Egy fesztivál, ahol nem akarnak lehúzni

A szlovákiai Pohoda fesztivál mintha direkt, pontról-pontra kiküszöbölt volt minden olyasmit, amit általában kifogásolni szoktak a fesztiválozók: nincs por, a sör olcsó és műanyagüvegben bármilyen más alkoholt be lehet vinni, a mobilvécék és a zuhanyzók meglepően tiszták, programból épp annyi van és olyan elosztásban, hogy az embernek nem kell kellemetlen kompromisszumokat kötnie, a hangosítás pedig nem olyan ordenáré módon elcseszett, mint például a Szigeten. A nyugodt szórakozást egyedül a fesztivál két összeölelkező magzatot ábrázoló szürreális logója a zavarja meg, amikor fel-fel villan a kivetítőkön. Az eredmény fesztiválélménynek kicsit steril, zeneileg viszont elsőrangú szórakozás.

Milyen egy szlovák fesztivál egyáltalán?

A Pohodát idén már tizenhetedszerre rendezték meg a szlovákiai Trencsén melletti reptéren. Ez a legnagyobb szlovák fesztivál, napi 25-30 ezer résztvevővel. A fesztivál korábban azzal szerzett kétes hírnevet, hogy 2009-ben egy viharban összedőlt az egyik nagy sátor, két embert agyonnyomott, többeket pedig súlyosan megsebesített.

A Budapest-Trencsén út lehet nagyon gyors és egyszerű is, mint az odautunk és fájdalmasan hosszú és körülményes, mint a visszautunk. Az eszközök és az útvonal mindkét esetben ugyanaz volt – Budapest-Pozsomy, Pozsony-Trencsén vonattal, Trencsén-Pohoda fesztiválbusszal – a különbség csak a késések és a tömeg mértékében volt. Az utazás további érdekessége, hogy a Trencsénből induló Pohoda-buszok mellett helyi fiatalok a látványpékségek ismert aluljáró-illatosító módszerével igyekeztek felhívni a fesztiválozók figyelmét a pogácsánál illegálisabb és több élvezetet nyújtó portékájukra.

Magyar fesztiválokhoz szokott szemmel furcsa, hogy a remek line-up és a csaknem két évtizedes történelem ellenére a fesztiválon alig találkozni külföldiekkel, és bár az összes jegy elkelt, a helyszín abszolút nem volt zsúfolt. Pedig a terület nem túl nagy: mi lusták voltunk és a bejárathoz legközelebb eső első szabad helyen felvertük a sátrainkat, de a nagyszínpad így is tíz perc sétára volt csak. Furcsa megoldásként a zuhanyzók nem a kempingezésre kijelölt füves részeken találhatóak, hanem távolabb, már a fesztivál területén, az egyik konkrétan a nagyszínpaddal szemben. Emiatt abban az igazán különleges élményben volt részem, hogy a cseh filharmonikusok koncertjére zuhanyozhattam.

És nem uncsi?

A Pohodán ugyanis délelőttönként a komoly zenéé volt a terep, fellépett többek között a győri filharmonikusok is. A klasszikus zene élvezetétől eltekintve nem túl sok mindennel lehetett elütni a koncertkezdések előtti időt: volt egy hevenyészett sportrészleg vintage csocsó asztalokkal, néhány körhinta 0-24-ben sikításokba burkolva, és egy dohánycég felnőttjátszótere, amelyet azonban csak cigisdobozok ellenében lehetett igénybe venni (az egyentrafikokat már meg-meg szokó lelkünk fel is háborodott kicsit a szlovákiai dohánylobbi pofátlanságán). Szinte teljesen hiányoztak viszont például a civilek különféle játékokat és vicces promóajándékokat kínáló sátrai, így a fesztivál három napja alatt csak egy árva partyszemüveget sikerült szert tenni azzal, hogy végig testszörföltünk egy nedves műanyag rámpán.

Nem kell azért kétségbe esni, hogy az ember már az unalmat is unni kezdi majd sötétedésig, mert a szinte folyamatosan járó Pohoda-buszok tíz perc alatt bevisznek Trencsén központjába, ahol több remek program is kínálkozik. Van például strand, pénisz alakú medencével, de ez utóbbi csak akkor tűnik fel, ha az ember felmászik a Trencsényi várhoz, amelyet egykor a kiskirály, Csák Máté uralt és körbetekint a vidéken. Ez mindenképp ajánlott, mert a vár nagyon jó állapotban maradt meg, el lehet képzelni, milyen volt, amikor két hadsereg kövekkel dobálta egymást. És vannak baglyok meg mindenféle ragadozó madarak is a kertjében, persze kötélen.

