17-en voltak a Nemzeti közönségtalálkozóján

2013.10.30. 08:52
A Nemzeti Színház első közönségtalálkozóján alig lézengtek, ezentúl minden hónapban lesz ilyen.

Október 28-án tartotta a Nemzeti Színház az első közönségtalálkozóját, melyet Vidnyánszky Attila a honlapon közölt felhívás szerint izgatottan várt, és arra buzdította az érdeklődőket, hogy kérdezzenek bátran az új vezetéssel kapcsolatban. Csakhogy a Bors szerint az új Nemzeti Színházra mindössze 17 ember volt kíváncsi, ennyi jelent meg ugyanis hétfő délután a színházigazgatónál és Eperjes Károlynál.

Vidnyánszky a találkozón elmondta, mindenkinek a véleményét meghallgatják, lehet kritizálni is, de azt személyesen tegyék, ne arc nélkül az interneten. Az új igazgató beszélt arról is, hogy a honlap megtisztítása miatt volt szükség arra, hogy letiltsa a hozzászólásokat a Nemzeti honlapján, emellett ő is használta az örömturizmus szót – amit nemrégiben Eperjes is – a Nemzetivel kapcsolatban. Vidnyánszky és Eperjes beszéltek arról, hogy alakul az új közönség, sokan jönnek a színházba, többen, mint várták, a társulat pedig jó hangulatban dolgozik, nem veszekednek. A Bors szerint a megjelent pár ember kórusban méltatta az új vezetést.

Aki lemaradt a közönségtalálkozóról, nem kell aggódnia, ezentúl minden hónap utolsó hétfőjén délután 5 és 7 óra között tartanak majd ilyen összejövetelt, és rendszeresen szerveznek majd beszélgetéseket vidéki helyszíneken is.