Kétmilliárd forintot csengettek ki egy kődarabért, amit egykor útburkolatként használtakMint ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, az élet ihlette filmes történeteket nem tanácsos komolyabban venni, mint a Csillagok háborúját. Akkor meg pláne ez a helyzet, amikor a film ötletét adó személy megbízhatatlanabb, mint egy politikai párt teljes tagsága. A Wall Street farkasa először könyvalakban jelent meg még 2007-ben, egy évvel azután, hogy főhőse, Jordan Belfort letöltötte 22 hónapos büntetését egy nagyjából üdülőtelep szigorúságú fegyházban.
A könyv nem lett azonnal bestseller, de elég szépen fogyott, amikor pedig Belfort 2009-ben megírta a második részét (Így kapták el a Wall Street farkasát) és bejelentette, hogy a jogokat eladta Martin Scorsese-nek, szépen feltornázta magát a listák élmezőnyébe. A második kötet egyébként az első történeteit meséli el részletesebben, illetve tesz hozzá három új fejezetet a lebukásról, szóval Belfort a sittről kijőve is folytatta azt, amihez a legjobban ért: átverni az embereket, és ezzel nagyon-nagyon sok pénzt keresni.
Belfort karrierje valóban a Wall Streeten indult, ahol egy nagy brókerházban kapott állást egyfajta kifutófiúként (nem volt semmiféle pénzügyi háttere), míg le nem tette a brókervizsgát. A tőzsde pörgése, a pénz szinte érezhető szaga viszont úgy megcsapta, hogy soha egy percig nem volt kérdéses számára, hogy mivel akar foglalkozni. Mivel már egészen kiskora óta rendkívül jó meggyőző képességekkel bírt, azaz bárkire rá tudott dumálni bármit, a tőzsde tökéletes választásnak tűnt. Letette a vizsgát, előléptették, majd az első munkanapján elvesztette az állását, mert a tőzsde bedőlt. 1987-et írtunk.
Belfort nem esett kétségbe, visszament hússal házalni (ez volt a munkája a brókerség előtt), majd nem sokkal később meglátott egy apróhirdetést egy újságban, amiben brókereket kerestek. A cég nem a Wall Streeten székelt, és nem is olyan részvényekkel kereskedett, mint a nagyok, hanem filléres papírokkal, kis, tőzsdei bevezetésről csak álmodozni merő cégek részvényeivel. A jutalék viszont 50 százalékos volt, mert senki nem hitte a cégnél, hogy lesz valaki, aki ezeket az értéktelen papírokat nagy mennyiségben rá tudja sózni valakire.
Jordan Belfort egy éven belül ezekből a papírokból úgy megszedte magát, hogy 1989-ben megalapíthatta saját cégét, a Stratton Oakmontot. Nem a Wall Streeten, hanem Long Islanden, New York egyik külső kerületében. A felállás ugyanaz volt, mint előző munkahelyén, kivéve azt, hogy itt Belfort mindenkibe beleverte a saját filozófiáját: olyan nincs, hogy nem vesznek tőled részvényt. Addig beszélsz, hazudsz, könyörögsz, kamuzol a telefonban, míg a hívott fél inkább igent mond, csak hogy megszabaduljon tőled.
A csalás lényege az volt, hogy ezek a cégek és részvényeik közel sem értek annyit, amennyiért eladták őket. Az árat mesterségesen pumpálták fel úgy, hogy a befektetőknek fűt-fát ígértek, majd amikor már elegen vettek a részvényekből ahhoz, hogy az ára jól felmenjen, a brókercég a saját tulajdonában levő pakettet gyorsan eladta, ezzel elértéktelenítette a többi részvényt - az alabamai kisnyugdíjas meg ott állt az öreg napokra félretett 10 000 dollár helyett egy valag papírral, ami nem ért semmit. Belforték cége ezzel a végtelenül primitív és ósdi módszerrel hat év alatt százmillió dollárnál is többet szedett le közel 1500 károsultról, akik azóta is bottal ütik a pénzüket. Erről egyébként készült már egy film 2000-ben Brókerarcok címmel.
