Ami drasztikusan olcsó lett 2013-ban
További Kultúr cikkek
-
Gyújtogatással vádolták meg őket, a baráti kör nyomozni kezdett
- Készülnek a virágkocsik, kétezer felvonuló lesz a Debreceni Virágkarneválon
- Változás jöhet Miskolcon, talán még az „acélváros” bélyeget is lekaparhatják
- Különleges helyszín tér vissza a Szigetre
- A fiatalok bálványa, aki keményen kiosztotta az exét
Kormányzati döntések eredményeként 2013-ban 10 százalékkal csökkenni fognak a lakossági fogyasztók számára a rezsi költségek, de ennél sokkal nagyobb arányú kiadáscsökkentést ért el a filmesek, reklámfilmesek, vagy a Die Hard 5-hoz hasonló külföldi szuperprodukciók számára a közterület-foglalási díjak terén a tavaly elfogadott filmtörvény.
A kormányhivatal által januárban kipostázott jogszabály drasztikusan csökkentette a filmes üzletben általában érintett fővárosi kerületek számára az elkérhető összegek mértékét. Van olyan budai kerület, ahol az év elejétől érvényes díjtáblázat több mint 90 százalékos négyzetméterár-csökkentést jelent, de a belvárosi részeken átlagosan is felére-harmadára esik az önkormányzatok bevétele.
Az I. kerület a Vár legjobb részein felállított forgatási helyszínekért eddig 11-12 ezer forint közötti négyzetméterárat számláztatott naponta a filmes stáboknak, a XII. kerület pedig még ennél is magasabb, 15 ezres maximumot határozott meg magának, mostantól viszont a legdrágább kategóriába sorolt világörökségi és turisztikailag kiemelt központi területeken is legfeljebb 2 ezer forintot kérhetnek a tulajdonos önkormányzatok.
Az új díjszabás a főváros olyan frekventált területein, mint a Gellérthegyen, a Rózsadombon, a Krisztinavárosban, és Pesten a Nagykörúton belül, rendkívül jutányos, 800 forintos árat határoz meg filmforgatásokra. Ekkora napi díjat kell fizetni a Tabán és a (manapság ritkán használt módon nevesített) Rézmál forgatási területein is.
![A Die Hard 5 is tízmilliókat spórolt volna az új díjszabáson](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/377/3773/37735/3773506_a24934426a1360f1d78e8f3a73099a6a_wm.jpg)
A Nagykörúton kívül eső forgatási helyekért pedig csak 300 forintot lehet kiszámlázni, jóllehet sok külső kerület 1000-1500 forintot kért eddig. További árcsökkentést jelent, hogy ezek az árak kizárólag a tényleges forgatások helyszíneire vonatkoztathatóak, a technikai kiszolgáló egységek által lefoglalt területekért a fenti összegek felét lehet számlázni.
Sok önkormányzatban csak Pesti Imre kormánybiztos leveléből értették meg, hogy az új jogszabály nemcsak a bevételi lehetőségeiket apasztja, hanem a forgatási ügyekben elveszi a saját tulajdonuk feletti rendelkezési jogukat is, azaz az országgyűlésben „feles” törvények csoportjába tartozó filmtörvénnyel felülírják a „kétharmados” önkormányzati törvényt.
Január 1-től a stáboknak a kérelmezett helyszín szerint illetékes kormányhivatalhoz kell fordulniuk területbérlési ügyekben, a megállapodást pedig maga a kormányhivatal köti meg, a terület tulajdonosának pedig csak jóváhagyási joga van.
Az Andrew Vajna irányítása alá helyezett filmes világ számára kedvező hír az is, hogy ha az önkormányzat nem tudja a kérelem leadásától számított három napon belül megtartani a képviselőtestület ülését, és öt munkanapon belül nem hoz döntést a megkeresésről, akkor a filmesek ingyen használhatják a kiszemelt területet a kérelmükben szereplő időtartamon belül.