Auguszta
-3 °C
2 °C

Alföldi coming outolt

2013.09.04. 18:29
alfoldi szinhaza

Alföldi Róbert úgy érzi, jól került ki a Nemzeti Színház igazgatóváltása körül kialakult botrányból, már nem jut eszébe mindennap a színház, és soha nem volt még ilyen kapós, mint most. Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében arról is nyíltan beszélt, miért nincsenek barátai, és hogy miért szorong civilként – írja a hvg.hu.

A könyv Más-Színház című fejezetében Alföldi arra is reagált, hogy hogyan kapott szerepet a homoszexualitás a színházában.

„Erről a fejezetről azt gondoltam, hogy nem lesz benne a könyvben. Mert nem akarok 'szenzációs' fejezetet a Nemzetiről szóló könyvbe; semmi olyasmit, hogy "lám-lám, végre bevallja, pedig úgyis tudtuk.” Aztán ma, – 2013. május 23-án éjjel – minden máshogy van már. Először is: biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát – nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel –, ha rendben lennék "családpolitikailag".

Másodszor: néhány napja buzizta le Kerényi Imre valamikori színházrendező a Nemzeti Színház általam vezetett öt évét. És ez már sok. Maradjon csak a fejezet. Akkor is, ha sokan kárörvendve olvassák, hisz "lám-lám, ugye, megmondtuk". Nem saját érintettségem okán jelentek meg meleg szereplők vagy erről szóló darabok a Nemzeti Színház műsorán. Ennél azért nagyobb léptékben gondolkodom az életről is és a színházról is" – írja a rendező a könyvben.