Mindent anyámról
Január 23-án este hatkor nyílt meg Kudász Gábor Arion Memorabilia című kiállítása a Mai Manó Házban. A keletkezéséről így vall a fotográfus:
Anyám, Kudász Emese, festőművész 2010. november 22-i halálát követő években a teljes hagyatékát katalogizáltam, és tőlem telhető tárgyilagossággal lefényképeztem, hogy gyorsan halványuló nyomát rögzíteni tudjam az időben. Tevékenységem megbontotta a csakis rá jellemző, általa teremtett és őt körülvevő rendet, amelyet ha akkor érintetlenül elzárok, emlékét még nagyon hosszú időn át hűen őrizte volna. A kutakodásom nyomán megbomló rend réseiből személyiségének rejtett szeletei és tárgyainak addig ismeretlen összefüggésrendszere bontakozott ki, amelyről ma már nem állítható bizonyossággal, hogy korábban is létezett-e vagy részint az én beavatkozásom szüleménye.
A kiállítást Papp Gábor Zsigmond rendező nyitotta meg meg, a kiállítás kötet formájában is megjelenik a Mai Manó Ház kiadásában. A kiállításból és a könyvből is ízelítőt adunk az alábbi galériában, kattintson!
![Kudász Emese, festőművész 2010. november 22-én hunyt el. A rákövetkező években fia, Kudász Gábor Arion a teljes hagyatékát feldolgozta és katalogizálta, az emlékezés mechanikáját feltáró egyfajta útmutató létrehozásának szándéka vezette. A művészi kutatás során megbomló, a csakis Kudász Emesére jellemző, általa teremtett és őt körülvevő rend réseiből személyiségének rejtett vonásai és tárgyainak addig ismeretlen összefüggésrendszere bontakozott ki, amelyről utólag már nem állítható bizonyossággal, hogy korábban is létezett-e vagy csak a beavatkozás szüleménye](https://kep.index.hu/1/0/541/5416/54162/5416228_8487ebdd6d47b683efe96a3e525a32ff_wm.jpg)
További információ a projektről és a művészről: www.arionkudasz.com