Giccs, trash, fotó és minden, ami jó

Csütörtök este van az Ötkertben, a sörhöz is számlát hoz a pincér. Az asztalokkal és székekkel tarkított tánctértől jobbra elhelyezkedő kisebb helyiségben gyülekeznek az emberek. Mindenki fotósnak néz ki, vagy legalábbis olyannak, akit rendszeresen fotóznak. A falakon nincs semmi, egyedül egy létra áll a terem hátsó részének közepén. Hát igen, egyedül házibuliba menni anélkül, hogy bárkit is ismernél, olyasmi, amit épeszű ember soha nem tesz, mert a végén úgyis úgy kullog majd el, mint egy ivartalanított macska az esőben. Aztán ez mégsem így alakult.

Az Ív & Candie fotós duó kiállítás megnyitónak álcázott házibulijában David Hasselhoff-maszkban mondott beszédet Szűcs Péter, 2012 legstílusosabb férfija. Azon kevesek kedvéért, akik már itt az elején feladnák, mielőtt még belemászunk a részletekbe, tekerjünk kicsit vissza a dolog elejére. Ha nem is magyarázatot adni a jelenségre, de picit megpróbálni megérteni, miről is szól ez a rendezvény.

Az Ív és Candie művésznév Szombat Évát és Gáldi Vinkó Andreát takarja. 2009. szeptember 17-én a reimsi katedrális lépcsőjén döntöttek a közös munka mellett, ami a megélhetés melletti teljesen szabad és gátlástalan fotózást jelentette. Candie egy reklámügynökségnél dolgozik, Ív pedig a rendszeresen készít képeket megrendelésre, divattervezőknek és reklámügynökségeknek. Külön-külön is számos díjat, ösztöndíjat valamint sikeres kiállításokat tudhatnak maguk mögött. Ez a közös projekt viszont tényleg csak a mókáról és a fotózás szeretetéről szól. Talán ez az egyik oka, hogy népszerű lett.

A képeket nézegetve lehet elképedni, lehet utálni, meg persze rá lehet mondani, hogy „ilyet bárki tud”. Úgy tűnik, a képek készítői nem alszanak rosszabbul emiatt. Megkérdeztem, hogy mit mondanak azoknak, akik állítják, ezt ők is meg tudják csinálni. „Csinálják!” – mondja nekem Andrea, vagy inkább Candie.

És persze, hogy csinálja mindenki! Nem fanyalgásból, és nem is azért, mert erre tényleg mindenki képes, hanem azért, mert ha van valami, amivel szívesen és őszinte odaadással tud foglalkozni az ember, akkor abból egészen jó dolgok is kisülhetnek, legyen az barkácsolás, programozás vagy művészet. Mondjuk, Chris Putnam szeretett programkódokkal varázsolni. Feltörte a Facebookot és viccből egy vírussal minden profiloldal dizájnját myspace-esre alakította. Most a Facebooknál dolgozik jó pénzért.

A kiállítás is legalább annyira rendhagyó, mint a képek. Tényleg semmi nem volt a falakon, amikor érkeztem, de nem egészen húsz perc kellett ahhoz, hogy megteljen a sivár vakolat izgalmas, szórakoztató és nem egyszer finoman provokáló képek matricáival. Ugyanis a páros matricapapírra nyomtatva osztotta szét a kiállítás anyagát a látogatóknak, akik kényük-kedvük szerint dekorálhatták a termet. Az „akcióról” részben tudtam és volt egy elképzelésem. Naivan azt gondoltam, hogy keretbe foglalt, de legalább keménypapírra nyomtatott alkotásokat félszegen, óvatosan helyezzük majd el valahogy a teremben, és ez majd esetleg szimbolizálhat valami olyasmit, hogy a néző így alakít ki személyes kapcsolatot egy olyan képpel, amivel lehet, nehezen tudna azonosulni, a képen szereplő személyek vagy helyek és események idegenségéből kifolyólag. Hát ezért nem szabad művészeti lapokat és kritikákat olvasni tudálékos szakértők tollából, mert a végén ilyen hülyeségeket feltételez az ember. Szó sem volt semmi ilyesmiről. Spontenaitás volt, meg hülyülés. A legszebb az egészben, hogy semmi álnok kiterveltség nem volt az akció mögött. Én legalábbis jól éreztem magam, amikor a már emlegetett Hasselhoff maszkot, két Ív&Candie matricával a falra applikáltam.

A fotókon kollégáktól és képzőművészektől kezdve, magyar hírességeken át a legabszurdabb és legszürreálisabb helyzetekben mutatkozó ismeretlenekig, barátokig vagy akár kutyákig, minden megtalálható, amit az elmúlt években lekapott a két fotós. Vannak képek, amelyek egy pillanatot a maga nyers valójában örökítenek meg és vannak olyanok is, amelyek a látszat ellenére gondosan kitervelt kompozíciók. Egy fotón, sirályként száll egy hölgy szája felé a banánhéj. A végeredményhez nagyjából 50 alkalommal kellett megismételni a mutatványt, mégis úgy tűnhet mintha egy buli hevében éppen jókor kattant volna a fényképezőgép. Aki közelebbről figyelte a matricázott falat, hamar Story Magazin-kompatibilis arcokat is felfedezhetett. Mihalik Enikő, Fluor Tomi, Cicciolina vagy éppen SP kukucskált vissza rám. Az én bulvárműveltségem hiányosságaira utal, hogy elsőre csak ők tűntek fel, sőt még a divatszakmában sem vagyok nagyon otthon, mert a prominens kalaptervezők például fel sem tűntek.

Merthogy a páros egy külföldi utazás alatt lefotózott egy New-York-i metrón utazó hölgyet. Akkor még nem gondolták, hogy a lefényképezett Heidi Lee-t egy évvel később New York új kalaptervező tehetségeként fogják ünnepelni világszerte.

Ahogyan az a kiállítás megnyitóval egybekötött bulin is lemérhető volt, sok a barát és kolléga, de a rajongókból sincsen kevés. Az Ív&Candie-nek részei azok is, akik lelkesen figyelemmel követik a blog sorsát és gyakran saját képeket is megosztanak a párossal. És, hogy mi kellene ahhoz, hogy a side-project, ez a kedvtelésből létrejött együttműködés háttérbe szorítsa a munkát és, hogy a lányok ennek szenteljék idejüket és karrierjüket, főleg most, hogy már külföldi galériák is érdeklődnek a képeik után? A válasz egyszerű volt: a világ meghódításától sem riadnak vissza.