Belfort az összecsalt pénzét nem nagyon fektette be, inkább elköltötte, házakra, helikopterekre, sportkocsikra, kurvákra és ipari mennyiségű drogra. A tőzsdefelügyelet azonban felfigyelt rá, így úgy döntött, a pénzét, de legalábbis egy részét ideje kimenekíteni az országból. Képes volt ehhez a családját és legjobb barátja rokonságát felhasználni, akik hetente csempésztek ki neki milliós összegeket Svájcba, ahol egy titkos bankszámlán hamarosan 20 millió dollárja gyűlt össze. Skrupulusai nem nagyon voltak, ha valaki bukott a határon, hozzá nem vezetett vissza nyom, bár amikor a hozzá hasonlóan korrupt svájci bankár, akinek segítségével a pénzt tisztára mosta, megszívatta, az elég keményen érintette.
A legtöbb pénzt akkor kereste, amikor céges jobbkezének, Danny Porush-nak gyermekkori barátja, a cipőtervezőként világhírűvé lett Steve Madden cégét ők vezették be a tőzsdére. A részvények 80 százalékát ők hárman birtokolták, a bevezetés után pedig strómanoknak adták el azokat, így felverve a papírok árát, amiket azt követően már a befektetőkre is rásóztak - jó drágán. Belfort állítása szerint három óra alatt 22 millió dollárt kerestek ezzel a simlivel.
Soha nem érdekelte, hogy azok a szerencsétlenek, akiket ő vagy alkalmazottai a telefonban rábeszéltek megtakarításuk elköltésére, miből vagy hogyan fognak megélni, amikor a csalás kibukik. "Belehalt valaki? Hát akkor meg?" - ez volt a reakciója egy újságírói kérdésre még 2000 körül, amikor azt firtatták, a lelkiismerete hogy viseli el ennyi ember átverését. A vesztét az okozta, írja könyvében, hogy nem tudta hol a határ, és ezt a drogoknak köszönhette. Az irgalmatlan mennyiségben felszívott és beszedett szer hatására álmatlanságban szenvedett, nem tudott már racionális döntéseket hozni, a magánélete összeomlott, és amikor az FBI egy hatéves nyomozás után bedöntötte a cégét, húsz éves sitt nézett ki neki.
Belfort, legalábbis az őt letartóztató ügynökök szerint, összeomlott, sírt, és könyörgött, hogy ne zárják be ilyen hosszú időre. Vádalkut kötött, amiben vállalta, hogy feldobja az összes munkatársát és partnerét, bedrótozva ment be dolgozni és öt éven át volt az FBI besúgója. A jutalma egy mindössze 22 hónapos börtönbüntetés lett, amit egy olyan fegyházban töltött le, amiben két teniszpálya volt az udvaron. Összesen 110 millió dolláros kárt okozott a befektetőinek, amiből vagyontárgyai eladásai után 10-12 milliót fizetett vissza, majd vállalta, hogy büntetése letöltése után keresete felét átutalja abba az alapba, amit a károsultaknak hoztak létre.
2006-os szabadulása után írt két könyvet és eladta a filmjogokat, amivel becslések szerint úgy 3-4 millió dollárt keresett, amiből csak 223 000 dollárt volt hajlandó befizetni az alapba. Mindeközben Los Angelesben él, pontosabban a tengerparti Manhattan Beach-en, és önsegélyező előadásokat tart, melyeken azt magyarázza el a jelentkezőknek, hogyan tudnak annyi pénzt keresni, mint ő. A legújabb projektje talán a leggyomorforgatóbb: egy reality műsorban fog azoknak segíteni, akik ilyen-olyan okból a tönk szélére kerültek. A sors különös fintora lenne, ha azokkal kellene együtt dolgoznia, akiket ő tett tökre. A filmről írt kritikát itt olvashatják.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
