Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKözéjük állt a Párt
Schilling Árpád új produkciójában azt vizsgálja, hogyan lesz a hatalom a Párté, hogyan válik a demokrácia a hatalom játékszerévé, és egyáltalán hogyan működik a Párt.
A Párt című darab főszereplői az elismert iskolaigazgató és a sikeres vállalkozó, akik egykor jó barátok voltak, de mára közéjük állt a Párt. A kis magyarországi városban élő két család kapcsolata elmérgesedik, amelynek szörnyű következményei lesznek.
A darabban játszik többek között Matthieu Gary, Fragan Gehlker, Kiss-Végh Emőke, Nagy Zsolt, Juliette Navis, Ördög Tamás, Sárosdi Lilla és Szalontay Tünde is. A párt jelenetsorait a magyar és európai közélet inspirálta, az előadásban színház, koncert, film és cirkusz keveredik egymással.
A Krétakör az előadáshoz névre szóló, fényképes, sorszámozott, műbőrkötéses párttagkönyvet is készített, melyekben Schilling Árpád és a társulat kézzel írt üzenetei is olvashatóak lesznek. A párttagkönyvet azok szerezhetik meg, akik tisztséget vállalnak, pontosabban vásárolnak a Központi Bizottságban. Összesen 50 bizottsági tagsági helyre várnak jelentkezőket, melyek között megtalálható a népjóléti és közszeméremügyi és a hintapolitikusok átnevelését szabályozó bizottsági poszt is.