Gerzson
5 °C
10 °C

Elhunyt a 92 éves fehér házi tudósító

2013.07.21. 08:32

Elhunyt szombaton Helen Thomas, akit a fehér házi tudósítók nagyasszonyaként emlegettek, miután John F. Kennedy elnökségétől, azaz a hatvanas ével elejétől egészen 2010-ig a mindenkori elnök tevékenységéről tájékoztatta olvasóit.

A 92 éves újságírónő haláláról a legrégebbi washingtoni újságíró szervezet, a Gridiron Club tájékoztatta a sajtót. Thomas első nőként volt tagja ennek a klubnak, majd az elnöki posztot is betöltötte. Helen Thomas – akinek névvel ellátott helye volt a Fehér Ház sajtótermében – egyebek között őszinte és provokatív kérdéseiről volt ismert.

Haláláról szombaton Barack Obama elnök is megemlékezett, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Thomas hitt abban: a nehéz kérdések, a politikai vezetők számonkérése javítja a demokrácia működését. Obama szerint Thomas „igazi úttörő volt, aki nők generációjának nyitott meg kapukat és döntött le korlátokat az újságírásban".

Helen Thomas karrierje kezdetétől hosszú ideig a UPI hírügynökség tudósítója volt. Pályafutása 89 évesen ért véget, miután egy, a zsidókkal kapcsolatos, egyesek szerint antiszemita megnyilvánulása miatt kénytelen volt felállni székéből. A Gridiron Club tájékoztatása szerint Helen Thomast hosszú betegség után érte a halál.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!