Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHillert méltatta Orbán Fertődön
A kormányfő szerint a kommunizmus kiszakította eredeti rendeltetéséből a főúri kastélyokat: egyes esetekben öregotthonokká, árvaházakká alakította őket, vagy esetleg olyan múzeumok lehettek belőlük, ahol úgy mutatták be ezeket a helyeket, mint a magyar feudális elnyomás fellegvárait. "A tisztelt látogató csoszoghatott az egyenmamuszokban, miközben hallgathatta az elnyomásról szóló egyenszólamokat" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az egyszerű, "mamuszos" múzeumlátogatások ideje lejárt, hiszen az ország csak úgy tud megújulni, ha ezek a szellemházak eltűnnek. Orbán szerint ennek jegyében épült fel a millenniumi városközpont és a Millenáris is még az első kormányzásuk idején és ezért újítják fel a Várbazárt is.
Hozzátette, nem elég a műemlékeket, kastélyokat felújítani, hanem azt a látványt kell a látogatóknak átadni, ami ezeket az épületeket jellemezte, már csak azért is, mert ezek a kastélyok az idegenforgalom szempontjából is fontosak. Orbán beszédében Hiller István volt szocialista kulturális minisztert is méltatta, mondván, hogy jól döntött, amikor kezdeményezte a gödöllői kastély felújítását, majd saját kormányát dicsérte, mely szerinte a kultúra élő helyszínévé tette a kastélyt. Kiemelte, a válság ellenére mindent megtesznek, hogy a gödöllőihez hasonlóan a fertődi kastélyt is felújítsák, és ezzel visszakapcsolják Európa kulturális élvonalába.
"Az az ország, amely elfordul a múltjától, a jövőjének is hátat fordít. Amely ország egységben tud élni az ősök hagyatékával és nem herdálja el az örökségét, az sikeres lesz" - jelentette ki. A délután kezdődő, Fertődre kihelyezett kormányülést a miniszterelnök egy plebejus kormány tisztelgésének nevezte a magyar arisztokrácia nagyszerű teljesítménye előtt.