruháikat, bögréiket és cédéiket árulták a barátnőivel. „A garázsvásár azért jó, mert összehozza az embereket. Már évek óta itt lakunk albérletben, és csak a közvetlen szomszédokat ismerjük. Pedig ki tudja, lehet, hogy a szomszéd utcában lakik az én lelki társam, csak ő autóval jár, én meg busszal. De most, majd most be fog jönni az én házamba” - reménykedik. Este visszahívom, hogy megkérdezzem, eljött-e a reménybeli lovag. „Még nem, de maradt egy csomó cucc, két hét múlva újra megpróbáljuk. Viszont az alattunk lakó néniről kiderült, hogy nem is egy banya, és nagyon finom csokis palacsintát tud sütni” – mondja nevetve.

Ha a szőke hercegek nem is jutnak el minden garázsvásárra, azért csillogó tekintetekből nincs hiány. „Mami, megvan az én kincsem!” – kiáltja egy zuglói vásárban egy kisfiú, miután kihalászott egy lepattant szürke Volkswagen kisbuszt az egyik papírdoboz aljáról. – Mennyi? – kérdezi az anyukája. – Vigye ingyen! – mondja nevetve az árus, de a kisfiú nem hagyja. – Van kétszáz forint zsebpénzem, én kifizetem – mondja, és már túrja is a zsebét büszkén.

De nekem is biztosan felcsillant a szemem, amikor egy pasaréti vásárban megtaláltam azt az alumíniumból készült melegszendvics sütőt, amilyenben a nagymamám felejthetetlen reggeliket tudott készíteni. Évek óta vadásztam rá, és soha nem gondoltam volna, hogy egy esős szombat reggelen mindössze 800 forintért az enyém lehet.

Az eladó, egy ötvenes asszony mosolyogva mondja, hogy ez az ő anyukája sütője volt, és ő is remek szendvicseket tudott benne sütni az unokáinak. „Nem akartam kidobni, még benne van azoknak a reggeliknek az illata, örülök, hogy magához kerül. Itt minden tárgyhoz emlékek fűződnek, a nagypapám ebben a fémdobozban tartotta a borotválkozó készletét, a fiaim ezeken a szőnyegeken tolták a kisautóikat. A fiúk azonban kirepültek, így nekem nagy lett ez a ház, most árulom, és ezt a rengeteg mindent már nem akarom magammal cipelni. A menyem találta ki, hogy tartsunk garázsvásárt, az unokám megtervezte a plakátot, a fiúk szétszórták a környéken, én zsíros kenyeret készítettem, és néhány óra alatt annyian jöttek, hogy már húszezer forintot kerestünk” – meséli.

Nem ő az egyetlen, aki azért tart garázsvásárt, mert eladja a házát, „volt már olyan lakásban tartott vásár is, ahol a lakást is árulták. De rendeztek már garázsvásárt sufniban, kocsmában és művelődési házban, sőt lépcsőházban is, a lehetőségek végtelenek” – mondja Ditta, aki szerint a tél közeledtével az ilyen vásárokból lesz több az oldalon.