Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPokorny Lia orra nem lesz kisebb
Martinovics Dorina törökülésben ül a földön, szendvicset majszol, körülötte papírok. Még evés közben is a szerepét tanulmányozza. A fiatal színésznőnek kemény napja van: 12 órát forgat egyfolytában, mert az összes jelenetben szerepel, az utolsót éjjel kettőig forgatják.
Egy kórházban vagyunk, itt forog a HBO saját gyártású sorozatának, a Társas játéknak a második évada.
Dorina karaktere, a sorozat főszereplője, Léna a beteg. Hogy mi baja, azt nem árulhatjuk el. Ahogy az is titok, hogy lehet, hogy az egyik kórházi jelenetben Léna az anyjával veszekszik, ha a Básti Juli által játszott mama az előző évadban már meghalt.
A második évad 13 epizódját májustól augusztusig forgatják, a kínzó kérdésekre ősszel kapnak választ a nézők. Feszített a tempó, van olyan nap, amikor 4-5 különböző epizódba forgatnak bele, ami nem könnyíti meg sem színészek, sem a rendező dolgát. „Két-három játékfilmnyi anyagot kell fejben tartani, ami nem egyszerű. De azért nem is lehetetlen megoldani” – mondja Herendi Gábor, a sorozat egyik rendezője.
Egyébként hiába tér vissza egy halott szereplő, ettől még a Társas játék nem fog elmenni valamilyen homályos, természetfeletti irányba. „Ez csak színesíti a sorozatot, de nem változtatja meg a jellegét. A második évad annyiban lesz más, hogy több humor lesz benne. Szerintem a magyaroknak jó humoruk van, ezt szeretnénk megmutatni”.
Básti Juli hozzáteszi, hogy karaktere, a lobbanékony színésznő, Havas Rita a második évadban kevésbé lesz depressziós. „Az első évadban gyakran láttuk Ritát, ahogy fekszik az ágyon, sír és veszekszik a gyerekével, pedig nem is vele van baja, hanem a világgal. Most nem ilyen lesz”. Persze mitől is lenne depressziós, ha már megtörtént vele a legrosszabb, meghalt. A színésznő mosolyog, de többet nem hajlandó elárulni Rita rejtélyes visszatéréséről. Csak annyit mond, hogy egy színésznek mindig nagyon élvezetes, amikor egy különlegesebb karaktert kell eljátszania, Havas Rita pedig ilyen. Most meg aztán pláne.
A Társas játék első évada 2011 őszén ment a HBO-n. Az alap egy izraeli sorozat volt, melynek helyi verzióit az HBO Kelet-Európában több helyen sikerre vitte, Szlovákiában pedig éppen most készül az első évad. A magyar verzió főhőse, Léna egy reklámügynökségen dolgozik. Az első perctől nyilvánvaló, hogy az isten is egymásnak teremtette őket Dáviddal, a reklámszakma és a bicikliszervíz-vezetés között ingadozó pasival, de Dávidnak barátnője van, aztán Léna mellett is feltűnik valaki. Fontos szereplő még Gabi (Pokorny Lia) a hatalmas orrú könyvelő, Iván, Léna nagyarcú főnöke és a már említett mama.
„Nekem jók a megérzéseim. Forgatás közben az ember általában érzi, hogy jót csinál vagy nem csinál jót. Amikor az első évadot forgattuk, éreztük, hogy jó az alapanyag, az eredeti sorozat és hogy tudunk ennél jobbat is. Sejtettem, hogy szeretni fogják, mert rólunk szól, ahogy mi élünk itt és most Budapesten” – meséli Herendi Gábor.
„Érdekes, hogy a gyerekeim és az osztálytársaik azt mondták, hogy nemcsak a sztori jó, de a látvány is. Hogy Budapest, a város ahol élünk, a helyszínek, amelyek mellett akár minden nap elmegyünk, mennyire újszerűen vannak felvéve, megmutatva. Ezt nagyon el lehet szúrni. Végig lehet menni egy kamerával úgy a városon, hogy a néző semmi élvezetet ne találjon benne és lehet így is” – mondja Básti Juli. A második évadban még több külső helyszínen fognak forgatni, de persze fontos marad a reklámügynökség, a pesti éttermek, kávézók világa is.
De egyelőre egy budai szanatóriumban vagyunk, ahol pár napot az intenzív osztályon, majd egy hagyományos kórteremben forgattak. Martinovics Dorinának jó néhány olyan jelenete is van, ahol egyedül szerepel. „Szerintem nem Léna az abszolút főszereplő, inkább 5-8 egyenrangú főszereplő van. De könnyebb úgy felépíteni egy szerepet, hogy sok jelenetben vagyok benne, mintha csak pár megjelenésem lenne” – mondja. „Magamból dolgozom nagyon erősen”.
Szerinte Léna karaktere nagyon hasonlít rá, az ügyetlenséget leszámítva. Lénával ugyanis gyakran történnek kis balesetek, elesik vagy leejt, összetör valamit. Dorina gyakran alakítgatja a szövegét, ha úgy érzi, hogy ezt vagy azt Léna nem egészen úgy mondaná vagy nem teljesen úgy reagálna, ahogy le van írva. De nemcsak ő, hanem a szerelmét játszó Simon Kornél is ezt csinálja.
A második évad legnagyobb újdonsága, hogy izraeli sorvezető nélkül dolgoznak, hiszen a Társas játék eredeti verziójából csak egy évad készült. Igaz, most már ott is készül a folytatás, szinopszis legalábbis már van. Az előző évad végén szépen elvarrták a szálakat, Léna és Dávid egymásra találtak, teljes volt a happy end. Herendi szerint sosem könnyű felvenni a fonalat egy új évadhoz, itt meg különösen nagy kihívás, hiszen nem maradtak felütések az utolsó rész végén. De az írók megoldották a feladatot, öt új szereplő lesz (többek között Udvaros Dorottya és Szabó Kimmel Tamás), új konfliktusokkal, új kapcsolatokkal, „ez egy párkapcsolati sorozat, most is az érzelmek lesznek a középpontban, szerelmek, barátságok, gyűlölködések”. Martinovics Dorina szerint a második évad sokkal pörgősebb lesz, több helyszín és esemény lesz, gyorsabban változnak a dolgok.
És hogy mi nem fog változni? Hát Gabi orra. A testrész, ami annyi fájdalmat és zűrzavart okozott az első évadban. Pokorny Lia karaktere annyira szenvedett nagy orra miatt, hogy amolyan női Cyranóként csak sötétben mert szerelmével találkozni és befizetett egy plasztikai műtétre is. Ez végül nem történt meg, Herendi Gábor mégis azt szerette volna, ha Gabi a második évadban egy hajszálnyival kisebb, reálisabb orrot kap. Mivel egy élethű műorr nagyon drága mulatság, erre nem kerül sor. „Végülis mindegy. Pokorny Liát sem kisebb, sem nagyobb orral nem lehet elcsúfítani. A mi Gabink így is, úgy is csinos marad”.