Semmi szex, csak sült kolbász és napsütés

Nem a kérdést, és nem is csak a lehetséges igényeket keresi a Labor legújabb kiállítása, hanem kapásból a megoldást kínálja. Mint egy jó reklám. Összeszerelési útmutatók a profán boldogsághoz, bárkinek, bármikor, happiness manual, do it yourself, amihez kalapács sem feltétlenül kell. Olyan műtárgy-végtermék is van itt, amihez elég egy okostelefon, a többihez pedig adott a zsebkönyv, amelyet mindig magunknál hordhatunk.

A szerdán megnyílt Jólfésült Boldogság kiállítás ránézésre a hipszter vizuális kultúra összefoglalása, keverve a tankönyvek stilizált hőseivel és egy nagy, elégedett startup-optimista mosollyal. Valójában egy 2006-os BBC-kutatás szuper feldolgozása, a művész, Brückner János és társai szemüvegén átszűrve.

A hat évvel ezelőtti felmérés a teljesség igénye nélkül, a BBC olvasóinak tette fel azt a látszólag egyszerű kérdést, hogy mi teszi őket boldoggá. Erre alapvetően kétfajta választ lehet adni: vagy egy túlmisztifikált metaforikus körmondatot, vagy valami igazán profánat. A brit lap kommentelői inkább az utóbbit választották.

A spanyol Manuelt például egy jó húsos pite, talán egy kis Lincolshire kolbász elégíti ki. Az angol Isabelle-nek elég, ha napfény éri a bőrét, így ő gyakorlatilag kizárólag a 30-as számú összetevőt használja Brückner János boldogságlistájáról. A szintén brit Aidan egy kicsit többre vágyik: hideg, esős idő, kandalló, kutya, könyv, és tea is kell ahhoz, hogy boldog legyen, de a kiállítás az ő boldogságát is bárki számára elérhetővé teszi.

Retro illúzió

"Végre egy sztori, amit azzal tudok elkezdeni, hogy már gyermekkoromban is..." – mondja Brückner János, amikor megkérdezem, hogy mi adta az ihletet. A Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett művész állítása szerint ugyanis gyerekként soha nem rajzolt, nem volt isteni tehetség, viszont gyakran nézegette a hatvanas, hetvenes évek nyaraló-prospektusait. Ezekben a több százezer példányban nyomott lapokban az eszményi nyaralók alaprajzain az ágyakra még takarót is rajzoltak, mellettük ott állt a romantikus olvasólámpa, a lapozgató pedig szinte érezte talpa alatt a báránybőr ágyelőt. "Ez az egész persze egy illúzió volt, mivel legfeljebb pár ezer ember engedhette meg magának, hogy nyaralót vegyen, a többi pár százezer meg otthon nézegette tovább a kiadványokat."

Az ingatlanos-marketingesek már akkor sem csak egy terméket árultak, hanem egy teljes életstílust. A rajzolt házakban nem egyszerűen a bútorok álltak, hanem a boldogság nélkülözhetetlen kellékei. Hozzávalók a mechanikus boldogsághoz, amit egy összeszerelési útmutatóval bárki összedobhat, legfeljebb pénz kérdése – ezen dolgozik Brückner jelenleg is Newcastle-ben, három hónapig, ösztöndíjjal.

Boldogságfelhő az app-piramis fölött

A Boldogság-projekt attól lett Jólfésült, hogy a BBC-olvasóinak 2006-ban még eszükbe sem jutott az ösztönlét kielégítésére redukálni igényeiket, vagyis nem került szóba a szex és a szarás. Persze az is lehet, hogy csak a publikáló szűrte meg ügyesen a válaszokat, vagy mindez még a netes trollkoszak időszámítása előtt, az udvarias kommentelés korában történt, mindenesetre ettől még groteszkebb lett ez a leegyszerűsített séma.

Ráadásul ez továbbgondolkodásra késztette a magyar művészeket. Csiszár Mátyás, a Demo alapítója, digitális művészeti producer és Miklósvölgyi Zsolt, szerkesztő-kritikus Maslow piramisával álmodták egybe a csináld magad boldogságot, és az iróniát a végtelenségig fokozták, majd a köbre emelték: okostelefon-alkalmazásokkal helyettesítették a fiziológiai szükségleteket, a biztonságot, a szeretetet, az önbecsülést és az önmegvalósítást. Igaz, hogy a hagyományos pszichológiában nem beszélünk boldogságról, csak motivációról, ilyen formában viszont ezekre az appokra Maslow is kattintana. Különösen, hogy az egész csúcsán az Instagram áll.

