Jusztina
3 °C
16 °C

A Krétakör sem vesz részt a Burgtheater fesztiválján

2014.03.13. 08:27
A bécsi Burgtheater igazgatójának menesztését követően a Krétakör társulata szerdán úgy döntött, Korrupció című előadásával nem vesz részt az osztrák nemzeti színház Magyarország Fesztiválján, mivel erkölcsileg elfogadhatatlan lenne számukra a szereplés.

A bécsi fesztivált a kedden felmentett Matthias Hartmann kezdeményezte, aki egy olyan színházi fesztivál ötletével állt elő, ahol a magyar kulturális kormányzat által kitüntetett, illetve elhanyagolt színházi alkotók és csoportjaik közösen mutatkozhatnak be az osztrák közönség előtt, és lehetőség szerint párbeszédbe is léphetnek egymással. "A kezdeményezés jelentőségét nem lehet eléggé megbecsülni, tekintettel arra, hogy hazánkban ma erre sajnálatos módon nincs sem hivatalos, sem informális lehetőség" - fogalmazott az MTI-nek a Krétakör, hozzátéve: ez a fesztivál a szabad véleménynyilvánítás és a demokratikus konfrontálódás érdemi lehetőségét jelentette a társulatnak.

Mint írják, bíztak abban, hogy a Burgtheater gazdálkodásával kapcsolatban elindított vizsgálatok megnyugtató eredménnyel fognak zárulni, amelyek tisztázzák Matthias Hartmann felelősségét. Az igazgató keddi menesztése után azonban kénytelenek tudomásul venni, hogy "Matthias Hartmann személye és jelenlegi helyzete hitelteleníti a magyar kulturális kormányzattal szemben megfogalmazott, mégoly jogos és megalapozott kritikákat".

Bár a közintézmény és annak vezetője nem egy és ugyanaz, a fesztivál kezdeményezője személyesen Hartmann volt, ezért a Krétakör társulata számára erkölcsileg elfogadhatatlan lenne, ha mégis részt vennének rajta. "Legfontosabb értékünk a szakmai integritásunk következetes és megalkuvásmentes képviselete itthon és a nagyvilágban egyaránt" - hangsúlyozzák.

A közleményben elnézést kérnek mindazoktól, akik jegyet vásároltak és érdeklődtek a produkció iránt, és sajnálatukat fejezik ki Andreas Erdmann-nak is, aki a Burgtheater dramaturgjaként sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a fesztivál megvalósulhasson. "Szolidaritásunkat és elismerésünket fejezzük ki a Burgtheater társulatának és dolgozóinak, akik a kialakult helyzet ellenére is alázattal végzik hivatásukat. Bízunk abban, hogy mindazok, akiket döntésünk most megsértett, idővel megértőek lesznek álláspontunkkal kapcsolatban" - írja a Krétakör társulata.

Hartmann-t azután menesztették, hogy a színház felügyelőtanácsa február végi jelentésében okirat- és mérleghamisítást, valamint hűtlen kezelést állapított meg a német nyelvterület legtöbb állami támogatást élvező színházánál. Összesen 8,3 millió euró hiány alakult ki a 2012/13-as évadra. 

A világ második legrégebbi prózai színháza, 1776-ban alapított Burgtheater  a 2011/12-es szezonban 46,4 millió euró (14,5 milliárd forint) állami támogatást kapott, míg a második helyen álló zürichi Schauspielhaus csak 30,9 milliót. Ugyanakkor a bécsi színháznak volt a legtöbb nézője is: 476 ezer, míg a második helyen álló hamburgi Thalia színháznak csak 217 ezer.

A Vidnyászky Attila vezette magyar Nemzeti Színház sosem volt jóban az osztrák színházzal. A Burgtheater szeptemberben távol maradt a budapesti színházi fesztiváltól, mert levelük szerint az intézmény renoméját féltették a magyar kormánytól, annak konzervatív kultúrpolitikájától és az Alföldi Róbertet a Nemzeti élén váltó új vezetéstől.  Erre a magyar Nemzeti februárban közölte, hogy nem vesz részt a bécsi Burgtheater márciusi, magyar előadásokat felvonultató fesztiválján „a bécsi teátrum körül kialakult bizonytalan helyzet miatt″.