Hamis vonatjeggyel járták be Európát

„Aztán vettünk egy ilyen MÁV menetrend táblázatot, azt lehetett kapni, ilyen nemzetközi bigyót, és akkor teljesen kiokosodtunk viszonylatok tekintetében" – magyarázza egy szemüveges lány, aki inkább magyartanárnak, mint (egykori) hamisítónak néz ki. Pedig ő az egyik szereplője annak a képregénynek, amit Csáki László képzőművész készített a Jurányi Galéria egy termének falára. A téma, amin Csáki két éve „feltáró tudományos alapossággal" dolgozik, a kilencvenes, kétezres évek nagy vonatjegy-hamisítási biznisze. Ebből rajzolta a képregényt, és ebből készít animációs filmet.

8

Csáki nem bánja, hogy hónap végén letörlik a rajzait, szerinte ez a műfajjal járGaléria: Csáki László - Pelikan(Fotó: Barakonyi Szabolcs)

15-20 éve minden fiatal tudta, hogy ha olcsón akar utazgatni, akkor a hamis nemzetközi vonatjegy a megoldás. Nem kellett mást tenni, mint venni egy jegyet a legközelebbi, legolcsóbb külföldi állomásra, aztán elvinni a haverok haverjainak haverjaihoz, akik pár nap múlva visszaadták, de a jegyen szereplő úti cél már Párizs, Róma vagy Madrid volt. Egészen a kétezres évek elejéig virágzott az üzlet, becslések szerint több tízmilliós kárt okozva a magyar, francia, német vasúti társaságoknak.

A hamis jegyeknek először Török Ferenc rendező állított emléket a Moszkva tér című filmben. A filmben főleg a vevők oldaláról ismerjük meg a sztorit, Csáki László viszont a hamisítókra is kíváncsi volt. Azért kezdte izgatni a téma, mert a kétezres évek elején járt az iparművészetire, és ő is hamis vonatjegyekkel járta be Európát. „Ez teljesen természetes volt, egyébként nem lett volna pénzünk utazni. Így voltam Párizsban kétszer, Berlinben és még valahol Németországban. A rendszer alaposan ki volt dolgozva, a lényeg az volt, hogy ne kerüljön magyar kalauz kezébe a jegy. Én mindig Hegyeshalomig mentem valódi jeggyel, ott vártam meg azt a nemzetközi vonatot, amire a hamis jegy szólt" – emlékszik vissza. Csáki szerint mindig benne volt a lebukás lehetősége, de ha az első bélyegző rákerült a jegyre, már nem kellett félni. „Először az egész testem remegett, annyira izgultam, de ha az első kalauzon átment a jegy, már tudtam, hogy sima utam van, mert a többiek csak azt nézték, hogy az előző már lebélyegezte".

"Volt bennük egyfajta büszkeség"

Több mint tíz év telt el, de könnyen megtalálta az egykori hamisítókat. Csak megkereste azt, akitől annak idején vette a jegyeket, ő meg szólt a többieknek. Rögtön belementek abba, hogy elmeséljék a sztorit az ő szemszögükből, de a nevüket persze nem vállalták. „Két fiú és egy lány szerepel a képregényben, de nem csak három emberrel beszéltem. Egyikük ma is azt csinálja, amit mindig is: meglátja, hogy éppen miben van pénz, és azzal foglalkozik egy darabig. Persze ezek már legális üzletek. A többiek meg egyszerűen visszatértek ahhoz, amit korábban tanultak. Többnyire diplomás emberek, akikről senki nem gondolná, hogy régen ezzel foglalkoztak".

A képregényben a hamisítók részletesen elmesélik, hogyan jöttek rá a módszerre, hogyan dolgozták ki a technikai részleteket, hogyan működtették a vállalkozást. „Annyira adta magát, hogy egyszer valaki kimossa a jegyet, aztán ráteszi azt az indigót, amit a jegypénztárban is használtak, és átírja. Nem kellett ehhez se nyomda, se szövevényes bűnszervezet, tök egyszerűen működött az egész. Tisztítószer, indigó meg egy nagy lexikon kellett hozzá, amit rátettek a végén. Még az is megfordult a fejemben, hogy én is meg tudom csinálni, hiszen képzőművész vagyok, van anyagismertem, kézügyességem, de csak hétezer forintért adták a jegyet, úgyhogy végül nem kísérlezetem vele".