Az alkalmazások után pedig már a címkefelhők sem maradhattak ki, Marian Dörk a Twitterre publikált boldogságimázsból szemezgette ki ezek legjavát, amihez Brückner később hozzáadta az összeszerelési instrukciókat. Ezek a projektorképek még mozognak is.

Mivel ezen a ponton a projekt meghaladta a művészetet, és így a srácok hatáskörét, nem is próbálták meg túlvállalni magukat. Felkérték Nagy Lászlót, az Addict blog alapítóját, az ACG társ-kretivigazgatóját, és Szabó Orsi pszichológust, hogy segítsenek nekik, és főleg a kiállítás látogatóinak összeeszkábálni az egyéni boldogságukat. Ők pénteken este kerekasztalon kalapácsolnak, ácsolnak majd a Laborban, Falvai Mátyás író moderálásával.

A szerdai megnyitón Nemes Attila művészettörténész arról beszélt, hogy ez a projekt tulajdonképpen egy boldogság-outsource, vagyis hogy a boldogság elérésének kemény túráját hogyan lehet mással megcsináltatni. Egy művészettörténeti példán keresztül pedig arra is rávilágított, hogy a boldogság állapotába sem a megérkezés, sem a távozás pillanata nem ismert. Pogácsa helyett sörrel, kólával, gumimacikkal, és boldogságsütikkel dobtuk meg az endorfinszintünket.

Magyar DIY

De miben különbözne vajon a mai boldogság a 2006-ostól? És főleg miben különbözne a magyar boldogság a brittől? És hogyan reagálnának a britek a magyarok képletére, miután látták a sajátjukat?

Szerencsére a kérdések nem csak bennem merültek fel,  Brückner már rajta van az ügyön, hogy választ adjon rájuk. Hosszútávú projektje második részében ugyanis társaival Magyarországon is felméri majd, hogy kutya vagy macska, eső vagy napsütés, pénz vagy szabadidő kell-e az állandóan hajszolt cél eléréshez.

A srácok arra számítanak, hogy elsősorban a nyelvi struktúrákban lesz különbség. Tehát míg a britek pozitívan, tényként közölték szívük vágyát, mi magyarok gyakran használjuk majd a feltételes módot és a tagadást. Jánosnak valószínűleg az lesz a legnagyobb kihívás, hogy ezt képileg ábrázolja, a látogatónak pedig az, hogy az első és a második kiállítás elemei között a különbségeket értelmezzék.

Direkt bunkó

A képek előtt állva, a piramis appjait görgetve az érintőképernyőn, vagy az összeszerelési útmutatót lapozgatva arra gondolunk, hogy ez az egész egy nagyon vidám dolog – állítja az alkotó. "Nem tudjuk, milyen dolog az a boldogság, de eszerint a receptkönyv szerint elég hozzá egy kolbász."

A boldogság a legszubjektívebb fogalmak egyike. Általános meghatározása, mérése szinte lehetetlen volt eddig. A digitalizálódási folyamat és az egyre erősebb online jelenlét mérhetővé tette a boldogsággal kapcsolatos fogalmakat és cselekvéseket. A digitális lábnyomaink összességéből összeálló halmazt szokás „big data”-ként emlegetni. A „big data” szűrése azonban nehéz és költséges feladat, csak azokról érdemes sokat tudni, akik fogyasztanak. Akik nem csupán termékeket szeretnének vásárolni, hanem lifestylet. Ők a célcsoportszegmentáció győztesei

– olvasható a meghívóban a túldimenzionált bullshit. Megint valahol a valóságon túl, és az irónián innen járunk.

A kiállítás "nulla szociális érzékenységgel, direkt bunkón" csak a célcsoportszegmentáció győzteseivel – vagy áldozataival –, tehát a Maslow-piramis legfelső két lépcsőjén fel-lelépegető, közben vért verítékező szűk réteggel foglalkozik. De lehet, hogy az ember éppen ezért elgondolkodik, hogy ez talán a fogyasztói társadalom burkolt fricskája, és mint ilyen, maga a fájdalmasan vicces önirónia – így  Brückner János, aki szerint egy művésznek, ha ezt eléri, az már bőven elég.