Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Universal sem vár csodát a részben Magyarországon forgatott szamurájfilmtől, a 47 Ronintól, az utolsó negyedév előtt előre leírták a 175 millió dolláros készítési költségek egy részét.
A Keanu Reeves főszereplésével készült film 7 millió dollárral nyitott karácsonykor az Egyesült Államokban, amivel csak a hatodik helyen végzett. Nemzetközi viszonylatban 10 millió dollárt termelt szerdán a film. Az előrejelzések szerint a film 20 millió dollárt hozhat az Egyesült Államokban vasárnapig, amivel a legrosszabb nyitást produkálná a 150 millió dollárnál drágább filmek közül 2013-ban.
A film Japánban is csúfosan nyitott, de Malajziában, Szingapúrban, Thaiföldön és Tajvanon a nézettségi listák élén végzett, írja a Variety.
A Universalnak összességében 1,4 milliárd dollárt hoztak a filmjei idén, amivel harmadik helyen áll a nagy stúdiók között a Warner és a Disney mögött. Jól termelt például a Halálos Iramban sorozat hatodik része és a Gru 2 is.