Azután, hogy két évig foglalkozott a témával és sokszor találkozott a szereplőkkel állítja: a hamisítókat nem csak a haszonszerzés motiválta. Szerinte adhatták volna sokkal drágábban a jegyeket, az emberek akkor is megvették volna őket. Az árakat mégsem emelték évekig. Ebből éltek, nem is rosszul, de ahhoz képest, hogy mi volt a kezükben, nem nyerészkedtek durván. A saját lakásukra hívták a vevőiket, csak ismerősöknek vagy azok ismerőseinek adtak el jegyeket. Később, a kétezres évek elején már sok másik csoport is foglalkozott hamisítással, röviddel a lebukások előtt eltűnt a belterjesség. 2001-től több büntetőeljárás indult jegyhamisítók ellen, de Csáki szereplői akkor már rég nem foglalkoztak ezzel, nem is buktak le. Ők még az őshamisítókhoz tartoztak, akik szűkebb körnek dolgoztak, és ideológiát is gyártottak a jegyek mellé.

„Iszonyú erősen megvolt bennük, hogy menni kell, világot kell látni, végre lehet utazni. Csak a pénz nem lehet akadály. Tálcán kínálták a lehetőséget egy generációnak. Nem nagystílű csalókat kell elképzelni. Van bennük egyfajta büszkeség a mai napig, ami érthető." A hamisítók megmutatták neki azokat a hálálkodó leveleket, amiket azoktól kaptak, akik az ő jegyeikkel utaztak. Volt egy lány, aki sok jegyet vett, mert külföldön tanult. Később azt mondta nekik, hogy ezt a hamis jegyek nélkül aligha tudta volna finanszírozni, és nem lenne olyan állása, családja, amilyen most van. „Nem hiszem, hogy bűnözőként gondolnak magukra, ahogy azokban a fiatalokban sincs bűntudat, aki utaztak a hamis jegyekkel. Csak megtörténtek a dolgok".

A hangjukat adják, az arcukat nem

8

Galéria: Csáki László - PelikanFotó: Barakonyi Szabolcs

Csáki krétaanimációs dokumentumfilmjének, vagyis krétával rajzolt, megtörtént eseményeket feldolgozó rajzfilmjének már két éve kész a forgatókönyve. Azt mondja, hogy a téma érzékenysége miatt ebből nem is készülhetne más, mint animáció, hiszen a szereplők nem vállalják az arcukat. Viszont a hangjukat igen: a tervezett animációs filmben minden szereplő saját hangján szólal majd meg. A készülő filmtől függetlenül kapta a felkérést a Jurányi Galériától, hogy a megnyitóra az egyik termükbe, aminek a falaira krétával lehet rajzolni, készítsen valamit. Ez pedig nem lehetett más, mint a hamisítókról szóló képregény: "annyira benne vagyok a jegyhamisítós történetben, hogy nem volt kérdés, hogy ezt rajzolom fel".

A krétával felrajzolt képregényen egy hétig dolgozott napi 6-8 órában. Hónap végén letörlik, de Csáki ehhez már hozzászokott. „Egyáltalán nem zavar, hogy letörlik, ez a műfajjal jár. Ami megmarad, azok a fotók. Nincs ezzel semmi probléma". Szerinte a falra rajzolt képregény arra is jó, hogy kiderüljön, érdekli-e ez a történet az embereket. Olyasmivel foglalkozik-e évek óta, ami másoknak is fontos. Megdöbbentette, hogy mennyien eljöttek megnézni, hogy milyen sok embernek van valamilyen emléke a jegyhamisításról. Azok viszont, akik a kilencvenes években születtek, nem tudnak erről semmit." A rendszerváltásról és az azutáni évekről amúgy is kevés film készült. Ez pedig egy emblematikus történet, amiben benne van az egész korszak, ezért akarom megcsinálni".

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!