És olcsó?

Ha kisütizte-kávézta-angol vécézte magát az ember Trencsénben, már csak töményért kell beugrania a boltba és készen is áll az estére. A Pohodán belül ugyanis csak sört és néhány helyen bort lehet kapni, de feleseket nem. Ez utóbbit viszont műanyagüvegbe átöntve minden további nélkül átengedik a bejártanál, így az ember olcsón gondoskodhat a fesztiválhangulat felturbózásáról.

A csapolt sör egyébként 1,30 euró és van belőle citromos is. A sörivással kapcsolatban fontos megjegyzeni, hogy az előző években eszméletlenül, elképzelhetetlenül meleg volt a Pohodán, ráadásul, mivel a fesztivál egy repülőtéren van, árnyékra még csak remény sincs, így a sör a túlélés alapvető eszköze.

Az ételek árai szintén nem közelítik meg a hazai fesztiválokon tapasztaltakat, ami ahhoz vezet, hogy az ember néha mozgásképtelenre eszi magát. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de a fesztiválnak sikerült elkerülnie a totális kommercializálódást, abszolút nem volt az az érzés, hogy itt most nekem el akarnak adni valamit. Olyannyira nincs ez, hogy néha még akkor sem sikerült venni valamit, amikor nagyon szerettünk volna, mert például első este még nem annyira nyitottak ki a büfék.

És milyen a buli?

Vannak fesztiválok, ahová az ember már csak a fesztiválélmény miatt is elmegy, és van, ahová inkább az előadók miatt érdemes jegyet vemni. A Pohoda ez utóbbiak közé tartozik, mert a koncerteken kívül nem nagyon vannak olyan fesztiválkocsmák, ahonnan zene szól és nincsenek teljesen szétesett, random dolgokat művelő fura emberek sem. Az egész fesztiválon egyetlen árválkodó, eltévedt londonit láttunk jelmezbe öltözve. Nem alakult ki sem spontán kukán-dobolás, sem silent disco.

Fellépett viszont eszméletlenül dögös hangú énekesével az amerikai O'Children, őrületesen pörgős koncertet adott a lemezei alapján inkább szolid Kate Nash, aki a végén mellel előre a tömegbe ugrott, zúzhattunk a tavalyi év egyik legkreatívabb gitár-pop lemezét produkáló Django Django-ra, hogy aztán a Radioheades Thom Yorke-kal és az RHCP-s Flea-vel egyesülhessünk az univerzummal az Atoms for Peace koncertjén. Akik ezután még túlélték a nem túl kurrens Justice DJ set-jét, azok aztán Erol Alkanra pöröghettek szombaton hajnalban.

A fesztiválon lényegében két nagyobb és egy pár kisebb színpad valamint egy party aréna van, de így is több mint 100 előadó lépett fel a három nap alatt. Ezt feltehetően az egyórásra rövidített koncertekkel oldották meg – csak a legutolsó műsorsávban játszó nagyágyúk kaptak ennél többet –, ami nem is volt probléma, mert így is 8-10 koncert jutott egy napra.

A szombat este például a dán MO nyugis koncertjével indult, néztünk egy kis bosnyák ska-t is (Dubioza Kolektiv), csak hogy megállapíthassuk, a ska mindig mindenütt ugyanolyan. Benéztünk a legendás brazil jazz-zenész, Hermeto Pascal koncertjére, ami nagyon vicces volt, ugyanis maga Hermeto a méteres ősz szakállával csak állt a színpad szélén és néha leszúrta zenészeit. Kicsit Bonobóztunk is, ami annak ellenére sem volt túl katartikus, hogy az új albumával turnézó brit producer ezúttal a zenekarát is elhozta, mivel az énekesnő teljesen úgy énekelt és mozgott, mint egy android. Számomra meglepően energikus, sötét és izgalmas koncertet adott viszont Nick Cave a Bad Seeds-el. Az 55 éves énekes két órán át az első sorban álló rajongókon taposott, beszélt hozzájuk, dalba szőtte őket, majd az események csúcspontján kivette a telefont egy lány kezéből és készített egy fényképet az előtte/alatta állókról. Éjfél után a Pohoda az elektronikus szcénáé, így mi is SBTRKT-n és Quanticon folytattuk a szambát.

Mindent összevetve, a Pohoda évről-évre biztosan erős line-uppal, a többi környékbeli fesztiválról kimaradó előadókkal rukkol elő, egyértelműen érdemes rá leruccanni, csak nem kell megijedni, ha a megszokott fesztiválos eszeveszett pörgés helyett egy jóval nyugodtabb világba csöppenünk.