Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMégsem hekkelik meg Alföldi rendezését Szegeden
További Kultúr cikkek
A hirhatar.hu csütörtök délutáni cikkében azt írta, hogy "a Nemzeti Színház elüldözött igazgatóját nem csupán a fővárosban, hanem Szegeden is szeretnék ellehetetleníteni, vagy ha úgy tetszik: elhallgattatni... Alföldi Róbert ellenlábasainak könnyedén szemet szúrhatott, hogy a Nemzetiből éppen csak kipaterolt exdirektor Szent István ünnepén jelentkezik rendezésével. A mélymagyarok ezt természetesen nem tűrhették szó nélkül, tehát cselekedtek".
A cikk szerint a Jobbikos befolyás alatt lévő Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. és a Szegedi Városkép Kft. egymást segítve úgy döntött, hogy karöltve próbálják ellehetetleníteni az Alföldi-darabot: augusztus 20-án Hídi vásárt rendeznek (amit egészen eddig csak májusban tettek, a Szeged napja ünnepségek kapcsán) a Belvárosi hídon. A hírhatár szerint ezzel az akcióval az a céljuk, hogy a tömeget átvezessék a Tisza másik oldalára, ahol éppen aznap rajtol a Szegedi Ifjúsági Napok, amin 21 órai kezdettel egy ingyenes EDDA koncert lesz. A lap szerint "a SZIN és a Szabadtéri színpada között légvonalban kb. 300 méter a távolság, és a köztük feszülő víztükör gyönyörűen szállítja a hangot".
A lap azt állítja, hogy a Szegedi Közgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén az önkormányzat szeretett volna ésszerű kompromisszumot kötni a két céggel, "de ők hajthatatlanok. Ragaszkodnak az eredeti koncepcióhoz, és ezáltal gyakorlatilag ellehetetlenítik az augusztus 20-i Alföldi-féle díszelőadást".
Az Index megkereste az István, a király producerét, Rosta Máriát, hogy valóban előfordulhat-e, hogy két rendezvény is megzavarja az augusztus 20-i előadást. A Zikkurat Produkció producere elmondta, hogy megkeresték az ügy összes érintettjét, akik arról tájékoztatták, hogy fals információkat tartalmaz a Hírhatár cikke. Mint mondta, "a SZIN és az István, a király hangtechnikáért felelős szakemberei együtt dolgoznak majd azon, hogy mindkét rendezvény nézői egyaránt élvezhessék az előadást. Beszéltem a szegedi önkormányzattal és az EDDA menedzserével is, mindenki biztosított arról, hogy szó sincsen Alföldi Róbert ellehetetlenítéséről, túlharsogásáról, már csak azért is, mert ő a rendezője a rockoperának, ha valakit el lehetne hallgattatni, akkor az Szörényi Levente lenne, mivel ő írta a zenét".
A Szegedi Önkormányzat sajtófőnöke, Vécsey Ágnes szintén azt mondta az Indexnek, hogy nem igazak a lap értesülései. "A cikkel ellentétben sem az EDDA-koncert, sem a Hídi vásár, sem pedig az István, a király augusztus 20-ai előadásáról nem volt szó a Szegedi Közgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén. Az önkormányzat felé nem jelezte a részletes programját sem a SZIN, sem pedig a Szegedi Városkép Kft.. Utóbbi egyébként arról tájékoztatott, hogy Hídi vásárt nem is kíván augusztus 20-án tartani".
A Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója, Licsicsányi Ilona kérdésünkre közölte, hogy "a számos csúsztatással tűzdelt cikk politikai hangulatkeltés, mely minden alapot nélkülöz, egyoldalú álláspontot közöl. Szeged városában sem az augusztus 20-i városi rendezvényt szervező Szegedi Városkép Kft-nek, sem a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) rendező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft-nek nem célja az Alföldi Róbert rendezésében bemutatandó István a király című előadás bármilyen zavarása, ellehetetlenítése, túlharsogása. Álláspontunk szerint a megjelent cikkhez a félrevezető információkat szolgáltató személyek csupán politikai vihart próbálnak kelteni az amúgy korrekten együttműködő, a város érdekeit és kulturális értékeit szem előtt tartó felek között".