Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÖtven éves Vasember az egri csillagok oldalán
Kilencedik alkalommal rendezi meg a Magyar Képregény Szövetség az ország legnagyobb képregényes rendezvényét. A szervezők vasárnap 10 órától 18 óráig várják a Millenáris Teátrumban nemcsak a képregények rajongóit és gyűjtőit, hanem a laikus érdeklődőket és a gyerekeket is. Az eseményen a lapozgatáson és vásárláson túl kiállításokat tekinthetünk meg, szakmai és szórakoztató programokon vehetünk részt, valamint lesznek még játékok és vetítések is.
A képregényfesztivál délelőtt tízkor kezdődik a Csillagok Háborújából már jól ismert 501-es légió felvonulásával, fél órával később pedig máris megnézhetjük Odegnál Róbert saját, Alfabéta-díjas képregényéből készült rövidfilmjét. A premiervetítést délután öt órakor megismétlik.
THE DEVELOPER trailer. A city where you would never want to live. A job that should not be accepted. from Robert Odegnal on Vimeo.
Később az olasz képregények világáról, történetéről és kelet-európai hatásairól lehet előadásokat hallgatni, majd Rusznyák Csaba, a Geekz blog szerzője beszél az idén ötven éves Vasemberről. Az Alfabéta- és Korcsmáros Pál-díjak átadása után a külföldi meghívottaknak köszönhetően a román és a lengyel képregénypiacba nyerhetünk betekintést. Négy órától Kertész Sándor, a magyar képregény történetének kutatója és Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének első választott elnöke az Egri csillagok feldolgozásait tekinti majd át.
Az előadásokkal párhuzamosan képregényvásár zajlik majd, ahol a jól ismert darabokon túl újdonságok (pl.: Walking Dead 6; Fritz Zoltán: Tiszavirágzás) és újranyomások (pl.: Rejtő Jenő – Korcsmáros Pál: Az előretolt helyőrség) között is válogathatunk. A négy kiállítás közül az egyik az olasz, egy másik a lengyel képregények közül szemezget, de megcsodálható lesz egy Walking Dead-rajongó magángyűjteménye, valamint Sebők Imre klasszikus magyar képregényrajzoló kamarakiállítása is.
A legnagyobb bulinak mégis a Blast-a-Trooper nevű játék ígérkezik, amely során habszivacs lövedéket tüzelő játékfegyverekkel lőhetünk jelmezes birodalmi rohamosztagosokra! A lövedékek árával (min. 200 forint/6-10 darab) a Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület tevékenységét lehet támogatni. És a jótékonyság ezzel még nem ért véget: a rendezők a fesztivál keretén belül képregénygyűjtést szerveznek a Heim Pál gyermekkórház betegei számára. "Hozd el elolvasott képregényeidet vagy vásárolj a helyszínen, hogy kicsit jobb kedvre derítsük a kórházban fekvő gyerekeket!" – írja az MKSZ.
Az események öt órától a margitszigeti WNDRLND nevű pop-up bárban folytatódnak, ahol film- és rajzfilmzenékkel tűzdelt dj-szettre táncolhatnak nemcsak a képregénybarátok.
A belépő 500 forintba kerül majd, de a programokat a tíz évnél fiatalabb gyerekek felnőtt kísérővel ingyenesen látogathatják. A fesztivál pontos programjáról és a további részletekről a Magyar Képregény Szövetség blogján lehet tájékozódni.