Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Röviden:
A fentiek azért is meglepők, mert a Denevér az eutanáziáról szól. A rendező saját bevallása szerint arra keresi a választ: "Szabad-e az embernek büntetlenül Istent játszania?" Mundruczó a sajtóanyag szerint emellett az operett műfaját is vizsgálja, mégpedig a Denevér című Strauss-operett idézetei által.
Két felkavaró, igaz ellentétes előjelű probléma kerül a turmixgépbe. Az egyik az élet ellenőrzött, kórházi keretek közti kioltása, ami jogi, morális és filozófiai okokból is felzaklató ügy. Ez a keserű összetevő. A másik pedig Magyarország legkedvesebb művészeti ága, sőt, létformája, a könnyed, zenés, táncos, kosztümös operett. Ami alapesetben szintén megviseli a nézőt, bár nem a felvetett problémák, hanem azok hiánya miatt. Ez tehát a negédes komponens.
A két összetevő érdekes módon kellemes keveréket alkot. A sztori egy lengyelországi eutanáziás intézet utolsó éjszakáján játszódik. A kórházat bezárják, az eutanáziát ugyanis betiltották az országban, és az utolsó kezelést végzik el: egy olyan gyógyíthatatlan beteg karmestert segítenek át a halálba, aki korábban rendszeresen vezényelte a Denevért. A történet alakulásától függetlenül a szereplők néha váratlanul élőképbe állnak össze, mint egy indiai filmben, és popzenés betétekre elénekelnek, eltáncolnak egy számot.
De nem csak a zenés betétek, hanem a történet ironikus dialógusai, néha komikusan túljátszott karakterei is segítenek abban, hogy a néző megfeledkezzen arról: elvileg erősen nyomasztó ügyről van szó.
Mundruczó Kornél ráadásul ezúttal is könnyed kézzel rendezett színházat, és nyoma sem volt annak a sótlan komolykodásnak, ami a filmjeit jellemzi. A szokásosnál is elengedettebb hangulat pedig talán az országtól való távolságának köszönhető. A Denevér ugyanis egy lengyel színház számára készült, lengyel színészekkel, és a Trafóban is lengyelül adták, felirattal. (Egyáltalán nem volt zavaró, és a lengyel színészek is jók voltak.)
A mesterséges halál szórakoztató tálalása tehát olyan jól sikerült, hogy nekem már csak akkor jutott eszembe a sajtóanyagban ismertetett rendezői felvetés, miszerint játszhatunk-e istent, vagy inkább ne, amikor a szétszerelt biciklimmel a kezemben hazaérkeztem.
Végül arra jutottam, hogy Mundruczó szerint az eutanázia inkább elítélendő, hiszen a darab három mesterséges halálából kettő is visszaéléshez kapcsolódik. Egy eutanáziás beavatkozást haszonszerzésből, egyet pedig szeretetből hajtanak végre. De hogy miért az ellenérzés, az nem derült ki. Pedig a kérdés érdekes, már csak azért is, mert a jellemzően inkább konzervatív, rendpárti nézeteket valló magyar társadalom a felmérések szerint meglepően elfogadó az eutanáziával.
Mivel feloldást mi sem tudunk adni, hallgassa meg inkább a darab utolsó számát, amely után természetes volt a vastaps. Jó szórakozást!
A rejtélyre sajnos később sem kapunk magyarázatot, a darabot ugyanis többet nem játsszák nálunk. Hamarosan érkezik viszont a rendező halállal foglalkozó trilógiájának következő fejezete, immár magyar színészekkel: az október 11-20 között zajló Café Budapesten mutatják be Mundruczó Kornél és Wéber Kata Demencia című darabját, amely német és francia színházak, illetve fesztiválok közreműködésével valósul meg. A darab azt a kérdést veti fel, hogy mi történik, ha bezárnak egy európai hírű magyar pszichiátriai intézetet?
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
