Károly, Karola
-4 °C
3 °C

Ismeretlen Csontváry-festmény került elő

2012.11.29. 12:08
Eddig ismeretlen Csontváry-képet mutatnak be csütörtökön Virág Judit galériájában, írja a Népszabadság. A Traui tájkép naplemente idején című festmény 1899-ben készült, és a festő nagy tájképkorszakának egyik bevezető darabja.

A lap úgy tudja, több Trogirban készült, hasonló tematikájú éjjeli, esti, délutáni tájkép volt a festő életművében, és hol egyik, hol másik szerepelt a fenti címen, de most végre nyilvánosságra kerül az igazi. A galéria a meghívójában is azt ígéri, eloszlatja végre a Csontváry életművével kapcsolatos tévedéseket.

Traui tájkép naplemente idején
Traui tájkép naplemente idején

A horvátországi Trogir Csontváry idejében a németes Trau néven az Osztrák-Magyar Monarchia kikötővárosa és kedvelt üdülőhelye volt. Történelmi városközpontja ma az UNESCO kulturális világörökség-jegyzékében szerepel.

A megkerült Csontváry-festmény jelenleg egy idős, magyar magángyűjtő tulajdona, aki családon belül örökölte az alkotást, mely soha nem hagyta el Magyarországot. A festmény tulajdontörténete egészen Csontváry rokonságáig vezethető vissza. Tőlük kapta a húszas években a jelenlegi tulajdonos egyik családtagja. Akkor ugyanis még ajándékba is lehetett kapni Csontváry-képeket, hiszen nem sokra becsülték művészetét.

A festmény akár árverezési csúcsot is dönthet, írja a Népszabadság. "Csontváryt nagyon jól lehet eladni, még válság idején is, hiszen igen ritkán fordul elő aukción, minden ismeretlen képének előkerülése szenzáció. A jelenlegi magyar aukciós rekordot is egy Csontváry-kép tartja: a 2006-ban előbukkant Szerelmesek találkozása 230 millió forintos leütési áron (jutalékokkal együtt 280 millióért) kelt el Kieselbach Tamásnál."