Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJön a művészi életpályamodell?
L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint szükség van egy olyan művészi életpályamodell kidolgozására, amely garantálhatja a kimagasló tehetségű művészek hosszú távú megélhetését.
Pécsett beszélt szombaton L. Simon egy tánctalálkozón. Az MTI-nek elmondta, a megfelelő pályakép, az akár több évtizedre biztosított egzisztencia hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülők a művészi pálya felé irányítsák gyermekeiket.
A kormányzat részéről töretlen a művészeti képzés támogatása, mondta L. Simon, evidencia annak fenntartása. A képzés terén több dolgot is célszerű átgondolni, mert megítélése szerint a művészképzésben a tanárokkal szemben nem fogalmazhatók meg ugyanazok az elvárások, mint a klasszikus képzésben.
Bár a táncművészoktatás magas színvonalú Magyarországon, a pálya egyre kevésbé vonzó a gyerekek és szüleik számára – tette hozzá. Különösen fiú táncosból van kevés, ezt a szakma presztízsének csökkenésével, a várható jövedelemmel indokolták a szakemberek.