Magyar is utazhat a Marsra

2013.05.01. 18:53

Bár sokak szerint egy orbitális blöff az egész, eddig több mint 30 ezren jelentkeztek a világ minden részéről a holland szervezésű Mars One expedícióba. A projekt egy hatmilliárd dolláros költségvetésű, 4 fős Mars-űrutazást takar, amit egy nagyszabású tévés valóságshow-val kötnének össze a szervezők, annyira, hogy utóbbi bevételeiből termelnék ki előbbi költségeit. Bár a világ összes űrhivatala erős kétségeit fejezte ki, hogy megvalósítható-e ebben a formában az űrutazás, a cég magabiztos, már tárgyalásokat folytat az űrhajó megépítéséről a SpaceX-szel, illetve a marsi kolónia életét a tévében közvetítő műholdas rendszer megalkotásáról egy brit céggel.

A BBC információi szerint eddig több mint 30 ezren jelentkeztek szereplőnek a műsorba. Mivel a jelentkezési díj 30 euró, ez azt jelenti, hogy a cég csak ezzel közel egymillió eurót kasszírozott. A jelentkezők egy perces bemutatkozó videóit már meg lehet nézni a Mars One weboldalán, és szavazni is lehet rájuk. A válogatás következő fordulója a tervek szerint már egy előzetes űrhajós-kiképzéssel egybekötött, két éven át tartó tévéshow lesz, amiben 24 -re szűkítik le az expedíció létszámát. Ezek után egy hat éves, kőkemény kiképzés jön, és onnan a legjobb négy ülhet át a 2023-ban startoló űrhajóba. A jelentkezés feltételei egyébként aránylag könnyen teljesíthetőek voltak, legalább 18 éves életkort, 157 centis testmagasságot, és jó látást követeltek csak meg, tudományos vagy műszaki előképzettség, repülési tapasztalat nem szerepelt a kívánalmak között.

A Mars One útja a tervek szerint csak odafelé szól, akik részt vesznek benne, nem térnek vissza a Földre. A kolónia 4 fővel indulna, és ha a tévéshow sikeres lesz, kétévente újabb négy telepes csatlakozik hozzájuk. Hogy mi lesz, ha esetleg nem lesz sikeres a tévéshow, arról egyelőre nem szól a fáma.

A netezők között egyelőre egy 51 éves svéd férfi, Anders videója a legkedveltebb, több mint egymillió lájkot kapott az oldalon, ami azért is különösen figyelemreméltó, mert a videóban semmi érdekeset nem mond vagy csinál, viszont a következő legnépszerűbbet (egy Arteum nevű orosz srácot) így is 950 ezer lájkkal előzi. A svéd űrhajósaspiráns azt tartja fontosnak magáról elmondani, hogy szereti a havat, Rembrandt művészetét, a Stargate sci-fi sorozatot és a videojátékokat. Nála is érdekesebb a jelenleg a harmadik helyen álló, amerikai, de gyanúsan magyar nevű Erica Meszaros, aki nyelvészetet és mesterséges intelligenciát tanult az egyetemen, és meglepő módon van köze az űrhajózáshoz, a NASA gyakornokaként dolgozott a kaliforniai Jet Propulsion Laboratory kutatóközpontban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52